„A hitből fakadó látás távlatokat nyit” – Géresi Róbert református püspök a Körképnek (nagyinterjú)

Nyitókép: Körkép.sk

2021. június 26-án a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) X. Zsinatának alakuló ülésén szentelték fel Géresi Róbert püspököt. Első, a Körképnek adott nagyinterjúban beszélt többek között arról, milyen egy kétnyelvű egyházban az élet, hogyan viszonyul a szlovák kormány a református egyházhoz, milyen téren kapcsolódik be a reformátusság a felvidéki magyarság mindennapjaiba, és az aktuális társadalmi gondolkodás milyen hatással van a bibliaértelmezésre.

Géresi Róbertet Édes Enikő kérdezte.

Interjúnkból kiderül:

   

– a szlovák gyülekezetek autonómiája a magyar vezetésű református egyházban

– a kommunizmus öröksége tovább él akár az új finanszírozási törvény, akár az önkormányzati támogatások esetében

– a lelkészek zömének munkáját továbbra is minimálbérrel „jutalmazzák”

– a keresztyén értékrend képviselete a mindennapokban, van-e Kárpát-medencei magyarságban gondolkodó szív és lélek a felvidéki magyar politikumban

– nyugati protestáns egyházak vs hagyományos értelmezési mód a közéleti témákban, mint a migráció és a „szivárványos élet”

Géresi Róbert 1967. július 18-án született Királyhelmecen. Teológiai tanulmányait Prágában és Genfben végezte. 1995-től az abaújszinai, migléci és perényi gyülekezet lelkipásztora. Lelkészi szolgálata mellett a kezdeti időkben az ifjúsági munkában tevékenykedett, a Fiatal Reformátusok Szövetségének alapító tagja, később bő évtizedig az elnöke, Magyar Ifjúsági Konferencia (a világ összmagyarsága ifjúsági közösségeinek ernyőszervezete) egyik alapítója, majd alelnöke. Az elmúlt 18 évben tagja volt a Zsinatnak, 12 évig pedig püspökhelyettese a SZRKE-nak. 2018-ban a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetésében részesült a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként. A 2020-ban lezajlott választások során őt választották meg a református egyház püspökének, hatéves püspöki ciklusa 2021 januárjában kezdődött el.

Milyen feladatkörrel és hatáskörrel rendelkezik egy református püspök a SZRKE-ban?

A református egyház egy alulról építkező közösség, és minden egyes történelmi korszakban, minden társadalmi helyzetben az volt a cél, hogy a gyülekezeti közösségek megszervezzék önmagukat az egyházmegyékben és az egyetemes egyházban. Az egyházmegyék és az egyetemes egyház adja ki tulajdonképpen a gyülekezetekkel együtt a teljes egyházi struktúrát, és nálunk a püspök és a főgondnoki tisztség egy alulról, gyülekezeti megbízatás alapján működő tisztség, nem pedig egy felülről meghatározott tisztség.

A püspöki tisztség feladatköre egyrészt az egyház törvényes szabályainak, rendjének a megtartása és betartatása. Másrészt pedig, ahogy a lelkipásztori is, nem elsősorban adminisztrátori feladatokat jelent. Ha ezen a síkon maradunk, akkor az egyháznak a látható részét tartanánk szem előtt. De én azt gondolom, egy lelkipásztornak is és egy püspöknek is hitből fakadó látással kell rendelkeznie, mely távlatokat nyit a keresztyén bizonyságtétel irányába. A Zsinat választott vezetőiként nekünk az is a feladatunk, hogy szellemi iránymutatást adjunk az egész szlovákiai felvidéki református keresztyén egyház életére nézve.

Nagyon könnyű belecsúszni abba a hibába, hogy önmagában a látható egyházat akarjuk csak értelmezni meg látni. Természetesen nem szeretném a munkánknak ezt a részét leértékelni, de én azt gondolom, hogy ettől sokkal többre van szükség az egyházban: hitet kell ébreszteni, reményt kell adni, utat kell mutatni az embereknek; föl kell hívni olyan társadalmi, negatív változásokra a figyelmet, amelyek ott vannak a mai világban, a keresztyén és bibliai értékeket kell megtartani és tovább kell vinni. Nem szeretném túlságosan kiélezni ezt a kettősséget, mintha itt valami antagonisztikus ellentétről lenne szó, de az egyházunk sokkal több, mint egy vallási szervezet. Hacsak egy vallási szervezetnek a szintjén maradnánk, akkor mondjam így, elvesztettük a csatát.

A Kárpát-medencei református egyházak közül csak a SZRKE kétnyelvű. Tagjait magyar és szlovák reformátusok adják, és a szlovákság alkotja a kisebbséget. Milyen az együttműködés a magyar és szlovák reformátusok között az egyházon belül?

Mindig befolyásolja az életünket a társadalmi helyzet. Ha visszatekintünk, azt viszonylag kevesen tudják, hogy itt, a Felvidéken történelmileg kialakult szláv ajkú vagy szlovák nyelvű református gyülekezetek már a 17. században is léteztek, és elsősorban nem a Trianon óta történt nyelvváltás során alakultak ki. Az, hogy szlovák és magyar gyülekezetek vannak az egyházunkban, ennek vannak terhei és örömei is. Örömei, hogy két népnek kisebbségben élő része lehet egy egyházi szervezetben.

Ritkán szoktunk erről beszélni, de alapvetően vannak olyan testvéregyházi vélemények, akik ismerik a mi szituációkat, hogy az a tény, hogy a szlovák és magyar reformátusság jelenleg is még egy egyházban van, ez tulajdonképpen egy csodának is tekinthető. Ugyanis Nyugat-Európában sokkal kisebb – akár teológiai, akár társadalmi – kérdések mentén szakadtak szét közösségek. A kommunizmusban az egyház nem határozhatta meg, hogy hogyan éljen.

Harminc éve szabadságban élünk, és a mi egyházunk úgy döntött, hogy egységben maradunk. A terhei, hogy káros társadalmi jelenségek szivárognak be az egyházba, és sokszor olyan indulatokat gerjesztenek, melyek az egyház életét nehezítik. Én azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben a szlovákok és a magyarok együttélését mindenféleképpen meg szeretnénk őrizni és tartani.

Mi magyarok, kisebbségben élünk Szlovákiában, a református egyházban viszont ők vannak kisebbségben. Soha nem merült fel a szlovák reformátusságnál az, hogy elszakadjon?

Ez egy nehéz kérdés. Biztosan valamilyen szinten megjelenhetnek egyes emberek elképzelésében, de az, hogy ez egy valóságos szándékká váljon, olyan irányban nem történt elmozdulás.

Milyen szinten tudják a szlovák reformátusok képviseltetni magukat az egyetemes egyházban?

A kommunizmus után az egyház szabadon szervezhette meg önmagát. A kommunizmus utáni első években a szlovák gyülekezeteknek az volt az igényük, hogy a korábbi, kétnyelvű egyházmegyékből legyenek kialakítva szlovák nyelvű egyházmegyék. Így jött létre különválással két szlovák nyelvű egyházmegye. Az egyházban ez az autonómiájuk alapja, 9 egyházmegyéből 2 szlovák, autonóm módon választanak püspökhelyettest és főgondnokhelyettest.

A magyar reformátusok is választanak maguknak püspökhelyettest és főgondnokhelyettes. Ha a püspököt és a főgondnokot is beleszámítjuk, akkor az egyházi vezetésnek gyakorlatilag egyharmadát adják úgy, hogy lélekszámarányosan 15% körüli a szlovákság aránya az egyházon belül.

Egy országos méretű intézmény, mint a református egyház, fenntartása és működtetése pénzbe kerül. Két éve változott az egyházak finanszírozásáról szóló törvény. A régihez képest milyen változásokat sikerült kieszközölni a szlovák államnál?

Európában általánosan elfogadott alaphelyzet, hogy az adott állam támogatja a történelmi egyházakat. Az, ami gyakran Szlovákiában is felmerül az egyház és az állam különválasztásának a témájában, egy torzított, csúsztatott fogalomfelvetés. Az állam és az egyház külön van választva egymástól mindenhol. Magyarországon, Lengyelországban, Németországban, Franciaországban… Mindenhol az egyház működését – mivel társadalmi szereplők – támogatják az adott állami közösségek. Szlovákiában 1949-ben született egy olyan törvény, amit már a kommunista diktatúra határozott meg, és az állami támogatást tartalmazza.

Viszont látni kell azt, hogy az egyházaktól a kommunizmusban mindent elvettek: az ingatlanjainkat, az intézményeinket. Gyakorlatilag kézi vezérlésre állította át a kommunista hatalom az egyház életét, kihúzta a talajt az egyház alól.  És ennek pótlására vezették be ezt az állami típusú támogatást, mely egy minimáltámogatás volt. Nem is tudom hova tenni azt a helyzetet, hogy Szlovákiában a rendszerváltás után el kellett telnie 30 évnek, hogy ehhez a törvényhez érdemben hozzányúljanak úgy, hogy az említett időszakban mindenféle színezetű kormányzata volt az országnak. Támogattuk ennek a törvénynek a módosítását, az új mód bevezetését, mivel egy pozitív irányba való előrelépésnek tekintettük. De ez messze nem azt jelenti, hogy minden egyes kérdéskört megoldott volna.

Egyáltalán nem oldódott meg a kárpótlás kérdése, nem kapott semmi kompenzációt az egyház arra nézve, hogy 40 éven keresztül az állam az ingatlanjait használta, leélte, az épületeit, iskoláit sokszor romos állapotban adta vissza. Azért támogattuk ezt a módosítást, mert bár nominálisan lényeges változás nem történt az egyház finanszírozása mentén, viszont nagyobb szabad teret kaptak az egyházak a források felhasználásánál.

Ejtsünk pár szót a lelkészek bérezéséről. Az új törvény javította-e a lelkészi bérezést? Elég köztudott, hogy alulfizetett a lelkészi szakma. Az új törvény adott egy kicsit nagyobb mozgásteret ahhoz, hogy a lelkészek életminőségét anyagi szempontból javítsa az egyház?

Igazából nem adott. Egy 2019-ben kigondolt matematikai képlet alapján számítják ki minden évben az egyház finanszírozását. Azt gondolom, hogy nominálisan az állam a kommunizmusban kialakult helyzetet betonozta be, és annyi változás történik igazából, hogy a gazdasági és demográfiai változásokat, a népszámlálási adatokat figyelembe véve egy mozgóképlet bevezetésével változik ez az összeg. A 2021-es évre a református egyház az államtól 6000 euróval kapott többet a tavalyinál.

Mivel megemelkedett a minimálbér Szlovákiában, csak a minimálbér-emelés több mint 40 000 eurós többletköltséget jelent a számunkra. Már önmagában ez az arányszám mutatja meg azt a tényt is, hogy nagyon sok lelkészünk sok évi szolgálat után is az országos minimálbér szintjén áll. Akármilyen szakmával, hivatással hasonlítjuk össze – főleg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetében – a lelkészi díjazás a jelenlegi helyzetben nagyon elmarad bármilyen összehasonlításban a szlovákiai átlagbérektől.

Ilyenkor sokszor azt vetik a lelkészek szemére, hogy a parókián való lakhatást a gyülekezet biztosítja. Tehát ők nem fizetnek rezsiköltséget…

Ez valóban így van. A gyülekezeteknek kötelességük a lakhatás biztosítása. Azt is kell látni, hogy egy lelkész egész szolgálati ideje alatt – körülbelül 40 év – nem a saját ingatlanában lakik: nem azt tartja karban, nem azt rendezi, nem arra felügyel. Egyszer majd ki kell költöznie, és minimálbérből jövőt teremteni, gyermekeket nevelni, családot eltartani nagyon nehéz.

Sokkal inkább a szolgálatnak a ténye kerül előtérbe, mint a javadalom nagysága. De ebben a témakörben mindenféleképpen egyházunk egyik nagy kihívását látom. A lelkészi életpályamodellnek fokozatos javításához hozzátartozik egyik oldalon a lakhatás minőségének a mai szinten való tartása, tehát hogy a parókiák jó állapotban legyenek. A másik oldalon pedig, hogy valamilyen módon a lelkészi jövedelem növekedjék. Itt a gyülekezeteknek a jövőben nagyobb részt kell majd vállalniuk, mivel az állami támogatás nagyobb mozgásteret már nem biztosít a számunkra.

Az előző, finanszírozást érintő kérdések csak az egyetemes egyházat érintették. A gyülekezetek egy-egy településen belül működnek. Az önkormányzatok támogatják-e a valamilyen formában, vagy csak kizárólag az egyháztagok adományaiból működnek a helyi egyházközségek?

Nálunk, a református egyházban, ahogy a bevezetőben is mondtam, a gyülekezetek jelentik az egyház alapját. A restitúció folyamán visszakapott egyházi vagyon – ami elsősorban a falusi közösségeknél földterületet jelent, a városi gyülekezeteknek vannak ingatlanjai – bérbeadásából származik a gyülekezeteknek egy bizonyos bevétele. A másik oldalon az adakozás jelenti a legtöbb gyülekezetnél a bevételi forrás legjelentősebb részét, így a közösségek valóban önfenntartóak.

Az, hogy az önkormányzat támogatja-e a történelmi egyházi közösségeket, az változó. Sokszor nem is önmagában a testületnek vagy a polgármesternek a személye a döntő tényező – mert vannak, akik pozitívan állnak hozzá –, hanem sok esetben az a gondolkodásmód, ami kialakult a rendszerváltás előtt. Ez pedig azt mondja, hogy az önkormányzat azért felelős, ami a tulajdonában van, vagy a kommunizmusban ő működtette ezeket. Az egyház nagyon sok településen olyan, mint egy vonatszerelvényen az utolsó kocsi, vagy hozzáakasztják vagy nem.

Én nem szeretnék senkit megbántani, de mondjuk meg őszintén: jelenleg mire használják a falvak a kultúrházakat? Kulturális tevékenységre nagyon keveset, üresen állnak, sok esetben ezeket falunapokon vagy bizonyos eseményeknél használják, vagy bérbe adják. Rengeteg pénzzel és fáradtsággal felújítják ezeket, miközben a településen lévő templomok esetében sokszor az önkormányzat nem érzi annak felelősségét, hogy egy felújításnál jelentősen hozzájáruljon a költségekhez. Évente pár száz eurós dotációval letudják az egyházak támogatását, úgy, hogy ha összehasonlítjuk a sporttevékenység támogatásával, akkor a legtöbb helyen diametrális különbségek vannak. Egy pozitív példát hadd mondjak: Svájcban, több kantonban az egyházi tulajdonban lévő épületek karbantartása önkormányzati-állami feladat.

A szlovák állam és a református egyház kapcsolatát hogyan jellemezné? Milyen az együttműködés, egyáltalán van-e ilyen?

A szlovák állam és az egyház kapcsolata azért nevezhető kiegyensúlyozottnak, mert ez az elmúlt 30 évben minimális kapcsolattartást jelentett. A mi egyházunk a szlovák állam irányába az érdekérvényesítést valamilyen módon az Ökumenikus Tanács (protestáns egyházak tanácsa) segítségével tudja megjeleníteni. Az utóbbi néhány évben elindult, elsősorban a római katolikus egyház által szorgalmazott, de a mi számunkra is nagyon fontos legfelsőbb egyházi vezetők fórumán is meg tudjuk beszélni a közös dolgainkat.

Én ilyen szempontból azt látom, hogy nem az egyházak társadalmi súlyának megfelelően kezeli a politikum az egyházakat. Ez nem csupán ránk vonatkozik, hanem minden egyes történelmi egyházra. Ha körbenézünk a szomszédos országokban, vagy Nyugat-Európába tekintünk, akkor is ez értelmezhető és látható. A kulturális minisztériumon belül egyetlen főosztály foglalkozik csak az egyházakkal, és ez már önmagában is jelzi, hogy társadalmi szempontból a szlovák politikum milyen szinten látja az egyházak szerepét. Szerintem ez egy nagyon alacsony szint, és nem csak a református egyház vonatkozásában. A református egyház a súlyánál, népességénél, jelentőségénél fogva – még az is hozzátehető, hogy magyar többségénél fogva – ebben a szerepkörben is eléggé hátra van sorolva.

Van arról információja, hogy a 2011-es népszámlálási adatok alapján az öt és fél millió lakosból mennyien vallották magukat valamelyik egyházi felekezet tagjának?

Szlovákia lakosságának túlnyomó többsége. Emlékeink szerint kb. négymillió ember.

A június 26-ai ünnepi beiktatásán köszöntötte Önt levélben Magyarország kormányfője, melyet felolvastak. A szlovák kormány részéről viszont nem hangzott el semmi. Hiba történt?

Elküldtük a meghívókat a szlovák és a magyar kormányzatnak is. A szervezésnél az a döntés született, hogy csak a legfontosabb köszöntéseknek adunk teret, mivel az egész ünnepségnek a jellege nem tette lehetővé a szélesebb körű köszöntéseket. Szlovák kormányzati irányból semmilyen megnyilatkozás és köszöntés nem érkezett.

A felvidéki magyarság száma évről évre csökken, ebből adódóan a magyar reformátusok száma is fogy. Az idén ismét megszámláltattunk. Van-e előzetes információjuk ezzel kapcsolatban?

Nincs.

Mely területeken aktív az egyház a felvidéki magyarság életében?

A történelmi egyházak mindig is részesei egy-egy társadalomnak. Mi mindenkivel szeretnénk jó viszonyt ápolni, fontosnak tartjuk azoknak a közösségeknek a létét, akik a társadalmi életünket megerősíthetik. Az egyházi oktatási intézmények száma a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programnak köszönhetően egyre inkább bővül, de nem szeretném ezt a kérdéskört csak erre leszűkíteni, ugyanis nem csupán azokon a településeken vagyunk jelen, ahol egyházi oktatási intézmény van.

Adott a lehetőség arra, hogy a kulturális egyesületekkel a lehető legjobb kapcsolatot ápoljuk. Ez mindannyiunknak az érdeke. Kétségtelen, hogy érzékeljük azt is, hogy hatalmas nyomás van a keresztyén gondolkodásmódon, nagyon sok olyan erő jelenik meg a mai világban, amelyek a hagyományos értékrendet akár az identitáspolitika kapcsán, akár a nemzeti politika kapcsán háttérbe akarják szorítani. Ez már a Felvidéken is érzékelhető. Mi sokszor azt gondoljuk, hogy kevesek meg kicsik vagyunk, hogy ez a félmillió magyar itt, a Felvidéken nem igazán ütközőfelület ezeknek az európai szintű társadalmi jelenségeknek, de a saját közegünkben is érzékelhetőek ezek a törésvonalak, töréspontok. Vannak, akikkel természetesen együtt tudunk szolgálni, és vannak olyan közösségek meg olyan értékeket képviselők, akikkel pódiumbeszélgetéseken biztosan nagyon jókat tudunk vitatkozni, de nagyon kevés pontban találjuk meg a közös irányt.

Óvodákat és bölcsődéket indít a református egyház több településen. Voltak-e konfliktusok a helyi önkormányzattal vagy bizonyos csoportokkal?

Súlyos konfliktusról nem tudok. Mikor beindult az óvodafejlesztési program, néhány hónap alatt derült ki egy-egy településen, hogy a református egyház ebbe a programba belépve egy újabb lehetőséget kínál fel a magyar szülők és családok számára. Az biztos, hogy azon a településen, abban a közegben ez előhúzott kérdéseket, aggodalmakat, félelmeket valamilyen szinten. Ilyen helyzettel mindenkinek számolnia kell. Ha történt is akadályozás valahol, ott is sikerült ezeken a kérdéskörökön túljutni.

Tehát minden esetben a református egyház egyeztetett az önkormányzattal vagy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével?

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével az első pillanattól fogva szoros egyeztetéseink voltak. Említem itt Jókai Tibort, az ő személye kiemelkedő volt ebben a témakörben, folyamatosan egyeztettünk a szövetséggel, és a továbbiakban is számítunk a jó kapcsolatra és együttműködésre.

Nagyon fontos lenne, ha a magyarság rendelkezne parlamenti képviselettel. Sorozatban 3 ciklus óta nem tudtuk képviseltetni magunkat a szlovák parlamentben. A felvidéki magyar pártok kérték-e bármilyen formában az egyház segítségét az összefogás érdekében?

Református egyház egyik oldalon a napi politikától távolságot kíván tartani, és szerintem ez így helyes. Nem kívánunk direkt politikai szereplővé válni a Felvidéken. A másik oldalon a református egyház léte, jelenléte meg a társadalmi súlya indokolja azt az alapállást, hogy az egyház szempontjai a társadalomban akár a politikumon keresztül is megjelenjenek.

