Nyitókép: Mede Géza
A karácsonyi gyertya lángja egyvalamire jó. Elgondolkodtat bennünket. Elgondolkodtat bennünket arról, milyen is lett az életünk. Megváltozott-e, és ha igen, tudunk-e valamit tenni a dolgaink rendbetétele érdekében?
Nemrég még azt gondoltuk, olyan életünk van, amely, egyhamar nem változik. Úgy hittük, hogy minden rendezett, minden stabil, minden megy a maga medrében.
– Nincs Isten, aki ezen változtasson! – gondoltuk, bizton.
Tévedtünk.
Nem kellett sok időnek eltelnie, rá kellett jönnünk, hogy vannak magasabb erők is, amelyek befolyásolják az életünket. Csodálkozhatunk még most is, de el kell ismernünk, hogy az írások mind erről szólnak. Arról szólnak, hogy az emberiség tisztelje, becsülje a fölötte levő rendezőelvet. Becsülje egymást, tisztelni kell a szülőket, tisztelni kell az elöljárókat, tisztelni kell az időseket. A kereszténység alaptörténete ezeket a tételeket kibővítette, egyben leegyszerűsítette a következőkre:
„Szeresd Istenedet és szeresd felebarátodat, mint temagadat!”
Gondolkozzunk el, vajon ilyenek voltunk egy évvel ezelőtt? Ezek a gondolatok vezettek-e bennünket mindennapi életünkben? Nem, nem ezek vezettek. Tegyük a szívünkre a kezünket, a gyűlölet, az irigység, a rosszakarat vezetett bennünket, és sorolhatnám a hét főbűn mindegyikét.
Mit tesz ilyenkor az írások szerint a fölöttünk levő, a rendezőelvünk. Változtat. Az emberiséget visszavezeti az általa helyesnek vélt morális-etikai útra. Hogy tudja ezt megtenni legegyszerűbben? Úgy, ha lerombolja a rosszat. Lerombolja Szodomát és Gomorrát.
Az írások ezt hívják apokalipszisnek. Az apokalipszis a közvélekedésben a világvégét jelenti, de nem az. Az írások szerint előkészíti az újat. Az apokalipszis sok formában érhet el bennünket. Legfőképpen vízözön, földrengések formájában várjuk, de az írásokban vannak jóslatok járványokra is.
Itt tartunk most. Nagyon sok ember lebecsüli a járványt még most is, csaknem egy év elteltével a megjelenése után. De azt is észre kell venni, hogy ezek száma csökken. Így van ez. Akarva-akaratlanul észrevesszük a bajt. És amikor megérint bennünket a szele, kicsiny lesz a lelkünk. Kezdjük tudatosítani, hogy van fölöttünk valami nagyobb. Olyan rendezőelv, amely irányítja az életünket. Olyan, amely figyelmeztet bennünket az alázatra, a szeretetre mások iránt, a figyelemre környezetünk iránt.
És persze legfőbb célja, hogy figyelmeztessen bennünket a holnapra. Arra, hogy nem tehetjük büntetlenül azt a rosszat, amit a járvány előtt tettünk. Változtatnunk kell!
Most az a nagy kérdés, meg tudjuk-e ezt tenni?
Az írások szerződésről, szövetségről beszélnek. Olyan szövetségről, amelyben az ember kötelezettséget vállat a rendezőelv által előirt törvények és parancsolatok betartására. Ennek ellenértékében a rendezőelv vigyázni, óvni és irányítani fogja az ember életét. Hol tartunk most?
Valamit elrontottunk. De vajon képesek vagyunk-e új szövetséget kötni? Készen vagyunk-e már erre? És a legfőbb kérdés, hogy van-e olyan vezető közöttünk, aki a legjobb szövetséget tudja megkötni túlélésünk érdekében?
A város fényei visszazökkentenek bennünket a valóságba. Vajon csak a karácsony hangulata-e, amin elgondolkodtunk, vagy pedig a kemény valóság, ami megoldásra vár?
Mede Géza
Képek a szerző felvételei – Fülek ünnepi kivilágitásban
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
