Móric
  • HUF: 333.83
  • USD: 1.10
  • 13 °C
  • 22 °C
Mindennapjaink

54 éve történt: A ’65-ös nagy dunai árvízre emlékezünk (videókkal)

Ez a tragédia kétségtelenül egyike volt a települések életét leginkább meghatározó eseményeknek

Nyitókép: körkép.sk

 

Minden csallóközi ember tudja, hogy mi történt 1965. június 17-én, függetlenül attól, hogy megélte-e. Ezen a napon tört magának utat ugyanis a Duna Kulcsod és Csicsó között és árasztotta el Alsó-Csallóköz nagy részét. Ez a tragédia kétségtelenül egyike volt a települések életét leginkább meghatározó eseményeknek. 

 

Édesapám ekkor alig volt egy éves, így aligha tudna mesélni arról, hogy mi is történt, nagymamám viszont a mai napig nem tudja könnyek nélkül feleleveníteni a szakítás utáni napokat, heteket. Ő ugyanis ekkor már életében másodszor vált hontalanná. ’45 után, mikor egész családját Csehországba deportálták, megfosztva őket minden vagyonuktól, ’65-ben újra elveszítette otthonát. A különbség csupán abban volt, hogy ekkor nem a karhatalom, hanem a természet mérte rájuk a csapást, és míg ’45-ben testvéreiért kellett aggódnia, most gyermekeitől szakította el időlegesen a sors.

Hirdetés(X)

 

1965 tavaszán a Duna veszedelmesen áradt, a gabona töve vízben állt, folyton esett az eső, mely most nem ért aranyat, sokkal inkább valami nagyon rossz előszele volt. Már március közepétől elöntötte a víz a Baka, Süly, Bős és Nagymegyer menti erdőségeket, az ártéri erdőkben pedig a víz sok helyen a 2-2,5 méteres magasságot is elérte.

 

Ebben az időszakban a Dunán több árhullám vonult le, a legmagasabb 1965. június 16-án, 917 centiméteres vízállással tetőzött Pozsonynál. A dunai töltésen már március 15-től folyamatosan másod- és harmadfokú árvízvédelmi készültség volt. A gát veszélyes szakaszain minden nap 10-15 szolgálatos őrködött éberen.

 

Rémísztő örvény, forrás: facebook.com

 

Mikor a víz az úr

 

1965 június 14-én Patnál áttörte a Duna a gátat. Június 17-én már a kulcsodi gátőr is próbálta telefonon értesíteni az árvízvédelmi bizottságot, ám a telefonhálózat túlzottan terhelt volt, csak recsegett a vonal.

 

Hajnalban állandó zavaros, “záklás” áramlat volt megfigyelhető a töltéstől mintegy 2 méterre. A traktorok, teherautók folyamatosan hordták  ki a homokzsákokat, de már csak kerülővel, Medvén keresztül jutottak el a kritikus szakaszhoz, mivel a kulcsodi út már járhatatlanná vált.

 

A gejzírszerűen feltörő buzgárok 5 méter magasan csaptak fel, amikor Kulcsod határában a Duna gátat szakított.

 

 

A gátszakadás körülbelül 80 méteres hosszúságban történt, 1,1 milliárd köbméter víz került a töltésekkel védett területekre az Alsó-Csallóközben. Összesen 55 ezer hektár került víz alá.

 

A szakításon átzúduló víz fákat csavar kit, magával sodorta a gát törmelékeit. A víz két órán belül elérte Kulcsodot, és ott is vitt magával mindent, ami az útjába került. Azonnal megkezdődött az evakuálás nem csak Kulcsodon, de Csicsón, Kolozsnémán, Kis- és Nagykeszin, Füssön, Medvén, majd Csilizradványon és Balonyon is.

 

Használhatatlanná vált hidak, forrás: facebook.com

 

Lesz-e még hova hazajönni?

 

Kulcsodon a hangosbemondón többször is felszólították a lakosokat, hogy készüljenek a kitelepítésre. A Helyi Nemzeti Bizottság (HNB) épülete előtt aztán 40 teherautó várta a község fiataljait, öregjeit, asszonyait, betegeit, hogy biztonságba helyezhessék őket.

 

A szakítás után 15 perccel már helikopterek cikáztak a község felett, hogy kimentsék a veszélyes, elzárt helyeken rekedt családokat. 126 házból 74-et teljesen elöntött a víz, 38 ház azonnal összedőlt, de a többi is javításra szorult.

