Ez a fogvacogtató, szikrázó téli időjárás bizony nem örvendeztet meg bennünket, egyvalamire viszont ideális. Itt a disznótorok ideje. Aki most vágja le a disznót, annak fog fázni keze, lába és füle, de olyan élményekben is része lesz, amelyek visszaadhatatlanok, és az emlékük kitart egy életen át.
Amikor kimegyünk az udvarra hajnalodik, nemsokára jön a sógor is a jellegzetes „usankájában“. Megegyezünk, hogy mindkét katlan alá begyújt, hadd legyen elég forró víz. Hideg van. Mi a két fiammal megyünk a disznóért. Általában az unokabátyámtól veszem, így tudom, hogy mit kapok. Meglövük, lefogjuk, fogunk fel vért, aztán supp, fel az autóra. No, itt már jöhet egy-két stampó házi pálinka, amíg szusszanunk. Nem hiányoznak az anekdóták sem: „Hej, amikor az öreg Kanát bement az ólba megfogni a disznót. De kijönni már nem tudott, olyan kövér volt. Szét kellett szedni felette az ólat.“
Általában 130-150 kilósat veszünk. Azt mondják, az a legjobb, könnyen el lehet vele bánni és elég egy családnak. Disznót már csak nagyon kevés háznál vágnak a faluban, összeszámolgattam, ez durván a családok 7-8 százaléka. Még kevesebb azok száma, akik saját maguk tartanak hízót odahaza.
Hazaérve elkészítjük magunk mellé a kávét, pálinkát, süteményt és nekifogunk a „porkolásnak“, természetesen gázzal. Valamikor szalmával pörköltünk, de hát az nagy macera. Annyi előnye volt, hogy megmelegedhettünk mellette.
Itt átveszik a munkát a fiaim, az elkészített raklapokon megmossák a disznót, majd szétszedik. Én innentől kezdve már csak igazgatóskodom. Ügyes gyerekek, egy-kettőre bekerülünk a pincébe. A fejjel a sógor bajlódik, nagyon szereti szétszedni. Közben ügyel a katlanokra, melyekben már abálódnak a belsőségek.
Összegyűlnek az asszonyok is, örülnek, hogy most már egyszerűbb lett a dolguk: „Emlékeztek-e még, mikor a csurgóra jártunk belet mosni? Máliék mindig megelőztek bennünket.“
A reggeli sült vér hagymával, tejes kávéval, puha kenyérrel fenséges. Szívesen ülnénk még egy kicsit, de nem lehet, nincs megállás, haladni kell, szétszedni, feldarabolni. A háziasszony kiadja a parancsot, vágjatok sütnivalót, húst a levesbe, a töltött káposztába. Ennyi abárolt szalonna kell, szalonnát hagyjatok, amennyit lehet.
Szalagmunkával gyártjuk a zsírnak valót, bőrt, a húst, megyen ez szépen. A zsírnak való kikerül a katlanba, a „tepertő“ a nagyobb fiam szakterülete. Vizet önt alá és keveri. „Jaj, csak ne essen“ mondja. Vele történt meg egyszer, hogy hullni kezdett a hó, nem voltunk rá felkészülve, baj lett. A zsír kifolyt, nem sok maradt a katlanban.
Közben a leves, sülthús, töltött káposzta is felkerült a „sparhertra“, vághatjuk a húst a kolbászba. A háziasszony még kiválogatja a szebb darabokat, amiket az illem szerint szét kell küldeni a rokonoknak, és valamit be kell tenni a hűtőbe is. No, vita kerekedik: „Nem elég még? Nem marad a kolbászba.“
Következik a ledarált hús keverése a teknőben. Szoktam hozzávenni 30-40 kiló húst is, így például tavaly 90 szál kolbászunk lett. Az a tapasztalatom, hogy abból sosem lehet elég. Az asszonyok készítik a hurkát, sajtot, felvagdossák a belsőségeket, bekeverik. Én figyelem a keverésüket, gyakran „beleszórok“, ha nem figyelnek oda. Ilyenkor aztán dicsekszenek, hogy most milyen jól sikerült nekik a fűszerezés. A sógor már sózza a szalonnát és az egyéb füstölnivalót.
Tudni kell, hogy a gazda nagyon sokszor kísértésnek van kitéve. A presszóban sok az „okos“. „Ezt így csináld, azt úgy csináld, mert én ezt így csinálom, és nincsen annál jobb“. Sajnálom barátom, de úgy csinálom, ahogy otthon tanultam, mindent csak klasszikusan, hagyományosan. Hogy miért? Azért, mert nincsen annál jobb.
A kolbásztöltés unalmas feladat. Még szerencse, hogy a mindenféle szerkentyűk, melyeket a leleményes nép kitalál, megkönnyítik a dolgunkat. Ilyenkor a hangulat alábbhagy. Közben az asszonyok is megtöltik a hurkát, sajtot, és kifőzik a katlanban. Lassan összejön minden.
Pihenünk kicsit, majd jöhet a vacsora. Bizony, aki nem torkoskodott napközben, az már nagyon éhes. A kenyeres leves olyan, amilyet egész évben nem eszel, a tepsis sülthús zsírja szépen folydogál lefelé a az álladon. De hát az a jó! A sült kolbász, hurka pedig megmutatja, hogy sikerült-e a fűszerezés.
„Jól van, belekerült minden, aminek benne kell lennie, és időben is vagyunk“, nyugszik meg ilyenkor a gazdasszony.
Mede Géza
Képek: Mede Szabolcs, Rimajánosi község archívuma, rimava.sk
Megosztás:
Címkék: belsőségek disznótor disznóvágás Főoldal Gömör hízó hurka kolbász Mede Géza sajt szalonna vesepecsenye
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
