Aurél
  • HUF: 419.32
  • USD: 1.00
  • 9 °C
  • 22 °C

Hirdetés (X)

Mindennapjaink

Életüket áldozták – A hősökre emlékeztek Füssön

"Hosszú a sor, és a nevek mögött családok vannak, akiket érintett a háború borzalma"

Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Méltóságteljes megemlékezést tartottak május 8-án a Komáromi járásbeli Füss községben, ahol az első és második világháborúban résztvevő helyi lakosok előtt tisztelegtek.

 

Míg a szlovák településeken a szovjet győzelmet ünnepelték az ország elöljárói, addig a csallóközi községben a háborúban harcolókra, az ott elesettekre, vagy az onnan testi és lelki sérülésekkel hazatértek emléke előtt hajtottak fejet a helyiek.

 

Farkas Károly polgármester beszédében kiemelte, hogy hálás azért, hogy korosztálya már csak a történelemkönyvekből és a filmekből ismeri meg a háború borzalmait.

 

“Közösségünkben azonban élnek még azok, akik emlékeznek és ijedten rezzennek össze egy sziréna süvítésére vagy a repülőgépek erős hangjára.”

 

Füssön minden évben a júliusi falunap keretében emlékeztek meg háború hőseire, idén azonban szakítottak a hagyománnyal, és a második világháború végének emléknapján helyezték el az emlékezés koszorúit.

 

Farkas Károly polgármester mond beszédet a világháborús hősökre emlékezve 2019. május 8-án, Füssön, fotó: Komjáthy Lóránt

 

Farkas Károly felszólalásában rámutatott, hogy

 

“A mi életünkben eddig nem adódtak olyan helyzetek, mikor lehetőségünk lett volna arra, hogy megmutassuk, milyen áldozatokra is vagyunk képesek. Remélem, hogy nem is kényszerülünk majd rá. A mindennapok nehézségei ellenére is úgy hiszem, alapvetően szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy hova születtünk. Többségünk békében élte és éli az életét, pedig egy évszázada még vér áztatta Európát

 

(…) Ha belegondolunk, hogy más kontinenseken mik zajlanak akár ebben a pillanatban is, tényleg szerencsésnek érezhetjük magunkat. Hiszen a mi életünkben az a szó, hogy háború, csak a múlt része, vagy valami, amivel csak a híradóban találkozunk”

 

A polgármester arra is rámutatott, hogy míg manapság a megélhetés kérdése jelenti a létbizonytalanságot, addig nagyszüleink, dédszüleink amiatt aggódtak, hogy egyik napról a másikra megnyomorodhatnak, árvává, özveggyé válhatnak.

 

Világháborús emlékmű Füssön, fotó: Komjáthy Lóránt

 

Füssön 1992-ben állították fel az I. és II. világháborús emlékművet.

 

Azoknak az embereknek a nevét, akik itt születtek, itt éltek, de a háború elragadta életüket, felvésettük az emlékmű oszlopára. Hosszú a sor, és a nevek mögött családok vannak, akiket érintett a háború borzalma. Kiszolgáltatottak, áldozatok voltak. Megfélemlített nők, éhes gyermekek. Gondoljunk rájuk is!

 

zárta sorait Farkas Károly.

 

Petheő Attila mond beszédet a Hősök napján 2019. május 8-án, Füssön, fotó: Komjáthy Lóránt

 

A megemlékezés másik szónok Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke volt. Petheő felszólalásában óriási dolognak nevezte, hogy nem a szovjet győzelem ünneplése okán gyűltek össze, hanem azért, hogy azokra emlékezzenek, “akik testüket, lelküket, életüket, jövőjüket adták azért, hogy mi boldogan élhessünk”.

 

Petheő Attila a megemlékezésen Bíró József hadnagy visszaemlékezéseiből olvasott fel egy részletet. Bíró József annál a szombathelyi hadtestnél szolgált a háború alatt, ahova a füssieket is besorozták. A továbbiakban felsorolta azoknak a füssi polgároknak a nevét, akik a világháborúk alatt hadifogságba estek, illetve kiemelte azokat is, akik kitüntetésben részesültek a háború alatt.

 

A megemlékezés fényét a Gyöngykoszorú népdalkör előadása emelte.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

 

A rendezvényen készült képgalériánkért görgess tovább:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket