Nyitókép: GettyImages

 

Az eddigi teszteléseknek köszönhetően felfedezték az eddigi leghatásosabb kezelési módot a COVID-19 ellen.

 

Meglepő módon nem az ismert remdesivirről és a hidroxiklorokinról van szó, amit Donald Trump amerikai elnöke folyamatosan magasztalt.

 

 hirdetes_810x300  

A koronavírussal fertőzött páciensek életét egy viszonylag olcsó szteroid mentheti meg.

 

 „A dexametazonnal folytatott kezelés legfeljebb tíz napig tart és egy páciens számára öt fontba kerül. Az életmentés tehát maximum 35 fonttal betakarható, és egy világszerte elérhető gyógyszerről van szó“

 

– mondta a BBC-nek Peter Horby szakember.

 

Kinek szól a gyógyszer?

 

20-ból 19 embernek, aki megfertőződött a koronavírussal, nincs szüksége orvosi segítségre és a betegséget otthoni kezeléssel is átvészeli. A többi páciens kórházban végzi, de az ő esetükben is érvényes, hogy a többségük komoly komplikációk nélkül felépül.

 

Rajtuk kívül azonban akadnak olyan páciensek is, akiknek segítségre van szükségük, az orvosoknak vagy oxigénre vagy lélegeztetőgépre kell kapcsolniuk őket.

 

Nos, éppen ezeken a pácienseken segíthet a szteroidos kezelés, ami lényegében megkönnyíti a felépülésüket.

 

A dexametazont eddig különböző megbetegedések során jelentkező gyulladások csökkentésére használták.

 

Úgy tűnik, hogy a szteroidok képesek visszafordítani annak az agresszív immunreakciónak a hatását is, amellyel a test a vírus ellen harcol. Ezt a reakciót citokin viharnak nevezik, és a páciens számára halálos kimenetelű lehet.

 

A tesztelés során a szteroid azokon az embereken nem segített, akiknek csak enyhe lefolyású volt a betegségük. A gyógyszer kimondottan azokon a pácienseken segít, akik súlyos állapotban vannak és a légzést illetően segítségre van szükségük.

 

Mennyire hatásos a gyógyszer?

 

A gyógyszer tesztelését az Oxfordi Egyetem szakemberei végezték. Mindegy kétezer pácienst kezeltek szteroiddal és a kezelés hatásait összehasonlították azzal a négyezer páciensével, akik nem részesültek a szteroidos kezelésben.

 

A kezelés a lélegeztetőgépre kapcsolt pácienseknél a harmadával, míg az oxigénre kapcsolt pácienseknél az ötödével csökkentette az elhalálozás kockázatát.

 

Peter Horby, a kutatás vezetőjének elmondása szerint eddig ez az egyetlen olyan gyógykezelés, ami egyértelműen és jelentős módon javította a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek kilátásait.

 

SME/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.