Határozott álláspontunk ebben a témakörben az, hogy mindenképpen egységes politikai érdekképviseletre van szükség, a másik oldalon viszont nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy az egységes politikai érdekképviseletnek – mondjam így – lelke legyen. Tehát, hogy legyen benne a Kárpát-medencei magyarságban gondolkodó szív és lélek. És mi ezért imádkozunk, és próbálunk a magunk módján valamit cselekedni. Pragmatikus szempontból valóban fontos a parlamenti küszöb átugrása.

De legalább annyira fontos tényező az az értékközösség, amely politikai színtéren megjeleníti akár egy politikai párt vagy szövetség mentén a saját akaratát. Annak a szövetségnek, politikai érdekképviseletnek legyen egységes lelke. Mert ha nincs, akkor előbb-utóbb az egyrészt széthullik, a másrészt nem is tud egy irányba tartani, nem is tudja megvalósítani azt, amire felhatalmazást és bizalmat kért a saját szavazóitól. Én az elmúlt hónapoknak a történéseit – távolról, ahogyan minden egyes állampolgár – figyelem. Beszélgettünk ezekről a dolgokról lelkészi és baráti közegben, és van egy bizonyos aggodalom bennünk e témakör kapcsán.

A politikai pártnak ki kéne alakítania egy egységes lelkületet, amivel képviseli a felvidéki magyarságot. Itt van a református egyház, amelynek majdnem 100 ezer tagja van, mondhatjuk azt, hogy 85 ezernyi magyar képviseletében van jelen ebben az országban. Úgy értettem a válaszból, hogy ezek a magyar pártok semmilyen formában nem kerestek kapcsolatot vagy nem egyeztettek a református egyházzal.

Egyeztetési szinten nem kerestek kapcsolatot, de nem is tartunk rá igényt.  Én személyesen nem tartok erre igényt, hogy most konkrét aktuálpolitikai kérdéseknél egyeztessenek az egyházi vezetéssel.

Nem aktuálpolitikai szinten, hanem például a politikai program összeállításánál történt-e megkeresés, amely vélhetően foglalkozna az egyházakkal is a Felvidéken?

Ilyen megkeresés nem volt.

A beszélgetésünket folytassuk a mindennapjainkat és a közéletet érintő témákkal. Ha nehezen is, de elkezdődött a Covid-19 elleni vakcinával való oltás. Főleg a közösségi hálón elképesztő mennyiségű vélemény látott napvilágot, sokszor vallásos emberek a Sátán bélyegének nevezték az oltást A jelenések könyvének bizonyos igeverseire hivatkozva. Van-e ennek bibliai alapja?

Nincs. Mint minden egyes társadalmi formában, gondolkodási módban vannak szélsőséges alaphelyzetek, és ez így van a keresztyénség életében is. Régen ezt úgy szokták mondani, hogy vannak vakbuzgók, akik egy irányba koncentráltan tudnak gondolkodni. Én azt gondolom, a keresztyén hit megélése és a keresztyén értékrend, amely a mi református hitünket egészében jellemzi, távol áll attól, hogy szélsőséges állítások mentén fogalmazza meg saját látásmódját.

Azt gondolom, hogy bizalommal kell lennünk az emberek irányába, és miközben mi magunk tudjuk, hogy mi mindannyian bűnösök vagyunk, és soha semmi sem tökéletes ebben az életben: nem tökéletes az egészségügy, nem tökéletes az egyház. Mégis bizalommal kell lennünk azoknak az embereknek a fáradozásán, munkáján, akik az egészségünkért fáradoznak és tevékenykednek. Bizalommal kell lennünk azoknak a megoldásoknak az irányába is, amelyeket a szakemberek fontosnak és jónak tartanak.

A lelkészek oltása január végétől elkezdődött. Az egyház kérte-e a lelkésztársadalmat, hogy vállalja az oltást?

Igazolással felkínáltuk a lehetőséget minden lelkész számára az oltakozásra. Az adott lelkész döntötte el, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, vagy nem. Nem vezetünk semmi statisztikát erről.

Akkor nem rendelkeznek semmilyen adattal a lelkészek beoltottságának százalékos arányáról?

Nem is kívánom ezt számontartani, és nem is kívánok ezen a helyzeten változtatni.  Lelkészeink felnőtt emberekként tudnak döntéseket hozni saját családjuk, szeretteik és közösségeik életére nézve. Nekem az a sejtésem, hogy a lelkészek túlnyomó többsége felvette az oltást.

