Volt egyszer egy tanyavilág – A Körkép.sk helyszíni riportja Bogyarétről

Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Petőcz Andrea

A mezőgazdaság évtizedekig biztos nyújtott megélhetést a felvidéki magyar embernek. A földművelés és az állattartás, a növénytermesztés a legnagyobb munkáltatónak számított Szlovákia déli részein, anyagi stabilitást, kemény, de kiszámítható jövőt biztosítva az itt élőknek.

A helyzet az elmúlt két évtizedben gyökeresen megváltozott. A piacot oligarchák, a támogatási rendszer hibáit kihasználó ügyeskedők és felelősséget nem vállaló külföldi vállalatok uralják, miközben a kisgazdákat fokozatosan kiszorítják saját földjeikről. Ennek ellenére továbbra is sokan próbálnak tisztességesen megélni azokon a földeken, amelyek egy ideális világban önellátóvá tehetnék az egész országot.

Tetszik amit csinálunk? Támogasd a Körképet ITT!

   

Bagin István bogyaréti gazda egy közülük. A föld, az állatok, a gyümölcsfák az élete. Ebben nőtt fel, ezt adta tovább ikerfiainak, e felé irányítják már az unokákat is. Követendő példa egy lassan letűnő, de talán még nem végleg elveszett világban.

Volt egyszer egy tanyavilág, helyszíni riportunk a Körképen.

Január közepén járunk, egy csütörtöki napon érkezünk Bogyarétre. A Bagin-tanyán maga a gazda, István fogad bennünket. Egyenes, tisztességes magyar ember, aki az értéket nem pénzben, hanem munkában méri. Az utolsó mohikánok egyike, aki napjainkban is az árral szemben küzd saját és családja megélhetéséért.

Bogyarét egy kis település az Alsó-Csallóközben, Felvidéken, Ekecs és Gúta között félúton. Különleges hangulatú község, ahol a helyiek másfél évtizeddel ezelőtt még bikákat, anyadisznókat, teheneket tartottak, méhészkedtek, zöldséget termesztettek.

“A változás után 10-15 évig még működött a rendszer. Támogatásokat is kaptunk. A 89-es fordulat után a gyerekek itt nőttek fel a földeken. Itt futkároztak, tanítottuk őket arra, hogy majd ha becsületesen dolgoznak, lesz fejlődés.“

válaszolja Bagin István kérdésünkre, hogy mikor változott meg a tanyavilág helyzete. Elmeséli, hogy fiai földeken, mellette sajátították el a szakma csínját-bínját, és ők is gazdák lettek. Disznókat neveltek, dinnyét és epret termesztettek, piacra jártak, gyarapították a gazdaságot, mindezt sok-sok munka és lemondás árán.

„Se éjjelük se nappaluk ezeknek a fiúknak”

Maga Bagin István az ország egyik példaértékű nemesítője volt, aki Angliából és Németországból vásárolta meg a legjobb tenyészállat- és hízófajtákat. Ám az évek során azt tapasztalta, hogy egyre nehezebbé válik a megélhetés a piaci körülmények és a hazai viszonyok miatt. Gondok adódtak a szövetkezetben rekedt földjeik visszaigénylésénél és kimérésénél is. Ahogy sok más szlovákiai gazdának az ország különböző régióiban, nekik is egyre több időt kellett pereskedésre szánniuk, hogy a törvény által elvileg garantált tulajdonukhoz hozzáférjenek.

„Az egész országban így vannak a gazdák. Sokszor öreg gépekkel termelnek, a saját földjeiket nem tudják használni, mindenféle bérleti szerződéseket kell kötniük. Ehhez ügyvédek kellenek, de mi éjjel-nappal dolgozunk, nem tudunk bíróságokra járni”

Ráadásul a siker sem garantált. A földtörvény szándékosan rengeteg kiskaput tartalmaz, amely visszaélésekre ad lehetőséget. Mindez szintén hozzájárult ahhoz, hogy a kisgazdák helyzete egyre nehezebbé vált, miközben a helyzet a területalapú agrártámogatásokra ráálló befektetési csoportoknak és a külföldi agrárvállalatoknak kedvez.

Veszélyben a föld

Nagyjából 10-15 évvel ezelőtt felgyorsultak az események. Az úgynevezett nagyjátékosok elkezdték kiszorítani a kicsiket. A Csallóközben megvetették lábukat a dánok, akik nagyobb anyagi tartalékokkal, politikai hátszéllel rendelkeztek és hazájuk kedvezményes kölcsöneivel a hátuk mögött elkezdték felvásárolni a földeket, perifériára szorítva a helyi kisgazdákat.

„…Eladták a gyárakat, az utolsó lesz majd a föld, amire rátelepednek. Ha ezt is megszerzik, nem marad semmi. Hogyan létezhet egy ország föld nélkül? Milyen országunk lesz, ha földjeink idegenek kezébe kerülnek?”

halljuk a panaszt több helyről. Nem véletlenül, bogyaréti látogatásunkkor a szlovákiai gazdák több országos megmozdulást is bejelentettek, többek között a csallóközi vízkészletek szennyezése ellen tüntettek. Néhány héttel később országos tüntetésre is sor került Pozsonyban, ahol májusban már a tótmegyeriek emelték fel hangjukat a náluk tervezett újabb dán sertéstelep ellen.

