Zsák Malina Hedvig: Ficotól Kaliňákig mindenkit utolér a végzete. Nem költözöm vissza Szlovákiába

Nyitókép: Somogyi Tibor

Az interjú eredetije a Vasárnap hetilapban jelent meg, az alábbi fordítás a SME napilap átiratából származik. Az interjút Vrabec Mária készítette. (Frissítve: 2018.12.29., 9:21)

„Csak nagyon lassanfogtam fel, hogy valóban vége, és inkább szomorúságot, mint megkönnyebbülést éreztem. Nem tudtam úgy gondolni rá, hogy végre véget ért életem egy keserű időszaka, mert az foglalkoztatott, hogy eltelt 12 olyan év, amikor semmit sem élhettem meg önfeledten anélkül, hogy ne arra kelljen gondolnom, hogy az életem mások kezében van”

mondta Zsák Malina Hedvig a SME napilapnak adott interjújában azzal kapcsolatban, hogy nemrég a Győri Járási Ügyészség lezárta az ellene Szlovákiában indított eljárást. Mint mondta, a magyar ügyészség döntése ahhoz túl későn érkezett, hogy valódi katarzist jelentsen számára.

   

„Csak kálváriám csendes befejezését jelentette,  (…) nem tudtunk neki örülni sem. (…) Egy nappal azután, hogy megkaptam az ügyészség végzését, a reggeli kávénál mondtam a férjemnek, hogy tudod, a mai napra vártunk már nagyon hosszú ideje. Csak annyit, mondott, hogy aha, és többet nem is beszéltünk róla”

Arra a kérdésre, hogy megbékélt-e azzal a tudattal, hogy támadói valószínűleg sosem kerülnek bíróság elé, a következőképp válaszolt:

„Az első napokban nehéz volt, állandóan az járt a fejemben, miért nem vagyok most boldog, miért nem érzek megkönnyebbülést? Aztán rájöttem, hogy azért, mert míg engem megtámadtak, megaláztak, meghurcoltak és elvették az ifjúságomat, a bűnösök büntetés nélkül megúszták a dolgot. (…)”

Azt is elmondta, hogy nagyra értékelte Andrej Kiska köztársasági elnök meghívását az elnöki palotába, ami pozitív gesztus volt. Hozzátette, hogy Kiska nem csak akkor állt mellé, amikor már nem volt mit veszítenie, hanem az elnökválasztási kampány során is. Azzal, hogy az államfő kegyelmet ígért neki, ha a szlovák hatóságok elítélik, Hedvig szerint több szavazatot veszített, mint nyert.

„Még így is mellém állt, szemben azokkal, akik csak most mondják el, hogy lélekben mindig engem támogattak”

Az újságíró felvetette, hogy sokan úgy vélték, hogy Hedvignek továbbra is ki kellett volna állnia az igazáért és tovább kellett volna harcolnia a bíróságon. Ő erre azt válaszolta, hogy ezek azok az emberek, akik szimbólumként tekintenek rá.

„Csakhogy ez az ügy számomra nem a magyar kisebbségről szólt, hanem az életemről. Nem akartam további éveket áldozni rá. Nem adtam fel, de olyan megoldást kerestem, ami a családom számára a legjobb. Ezt soha senki sem vetheti a szememre”

Hedvig azt is elmondta, hogy ha másképp csinálna valamit az elmúlt tizenkét évben, az a Strasbourgi Bírósághoz adott kereset lenne, ami szerinte semmilyen eredményt nem hozott, de, mint mondta, élete legnehezebb időszakának kezdetét jelentette,

„és mikor a II. Fico-kormány tagjai úgy érezték, hogy kezükben vagyok és senki sem ellenőrzi őket”

Később hozzátette, hogy tudja, ki mindenki felelős meghurcolásáért, és sosem bocsát meg nekik.

„De nem kívánom a bosszút, mert hiszem, és látom, hogy Robert Ficot, Robert Kaliňákot és mindenkit utolér a végzete”

Hedvig arról is beszélt az interjúban, hogy Magyarország lett az otthonuk, a hazájuk, de Szlovákia lesz mindig a születési helye. „Mindig is szlovákiai magyar maradok, ez mindenhol elmondom” – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni, hogy valaha hazatérjen Szlovákiába, egyértelműen nemmel felelt.

„Semmi esetre sem. Itt [Magyarországon] építettünk házat, új életet, bármilyen segítség vagy támogatás nélkül, mert nem akartam senkitől függeni, és így nem is vagyok senki adósa. (…) A gyermekeim olyan természetesnek élik meg magyarságukat, ahogy én Szlovákiában sosem élhettem. Nem érzik azt, amit én magyarként nagyon gyakran: hogy kétszer olyan jól kell teljesítenem, mint másoknak, hogy elfogadjanak, és vigyáznom kell, hogy hol, mikor, milyen nyelven szólalok meg. A gyermekeim pedig büszkék arra, hogy édesapjuk szlovák, és ezt mindenkinek el is mesélik”

Körkép.sk