 

Otthonuktól elszakított gyerekek nyári táborokban

 

Az emberek próbálták értékeiket a padlásra menekíteni, majd dunyhákkal, ágytakarókkal megrakva indultak a HNB épületéhez. Sok család tagjai úgy szakadtak el egymástól, hogy elbúcsúzni sem tudtak, azt sem tudhatták, hogy a másik hova kerül. Habár az emberek többsége nem akarta elhagyni a falut, a kirendelt katonák nem ismertek pardont, nagyon határozottan léptek fel.

 

Sok kérdés forgott ekkor a lakosok fejében: Vajon hova viszik őket? Lesz mit enni a gyerekeknek? Meddig kell távol maradniuk és mikor térhetnek haza? Lesz-e egyáltalán még olyan, hogy haza, vagy Kulcsod örökre letörlődik a térképről?

 

Korabeli helikopter, forrás: facebook.com

 

A körgát építése

 

A Magyarországon állomásozó szovjet alakulatok és a magyar néphadsereg katonái szinte percekkel a gátszakadás után felajánlották segítségüket. Három ország vízügyi szakemberei dugták össze fejüket, hogy miként járjanak el a továbbiakban. A döntés szerint a kritikus ponton több, terméskővel teli uszály elsüllyesztésével próbálták megakadályozni a víz előretörését, majd egy második töltés, egy körgát megépítése volt a cél.

 

Kitelepített élet

 

A kitelepített embereket többnyire diákszállókban, iskolákban, üdülőközpontokban helyezték el. Étkeztetésük költségeit a HNB-k térítették. A munkaképes lakosokat beosztották az ideiglenes lakóhelyük körzetében.

 

A Komáromi és Dunaszerdahelyi járás területéről kivétel nélkül minden gyermek díjtalanul üdülhetett két hónapon keresztül pionírtáborokban. Számukra próbálták élvezetessé tenni az otthonuktól távol töltött időszakot, több kirándulást is szerveztek nekik.

 

Kulcsod madártávlatból, forrás: facebook.com

 

Hazatérés és újrakezdés

 

Szinte napra pontosan egy hónappal a szakítás után érkeztek haza falujukba az első kulcsodiak. Először a férfiak, majd az asszonyok. Amit otthonuk helyén találtak, arra talán senki sem számított. Mindenhol hordalék, süppedő talaj, orrfacsaró bűz. Mindent ellepett a sok elhullott állat, a döglött halak.

 

A legfontosabb feladat a fertőtlenítés volt, és mivel ekkor még vezetékes víz nem volt, a családi házak udvarán álló kutak vizének tisztítása.

 

 

Az emberek mély letargiába estek, nem tudták mit csináljanak, hogyan birkózzanak meg a kialakult helyzettel. Ott álltak hontalanul, pénz nélkül, rettegtek a jövőtől. Július 22-én az első falugyűlés aztán némi reményre adott okot. Itt ugyanis már megjelent a Kulcsod patronálását felvállaló Gottwaldovi járás küldöttsége.

 

A gottwaldoviak ígéretet tettek arra, hogy ártézi kutak fúrására alkalmas berendezést biztosítanak, gondoskodnak a vízvezeték kiépítéséről, valamint biztosítanak minden szükséges gépet és nyersanyagot, hogy a kulcsodiak újrakezdhessék életüket.

 

Mikor a víz az úr, forrás: facebook.com

 

A pesszimizmust aztán felváltotta a remény, mikor megérkezett az első cementszállítmány, majd 12 gottwaldovi villanyszerelő, nyolc kőműves és hat ács. Ugyanakkor érkezett velük eleség az állatoknak.

 

Az első ház alapjait augusztus 20-án rakták le. Ekkor jött el az a nap is, mikor már a gyerekek is hazatérhettek, szüleik a templom előtt várták őket. Innentől már ők is segítettek saját háztájuk rendbetételénél.

 

A munkálatok rendkívül gyorsan zajlottak, október 4-én már 19 családi ház került tető alá az első szakaszban, november 24-re pedig újabb 14-et adtak át. A ’65-ös tél beköszöntéig minden épülő házban elkészült legalább egy szoba, amelybe a család beköltözhetett.