„Mindig elcsattan az ostor”

Az egész országot érintő problémák azonban nem csak az ágazatot teszik tönkre, hanem az egyént és a térség jellegzetes tanyavilágát is. A gazdák kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, van, aki kénytelen feladni eddigi megélhetését és máshol próbál szerencsét. Aki kitart, annak minden erejére szükség van, hogy a napi 16-18 óra munka mellett legyen ideje törvényeket bújni, engedélyeket intézni, eligazodni a bürokratikus útvesztőben.

„Mindig elcsattan az ostor. A nagy kutyák mindig erősebbek. Hiába van igazunk, mégsem lehet igazunk. Tudja mindenki, hogy mit kellene tenni, hogyan, de senki nem beszél. Ha nincs mögöttünk senki, akkor mire megyünk? A kommunizmusban is rájöttek, hogy a népnek kell engedni, mert ők építik az országot. Ha a munkások elmennek ebből az országból, akkor ki fogja azt építeni?”

állapítja meg keserűen István. Nem csoda. Bogyarét lakossága az elmúlt több mint harminc évben 40 százalékkal csökkent, a rendszerváltás óta folyamatos a népességfogyás.

„Nem kell, hogy minket támogassanak” – folytatja István az agrártámogatásokra és saját generációjára utalva – „A fiatalokat támogathatnák, hogy visszajöjjenek. (…) Hogyan legyen valakiből fiatal gazda, ha egy hektárnyi földet sem engednek neki kivenni az Állami Földalapból?”

Ahogy elhaladunk az egyik szépen gondozott gazdaház mellett, István elmondja, hogy az ott lakó fiatal férfi is gazdálkodik, saját erejéből épített fel mindent.

„Egy öreg traktort vett meg, egyetlen fillér támogatást sem kapott az épületre vagy a gépekre. Egy hektár földhöz sem jutott hozzá. Ezek a példák azt mutatják, hogy a földrendezés sokat segítene a gazdákon. Hirdetik a vidékfejlesztési programokat, de ha körbenézünk, látjuk a valóságot. Feltérképeztük, hogyan mentek tönkre a tanyák az elmúlt húsz évben. Itt egyetlen fiatal gazda sem kapott támogatást. Senki. Úgy kellene, mint Magyarországon: összefogni, és addig fel nem adni, míg el nem érjük a célunkat”

folytatja vendéglátónk. Felháborodásánál csak a föld iránti elhivatottsága nagyobb, nem valakik ellen beszél, hanem valami érdekében.

„Mi annak örülünk, ha dolgozhatunk. Ezt csak az tudja megérteni, aki benne van, aki csinálja. Például, amikor szánt az ember, maga mögé néz, és látja a megművelt földet. Földrendezés, fiatalok támogatása – ezzel lehetne fellendíteni a mezőgazdaságot.”

mondja.

Összefogás a megmaradásért

Bogyaréti látogatásunk végeztével vegyes érzelmekkel indulunk tovább. A tanyavilág hanyatlik, bár ez a hanyatlás nem természetes. A föld értéke nem csökkent, és továbbra is élelmiszer kerül a családok asztalára.

Sztorija van? Ossza meg velünk!

Valami tehát nincs rendben. Heteken át, a raktárban mesterségesen érlelt gyümölcsök, hatalmas disznófarmok, amelyek tonnaszámra ontják magukból a hígtrágyát, miközben „rejtélyes” fertőzések jelennek meg a környező falvak vízvezeték-hálózatában.

Szlovákiai oligarchák és külföldi nagyvállalatok, amelyek a törvényi kiskapukat kijátszva próbálják saját birtokaikat hizlalni, amelyeken aztán nem élelmiszert, hanem energianövényeket termesztenek. Megerőszakolt jogrendszer, szubjektív bírósági döntések. Romlott, vagy legalábbis kifogásolható minőségű élelmiszereket kínálnak olyan vállalatok az üzletek polcain, akikről nem tudjuk, kicsodák, honnan jöttek. Talán csak azt, hogy többet költöttek a csomagolásra, mint az ételre, amit beleraktak.

De a felvidéki tanyavilág története mégsem itt ér véget. Az elmúlt évben példátlan összefogás jött létre a szlovákiai gazdák körében, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Bogyaréti látogatásunkat követően a nagykeszi dán megasertéstelep ellen tüntettek a szlovákiai gazdák az egészséges vízért és az egészséges élelmiszerekért.

Néhány héttel később országos tüntetésre került sor Pozsonyban, majd újabb és újabb megmozdulások következtek az uniós agrártámogatásokkal történő visszaélések ellen, a fiatal gazdák támogatásáért, a földrendezésért és a jogtalanságok helyreállításáért.

Mert Bagin Istvánnak igaza van: ha engedjük, hogy a földjeinket is elvegyék, akkor mink marad?

A megoldás a kitartás, a küzdelem. Ahogy azt Baginéknál, és sok más gazdánál is látjuk szerte az országban. Mert amit ők termelnek, az még tényleg hazai. Annak a húsnak, tojásnak, zöldségnek, gyümölcsnek, különböző tejtermékeknek még tényleg íze van. És érték is van mögötte. Szülőföldünk szeretete, mely saját fennmaradásunk záloga is egyben. Ezt kellene tudatosítanunk mindannyiunknak.

További képek a cikk alatti galériánkban!

Király Zsolt, Komjáthy Lóránt

Fotók: Komjáthy Petőcz Andrea