Bécs és Budapest után a Balogvölgy következik – interjú egy fiatal fotóssal

Nyitókép: Kresnye András

Az utóbbi időben szinte minden évben kiállítással jelentkezik a rimaszombati Városháza Galériában Kresnye András, akit a barátai csak Bangyó-nak szólítanak, de gyakran találkozhatunk a nevével egyéb fotós pályázatokon is. A 22 éves fiatal balogvölgyi fotós kamaszkorában jegyezte el magát a fotózással, s bár jelenleg a nagybalogi községházán a kamerarendszert felügyeli, szabadidejében kizárólag a fotózás köti le a figyelmét.

Hogy kerültél kapcsolatba a fotózással?

   

Még alig voltam tizenéves, amikor édesapámtól fényképezőgépet kaptam ajándékba. Azóta nem volt olyan nap, hogy ne kattintottam volna el vagy a gépet, vagy a mobilomat. Előbb a természetet fotóztam, portrékat készítettem a barátaimról és a családtagjaimról, majd idővel megérkeztek az első rendelések is. Nagybalogon még az előző polgármester, Csúr Tibor biztosított számomra helyiséget, ahol berendezhettem a stúdiómat.  

Hál’ Istennek nagyon sok a munka, egyre többen jönnek szerte a környékről portréfotózásra, de ezen kívül akad sok családi esemény, lakodalom, születésnap, keresztelő fotózása is. Ennél a résznél érdemes kiemelni, hogy például egy-egy esküvői fotózás nemcsak abból áll, hogy a fiatal pár rendelkezésére állok az esküvő napján, a sokszor 500-600 képen még nagyon sokat kell dolgozni, míg azt tiszta szívvel kiadom a kezemből.

Elégedett embernek érzed magad?

Rimaszombatban tanultam ki fodrásznak, majd Tornalján le is érettségiztem. Már csak a jogosítvány hiányzik, hogy teljesen mobilis legyek. Nagyon szeretem a fotózást, de ahhoz, hogy elégedett ember legyek, még nagyon sok vágyamat szeretném teljesíteni.

Például?

Számomra az igazi élményt a művészi fotózás jelenti. Ha van időm, a barátommal járom a természetet, de nagyon sok művészi portrét is fotóztam már. Nem titkolt álmom, hogy aktokat fotózhassak. Sajnos ez itt nálunk elég irreális, hiszen modell se nagyon akad. Van egy-két bevállalós fotóalanyom, de náluk is van egy bizonyos határ.

Azért valami sikerül is. Egy három évvel ezelőtt megtartott rimaszombati tárlaton a füleki Micsuda Andrással és a balogfalai Mihályi Szabolccsal közösen mutatkoztunk be. A tematikus kiállításunk a „Nők a tájban” címet viselte, nem véletlenül. Mindhárman a saját modelljeinkkel dolgoztunk, a női szépséget ötvöztük a gömöri táj szépségeivel. A kiállítást bemutattuk Füleken, Balogfalán és Várgedén is. A „Bangyó fele” című önálló kiállításom is tájképek mellett női portrékat tartalmazott. Bemutattuk Rimaszombatban és Nagybalogon, ahol sokat segít nekem a Csemadok helyi szervezete.

Akkor megy ez, csak erőltetni kell…

Az első önálló kiállítás után jött az ötlet, hogy önálló tárlaton mutassam be kedvenc városomat, Bécset. Több alkalommal fotóztam már Közép-Európa egyik legszebb városát, mivel a nővérem ott él. A tárlatot levélben köszönte meg nekem az akkori bécsi főpolgármester. Tette ezt annak ellenére, hogy észrevettem a nagyváros sötétebb oldalát is és ezt a fotókon meg is megmutattam. Tele voltam büszkeséggel.

Utána jött Budapest?

Bécs után Budapest következett, és mivel Budapestet sok-sok szál fűzi Gömörhöz, a kiállítás ezt külön hangsúlyozza. A József Attila-díjas, a minap Magyarország Babérkoszorúja díjat elnyert Ferdinandy György maga is lelkesen köszöntötte a tárlatot:

„Lehetséges-e, hogy az ember egyszer csak, nyolcvanévesen, felfedezi a szülővárosát? A helyet, ahol több mint fél évszázadon át – legalábbis úgy hitte – nyitott szemmel és szívvel járta annak macskaköves útjait? Kresnye András képeit nézegetve elszégyellem magam. Milyen gyönyörű a hely, ahol születtem, és igen, milyen rosszul láttam eddig, miközben azt képzeltem: ismerem. Ez az ifjú ember istenáldotta művész. Felfedezi és egy neofita friss szemével láttatja Budapestünket, a Kárpát-medence festői fővárosát. Mégsem turistakalauz ez a képsor. A Dunán grasszáló sétahajók alatt vidáman úszkál a sűrű szemét realizmusa. Újrafelfedezés? Köszönöm, András, hogy megmutattad nekünk egy fiatal művész szemével, szeretett szülővárosunkat! Hogy volt hozzá erőd, elszántságod, szemed és szíved!”

(A szöveg megtalálható Ferdinandy Különös boldogság című új kötetében is).

A tárlat eljutott a két egykori iskolámba, Bátkába és a rimaszombati Magán Szakközépiskolába is. Örülök annak, hogy Kubačka Gizella, az iskola igazgatója büszke rám és nagyon bízik bennem.

Ezek mindenképp szép eredmények. Mik a további terveid?

Bár mostanában sorjáznak a megrendelések, se esküvőkből, se születésnapokból nincs hiány, javában készülök a következő kiállítására is, amely szülőföldemet, a Balogvölgyét mutatná meg a maga valóságában. A tárlat kurátori tisztét Pál Dénes, a Balogvölgye tanító bácsija vállalta. Nagy örömmel vette, hogy egy ifjú földije fotókon is szeretné megörökíteni ebben a mai szegénységében is csodálatos vidéket. A kiállítás megnyitója Rimaszombatban lesz szeptemberben, de szeretnénk vele bejárni az egész Balogvölgyet. Szeretnénk még egy képeskönyvet is összehozni, amely méltó párja lesz a két éve megjelent Pál Dénes: Balogvölgye című történeti összefoglaló kiadványnak.

A Körkép.sk nevében nagyon sok sikert kívánok a munkádhoz!

Mede Géza

Fotók: Kresnye András