Ünnepi szentmise. Zsúfolásig megtelt a városka temploma, nemcsak az ülőhelyek foglaltak, de a padsorok között és mögött is embertömegek ácsorognak. Olyan, mintha karácsony lenne, nemcsak a hívők jöttek el, a hitüket rendszeresen gyakorlók, de olyanok is, akik csupán nagy ünnepnapokon látogatnak el Isten házába. És persze turisták is akadnak szép számmal, ahogy az búcsújárásokon lenni szokott, és ez természetesen jó. Az embertömeg viszont ennek megfelelően vegyes összetételű, úgy, mint a vásári forgatagban, népünnepélyen.
Megpróbálok az ajtóból előbbre jutni, az egyik mellékoltárnál a gyóntatószékek előtti téren kisebb a népsűrűség, végül itt találok magamnak állóhelyet. Éppen nekem „találták ki”, itt vastag szőnyeg borítja a talajt, mely kissé visszafogja a márványlapokból felfelé áramló évszázados hideget.
Megszólal egy kis csengettyű, mire az orgona erőteljes hangjai belehasítanak a csodás barokk építmény légterébe, és teljesen betöltik azt. Nekifeszülnek a díszes mennyezetnek, ahogy az ég felé törekszenek. Megkezdődik az ünnepi szertartás.
A gyóntató atya már elfoglalta helyét a szekrényszerű zárt gyóntatószékben, melynek berácsozott üvegablakain gyéren szűrődik át a fény, csupán sejtetni engedi, hogy ül bent valaki. Adva tehát a lehetőség, hogy akinek eddig még nem állt módjában, ha szeretné, a szentmise ideje alatt lerakhatja lelki terheit. Akad is néhány hívő, talán heten-nyolcan sorakoznak a gyóntatószék előtt.
A sor végén egy idős, mondhatnám szépkorú néni, egyik kezével görbebotjára támaszkodva rózsafüzért morzsolgat. A soron kívül itt áll még egy ötvenes, barna bőrű, festett-szőke, szépen telt asszonyság két kislány-unokájával. Hajtöveinél már megmutatkozik az eredeti sötét szín. Valószínűnek tartom, hogy ők inkább csak a bámészkodók csoportjába tartoznak.
A hívők nagyobbik része természetesen bekapcsolódik az ünnepi szertartásba, és itt, a mellékoltárnál pedig folyik a gyóntatás. Elsőként egy negyvenes nő lép be a fülke ajtaján, és néhány perc múlva már jön is kifelé. Őt egy egészen fiatal hölgy követi, lehet tán 25 – 26 éves. Lesütött szemű, szelíd teremtés, hosszú homokszőke hajjal. Becsukódik mögötte a fülke ajtaja. Ezek az intim percek csupán az övéi, hogy Isten szolgája által feloldozást nyerjen vétkei alól. A sorakozóknak ilyenkor kizárólagosan a türelmes várakozás adatik.
A fiatal szőke hölgy hosszabb időt tölt bent az átlagosnál. Bő tíz perc elteltével egy, a sor közepén várakozó, tartóshullámmal szépített, aranykarkötős asszony türelmetlenné válik, zúgolódni, morgolódni kezd.
– Mit csinál már ez a nő ott bent ilyen sokáig? Rövidebbre is foghatná! Most miatta kell itt ácsorogni ennyi embernek! Igazán kijöhetne már! Jaj, de fölbosszant az ilyesmi! Szörnyű!
Az előtte és mögötte állók nem reagálnak szavaira, ám ő megerősítést várva hátrafordul, és egy idősödő úrral osztaná meg háborgását.
– Az Atya (plébános) is mindig mondja, hogy a lelki beszélgetéseket ne tartogassuk a gyóntatás idejére, erre keressünk más alkalmat. Igaz? Ugye, hogy így van?
Az úriember nem kér a nő feszültségéből, háborgásából, megpróbál hát röviden válaszolni.
– Nyugodjon meg kérem, biztosan magára is sor kerül. A fiatal hölgy lehet, hogy elsőáldozása óta nem gyónt, és ezért most hosszabb ideig tart sorra venni a dolgait…
A nő persze nem elégedett a válasszal, neki valahogyan le kell vezetni a feszültségét, topog, sóhajtozik, kissé arrébb lép a barna bőrű festett-szőke asszonysághoz, és neki mondja.
– Elképesztő! Hogy valaki ennyi ideig bent legyen! Na, végre, végre, végre, végre! Megmozdult az Atyának a keze, már bizonyára feloldozza!
De nem, nem ez történik. Nem lép ki a fiatal teremtés. A háborgó asszony a festett-szőkében partnerre talál. Az sűrűn bólogat neki, helyesel, de emezzel ellentétben ő nem mérges, inkább jókat kacarászik. Szórakoztatják a történések.
– Tényleg, vajon mi a fenét csinálhat ott bent ilyen sokáig? – teszi fel ő is a kérdést, miközben szemében huncut csillogás villan fel…
Elszomorodom. Hiába próbálok ellenállni, az események elvonják figyelmemet az ünnepi szertartástól. Sokadszor tapasztalom, a negyvenéves kommunista diktatúra megtette hatását. Eltűnt egyfajta viselkedéskultúra, melyet tanulni sem kellett, hiszen generációk sora már az anyatejjel szívta magába azt. Pedig mi, a korábban születettek gyerekkorukban még tudtuk: az Isten háza szent hely, melyet tiszteletben kell tartanunk. A szentmisék ideje alatt beszélgetni, szórakozni nem szabad, sőt, egyenesen tilos. De hogy valaki méltatlankodjon, türelmetlenkedjen, ennek még a gondolata sem merült fel… Eltöprengek, pedig még nem is érte el történetünk a tetőfokát.
Kilép a homokszőke hajú lány a gyóntatószékből és a mellékoltár előtti imazsámoly felé igyekezne. A barna arcú, szépen telt asszonyság, aki eddig is nagyon jól szórakozott a történteken, hirtelen megperdül, a lány elé libben, és félhangosan megkérdezi:
– Mond csak, mit csináltál te ott bent ilyen sokáig? – És nevet a szeme hozzá.
Mindenki megdöbben a kérdésen, még a türelmetlen asszony is, de legjobban az éppen megtisztult lelkű, imádkozni készülő lány… Megvonja vállát, széttárja karját, és zavart mosoly jelenik meg arcán. Mit mondjon? Végül egyszerűen ellép a provokáló mellől, és leborul az imazsámolyra.
Valaki megszólítja a festett-szőkét.
– A maga lánya?
– Á dehogy, nem is ismerem – válaszolja – csak úgy helyreraktam ő … És szemében komoly öntudat tükröződik.
Döbbenet ül az arcokon. Pár pillanat múlva a botjára támaszkodó szépkorú néni előbbre lép néhányat, és megszólal.
– Kedveském, ilyet nem szabad kérdezni. Ez nagyon-nagy illetlenség volt, sőt vétek… Bizony … Így megzavarni valakit a bűnbánat szentségének pillanatában… A lelkiismeret-vizsgálatra azonban még akad egy kis idejük… Ha sorra kerülnek, a gyóntatófülkében ne feledjék el megemlíteni a türelmetlenséget és a tapintatlanságot… és ha netán hosszú időt bent töltenének, számomra az sem gond … kivárom a soromat…
A meggyónt, imáját végző fiatal hölgy lassan megemelte homlokát az imazsámolyon összekulcsolt kézfejéről, és két könnycsepp gördült végig elhalványult arcán.
Az idős néni megsimogatta őt tekintetével, végül visszatipegett a sor végére, és csöndesen morzsolgatta rózsafüzérét…
Buday Mária
Nyitókép: komarom.fara.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