 

 

Összefogott az ország

 

Az árvízkárosultak méltán érezhették, hogy nem hagyták őket magukra a bajban. Az ország polgárai, üzemek, szövetkezetek, társadalmi szervezetek mind felajánlották segítségüket. Felajánlották termékeiket, egy-egy műszak bevételét, állatokat, takarmányt vagy éppen gépeket. Az állami bank számlát nyitott a károsultaknak, melyre alig egy hónap alatt összesen 10 millió korona gyűlt össze, november 6-án pedig 223 millió 558 ezer korona.

 

A pusztítás nyomai még hosszú hónapokig láthatóak maradtak a Duna mentén. A Komáromi és Dunaszerdahelyi járásban 36 község és 9 tanya került víz alá, 2620 lakás teljesen tönkrement, közel 5000 súlyosan megrongálódott. A felbecsült összkár 3 milliárd 155 millió korona volt.

 

Pontonhíd, forrás: facebook.com

 

Kulcsodi vagy csicsói szakítás?

 

Habár az alábbi írásban Kulcsodot helyeztem az események középpontjába, a korabeli sajtóban, sőt azóta is a legtöbb szakirodalomban Csicsót jelölik meg a gátszakadás helyszínéül.  Még a két község lakosai között is máig vitatott kérdés, hogy melyik települést illeti meg a kétes dicsőség.

 

Maga a szakítás Kulcsod kataszterében történt, azonban mivel a kérdéses szakaszon nem volt kulcsodi gátőrház, a gátszakaszt Medve-Csicsó néven tartják mindenütt nyilván. Az akkori káoszban történt első jelentésekkor csak a csicsói öreg szivattyú épületéhez igazították a hely megnevezését.

 

2015-ben, a szakítás 50. évfordulójára szervezett megemlékezésen, fotó: Körkép.sk

 

A Duna szakított gátat, vagy rásegítettek?

 

Habár a legtöbb helyen arról beszélünk, hogy a Duna szakította át a gátat, nem mondhatjuk el teljes biztonsággal, hogy nem segítettek rá… Több falubeli is úgy gondolja, hogy a gátat úgy robbantották át, mivel akkor már Pozsony is hatalmas veszélyben volt, ha nem “önt ki” az Alsó-Csallóközben, valószínűleg Pozsonyt árasztotta volna el a víz.

 

Hogy tényleg így védték-e meg Pozsonyt, vagy csak valamiféle összeesküvés elméletről van szó, valószínűleg sosem fogjuk megtudni. A tény viszont tény marad, a több mint 50 évvel ezelőtt bekövetkezett természeti katasztrófa alapvetően határozta meg az érintett települések életét és jövőjét. Példátlan összefogás eredményeképpen épültek újjá a falvak, a mór házak helyére téglaházak kerültek.

 

 

A helyiek körében az 1965 után közvetlenül épült házakat árvíz utáni házaknak nevezik. A katasztrófát felnőttként megélők illetve az ő gyerekeik érdekes módon nem is annyira házaik elvesztését, sokkal inkább a háztáji gazdaságok és állataik pusztulását fájlalták.

 

Kulcsod és Csicsó között, a szakítás emlékére állított emlékmű még ma is áll, azóta gyarapodott is. Ötévente összegyűlnek ezen a helyen az emberek és emlékeznek. Emlékeznek a tragédiára, és emlékeznek az újrakezdésre.

 

 

Komjáthy Petőcz Andrea

A cikkben található tények, számok, dátumok ‘Halgas András: Az 1965-ös árvíz Kulcsodon’ című könyvéből származnak

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 25 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Varga Lajos
2019. jún. 17. 11:25

