Új kihívások és új távlatok küszöbén – harminc éves a visegrádi együttműködés

Nyitókép forrása: a lengyel elnöki palota megvilágítása a V4 megalakulásának harmincadik évforulója alkalmából/Grupa Wyszehradzka – Sejm RP

Harminc éve ezen a napon, 1991. február 15-én alakult meg a Visegrádi Hármak országcsoport, amely nem sokkal később, Csehszlovákia felbomlásával négytagúra bővült. A kezdetben formális, a nyugati integrációt összehangoló alakulatként gondoltak rá, ám igazi, fajsúlyos és az európai politikára valós hatást gyakorló csoporttá nőtte ki magát az elmúlt évtizedben. Ez idő alatt számtalanszor próbálták lekicsinyelni jelentőségét, megosztani a tagállamokat, ám jelenleg ott tartunk, hogy a Visegrádi Négyek Közép-Európa gazdasági motorjává és politikai gerincévé vált.

Az uniós csatlakozás előtti években a kis államokat egymás ellen kihasználó nyugati hatalmakkal riogató EU ellenes politikusokat gyakran cáfolták azzal az érvvel, hogy a nagy országok túlsúlyát épp az olyan csoportosulások tudják majd ellensúlyozni, mint a Visegrádi Négyek. Akkor ez az érv nem volt több az euroszkeptikus hangok elfojtásánál. Mára valósággá vált.

A 2008-as világválság majd a 2010-2011-es európai adósságválság által elindított történelmi változások törvényszerűen még szorosabb együttműködésre kényszerítették a visegrádi országokat. Az igazi katalizátor Orbán Viktor kormányának 2010-es hatalomra kerülése és a 2015-ös migránság voltak. Az előbbi egy olyan öntudatos, és hosszútávra tervező magyar kormányzati politikát hozott magával, ami már nem csak sodródott az európai árral, hanem maga teremtette a lehetőségeket – a szomszédos országok számára is gyümölcsöző kapcsolatok kialakítása érdekében.

   

A valódi áttörés azonban a migránsválság volt, amely egymagában közös nevezőt jelentett a V4 országai számára. Brüsszel erőteljes propagandája, és a nyugatiak arrogáns nyilatkozatai a szándékukkal ellentétben csak növelték a visegrádi országok iránti szimpátiát Közép-Európában. Bár voltak és a mai napig vannak próbálkozások a csoport megosztására, a migránsválság óta egyetlen visegrádi kormány (párthovatartozástól függetlenül) sem teheti meg magának, hogy hátat fordítson V4-es partnereinek.

A visegrádiak közösen léptek fel az illegális migrációs hullám ellen, és nem csak politikailag, de tevőlegesen is, a határok közös védelmével. Közösen vetették latba súlyukat az uniós tisztújítás fordulatos időszakában, hogy a szuverén államok Európájának érdekei érvényesüljenek, és ne vegyék el a döntéshozást egészséges egyensúlyban tartó vétójogot. Gazdaságuk a leggyorsabban bővülő gazdaságok közé tartoznak Európában, ma ők adják Közép-Európa gazdasági motorját. Közös energetikai projekteket visznek véghez, amelyek növelik a térség energiabiztonságát (pl. új gázfolyósókat nyitnak egymás felé, illetve ott van a lengyel LNG-termináloktól dél felé vezető gázvezetékek projektje).

Szlovákia lenne a leggyengébb láncszem?

A nyugati sajtó gyakran beszél kétsebeséges V4-ről, amelyben egy Budapest-Varsó és egy Pozsony-Prága tengelyt különböztetnek meg. Bár sokszor várták, hogy ez a V2+2 formáció egyszer majd tényleg felbomlasztja a szövetséget, ez mégsem következett be. Tény azonban, hogy a visegrádi szövetségnek is vannak gyenge láncszemei. A leggyengébb pedig épp Szlovákia.

Nem annyira a politikai retorikát kell kiemelni, bár biztosan nem járul hozzá a V4 stabilitásához, hogy a szlovák külügy a pragmatista szövetségi felfogást erőlteti, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szövetség melletti kiállás addig tart, míg az érdek úgy diktálja. A gond az, hogy a szlovák külügy pártállástól függetlenül mindig a nyugati liberális mainstream nyomvonalán halad, ezért gyakran ellentmondásos célokat jelöl meg – például a jogállamisági vita során a szlovák külügy és az államfő csak a brüsszeli propagandát ismételgette Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

Szlovákia védelmében azonban el kell mondani azt, amit a magyar kormány mindig hangoztat, mikor a V4-ek összetartása került szóba: Pozsony eurozónás tagsága miatt nincs könnyű helyzetben. Más szavakkal, Szlovákia túlságosan kiszolgáltatott helyzetben van ahhoz, hogy olyan bátran táncoljon az EU idegein, mint Budapest vagy Varsó.

Mindennek ellenére, az aktuális kormány színétől függetlenül Szlovákia nem nagyon mer hátat fordítani visegrádi szövetségeseinek, még akkor sem, ha közben a külföld felé intézett retorika ennek ellenkezőjét sugallja. Voltak próbálkozások, főleg a baloldal és a liberálisok részéről: Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter és Zuzana Čaputová államfő részéről épp úgy, mint Robert Fico korábbi miniszterelnök részéről is – aki a franciák kegyéért és az Európai Gyógyszerügynökség székhelyének Pozsonyba helyezéséért azt nyilatkozta, hogy Szlovákia számára Európa magja fontosabb, mint a V4.

Ám ameddig Csehország tartja magát a szövetségben, Szlovákia nem engedheti meg magának, hogy kimaradjon a V4-ek jelentette előnyökből – a balliberálisok nagy bánatára.

Új kihívások, új távlatok

De a nyomás nem szűnt meg. A liberális Ivan Korčok azt hangoztatja, hogy a Visegrádi Négyeknek az EU-n belül nem szabadna úgy viselkednie, mint politikai szövetség. Más szavakkal, ne kelljen versenyre Brüsszel. A dolog pikantériája, hogy egyelőre az EU sem tud igazából úgy működni, mint egyetlen politikai blokk (erről tanúskodik többek között Josep Borrell csúnya leszereplése Moszkvában), így a felhívás elég álságos. Korčok ráadásul épp azzal érvel, hogy a visegrádiak külpolitikai érdekei eltérőek – pedig több bennük a közös, mint a 27 tagállamból álló EU esetében.

Fontos kiemelni, hogy a nyugat-európaiak és Brüsszel számára a Visegrádi Négyek azért vált kényelmetlenné, mert olyan sújt képvisel, amit nem lehet megkerülni, megvásárolni (bár az uniós újjáépítési alapnál megpróbálták), ráadásul a tömb egyre inkább látja, milyen előnyöket jelent számára a szövetség.

A Visegrádi Négyek nem csak Európa józan politikai gerincét adja, hanem egy szélesebb tömörülés, a Három Tenger Kezdeményezés magja is egyben, amely már jóval messzebb mutat az uniós politikánál: három tenger (Adriai, Balti és Fekete) országai által határolt térséget fednek le, amelynek minden esélye megvan arra, hogy az előttünk álló történelmi korszakban Európa domináns térségév váljon Lengyelország vezetésével. Nem állnánk messze a valóságtól, ha azt mondanánk,

jó úton haladunk afelé, hogy a mesterségesen, nagyhatalmi érdekekből szétszabdalt Közép-Európa megtalálja önmagát, és hátrahagyva a szolgalelkű passzív szerepét, kivegye részét az európai történelem formálásából.

Körkép.sk