Én kilencedikes alapiskolásként élte meg a pati gátszakadást. i kiránduláson voltunk valahol a Tátrában, amire már pontosan nem is emlékszem, mert mindent felülírt az, ami itthon várt ránk. Édesapámat napokig nem láttam, mert a szomszédos Dunamocson volt "bevetésen", ugyanis az ő csoportjuknak a szövetkezet szállító gépeivel a dunamocsiak mentését, illetve az abban való részvételt adták feladatul. Természetesen a kirándulásról hazatérve a kíváncsiság minden előre láthatatlan veszélyt semmibe véve arra ösztönzött, hogy nézzük meg azt a nagy vizet. Így aztán az első kép, amit azóta is őrzök itt a nyakam feletti dobozban, az Dunamocsról származik, ahogy a mostani üzlet előtt állva néztük a főutca Duna felé vezető részének házaiból maradtakat, az egy-két szívósan ellenálló között a közben összedőltek helyén a víz borította hiányt.A másik élményem az a pati gáton a szakadástól pár méterre született, ahogy Karesz haverommal álltunk és bámultuk a mai fürdő és a Zsitva ága közti területre a pár méter résen át kizúduló vizet. Mai eszemmel azért felmerül bennem néhány olyan kérdés, amire minden károsult a mai napig joggal várja az elfogadható választ. Az első és leglényegesebb kérdés az lenne, hogy a pár ezer kilométeres Duna szakaszon miért pont a Magyarországtól Benes úr/elvtárs és az "elfogulatlan nyugat" közreműködésével elrabolt szakaszon volt olyan gyenge a gát, hogy két helyen is beadta derekát? Ha erre a kérdésre megnyugtató válasz érkezik, akkor jogosan merül fel a kár jóvátételére fordított korabeli állami támogatás mikéntje és mértéke, mert kétségtelen, hogy a környék települései/lakosai példátlan összefogással igyekeztek a károsultak baján és szenvedésén enyhíteni, de ez az országrész akkor is ugyanolyan állami felelősséget bírt, mint amikor az itt megtermelt javakat a hegyekben létesített feldolgozókon keresztül Prágába és a Cseh-morva hegyvidék virágzó városaiba hurcolták, miközben a komáromiak szemét kibökték egy hajógyárral, míg a környék szövtkezeteiben megtermelt tejet Poprádra hurcolták, hogy aztán a cseh és szlovák kofák kedvükre spekulálhassanak a "Ki tud többet kifacsarni a lefölözött tejből?" c. komédia díszelőadása felett.

Varga Lajos
2019. jún. 17. 11:26

Én kilencedikes alapiskolásként élte meg a pati gátszakadást. i kiránduláson voltunk valahol a Tátrában, amire már pontosan nem is emlékszem, mert mindent felülírt az, ami itthon várt ránk. Édesapámat napokig nem láttam, mert a szomszédos Dunamocson volt "bevetésen", ugyanis az ő csoportjuknak a szövetkezet szállító gépeivel a dunamocsiak mentését, illetve az abban való részvételt adták feladatul. Természetesen a kirándulásról hazatérve a kíváncsiság minden előre láthatatlan veszélyt semmibe véve arra ösztönzött, hogy nézzük meg azt a nagy vizet. Így aztán az első kép, amit azóta is őrzök itt a nyakam feletti dobozban, az Dunamocsról származik, ahogy a mostani üzlet előtt állva néztük a főutca Duna felé vezető részének házaiból maradtakat, az egy-két szívósan ellenálló között a közben összedőltek helyén a víz borította hiányt.A másik élményem az a pati gáton a szakadástól pár méterre született, ahogy Karesz haverommal álltunk és bámultuk a mai fürdő és a Zsitva ága közti területre a pár méter résen át kizúduló vizet. Mai eszemmel azért felmerül bennem néhány olyan kérdés, amire minden károsult a mai napig joggal várja az elfogadható választ. Az első és leglényegesebb kérdés az lenne, hogy a pár ezer kilométeres Duna szakaszon miért pont a Magyarországtól Benes úr/elvtárs és az "elfogulatlan nyugat" közreműködésével elrabolt szakaszon volt olyan gyenge a gát, hogy két helyen is beadta derekát? Ha erre a kérdésre megnyugtató válasz érkezik, akkor jogosan merül fel a kár jóvátételére fordított korabeli állami támogatás mikéntje és mértéke, mert kétségtelen, hogy a környék települései/lakosai példátlan összefogással igyekeztek a károsultak baján és szenvedésén enyhíteni, de ez az országrész akkor is ugyanolyan állami felelősséget bírt, mint amikor az itt megtermelt javakat a hegyekben létesített feldolgozókon keresztül Prágába és a Cseh-morva hegyvidék virágzó városaiba hurcolták, miközben a komáromiak szemét kibökték egy hajógyárral, míg a környék szövtkezeteiben megtermelt tejet Poprádra hurcolták, hogy aztán a cseh és szlovák kofák kedvükre spekulálhassanak a "Ki tud többet kifacsarni a lefölözött tejből?" c. komédia díszelőadása felett. Persze erről mér nehéz volna elégedett dicshimnuszokat produkálni!!

Szóljon hozzá!

Kövessen minket

Megosztás