Ha körbenézünk Európa protestáns egyházainak háza táján, egyre nagyobb különbségeket tapasztalunk. A nyugati protestánsoknál erősödik a liberalizmus, meleg lelkészek, püspökök szolgálnak, a Bibliában az Istent jelölő személyes névmást semleges nembe teszik, megengedett a melegházasság, stb. Megfogalmazott-e az egyház ezekről a kérdésekről valamilyen állásfoglalást?

A közös álláspont kialakítása mindig egy nehéz téma. Nem azért, mert az egyház akár a zsinat által megerősített határozatot ne lenne képes hozni, hanem azért, mert nem feltétlenül kell minden témában az egyháznak az állásfoglalás szintjén megnyilatkoznia. A létével, bizonyságtételével, igehirdetésével tudja közvetíteni azt az igazságot, ami számunkra a Biblián alapuló keresztyén bizonyságtétel.

Azt gondolom, hogy akkor járunk el helyesen, ha a Szentírás alapján keresztyén bizonyságtételünk része lesz a mi életünknek. Ebben a témakörben mi a konzervatív oldalon állunk, bár lehet, hogy ez a mai világban már a leginkább haladónak tekinthető alapállás. Azokat az emberi élethelyzeteket, amelyek a társadalomban jelen vannak, mindig komolyan kell vennünk. Mi nem elítélni vagy nem bírálni akarjuk önmagában az egyes emberi élethelyzeteket, hanem segítséget kívánunk adni, és el kívánjuk fogadni ezeket az embereket.

Viszont az alaphelyzet a mi hitünk szerint mégiscsak az, ami a Szentírás alapján megfogalmazható: hogy nem tehető az egyedi általánossá. Az egyedi az egyedinek a szintjén kell hogy maradjon, nem pedig általános valósággá kell hogy váljon. Én a mai világban ezt tartom az egyik ilyen töréspontnak, hogy az egyedit kívánja általánosan elfogadtatni.

Tehát az egyház, ahogy azt Ön említette, a Szentírás alapján fogalmazza és éli meg a mindennapjait. A nyugati protestáns egyházakat említettem. Feltételezem, hogy a nyugati protestáns egyházak is a Bibliát veszik alapul. Különböző Bibliát olvasunk?

Ugyanazt a Bibliát olvassuk. Viszont a bibliaolvasásnak a módjában meg értékelésében vannak különbségek. És ez a különbségtétel nem az utóbbi 5-10 évben jelent meg, hanem gyakorlatilag több mint 150 évvel ezelőtt az európai keresztyén kultúrkörben, a protestáns kultúrkörben elindult egy olyan bibliaértelmezési mód, amit a hagyományos bibliaértelmezési módhoz ragaszkodók liberálisnak fogalmaznak meg. És ezek a trendek mindig megvoltak a keresztyénségen belül itt, Európában.

Ha vesszük a dél-amerikai felszabadítás teológiáját, ahol a szociális dimenziót vették alapul Dél-Amerika hatalmas szociális igazságtalanságainak áthidalása érdekében, a keresztyén teológia is abba az irányba indult el. Közel került ahhoz a gondolkodásmódhoz, amit nálunk, Európában a baloldali, szocialista gondolkodásmód jelenített meg. Ez a mai napig megvan Dél-Amerikában – félreértés ne essék –, hozzánk kevésbé jut el abban a gondolati körben, amelyben vagyunk.

Jól értem azt, hogy az aktuális társadalmi élet, gondolkodás hatással van a Biblia tanulmányozására, a Biblia értelmezésére?

Így van. Pontosan. Mi itt, Közép-Európában, magyar közegben mindenféleképpen azt kell hogy mondjam, a hagyományos értelmezési mód mellett vagyunk. Ebben az a jó, hogy visszatekinthetünk egy 500 éves múltra. Ez nem azt jelenti, hogy mi a múltban keressük életünk jelen helyzeteire a válaszokat, hanem azt, hogy a múlt egy olyan gyökeret jelent a mai kérdések megválaszolására, ami bennünket épít.  Ezért tartom ezt fontosnak, hogy mi egy 500 éves reformátori perspektívából nézzük a jelen helyzetet.

Hát így aktualitását vesztette a következő kérdés, mert a migrációval kapcsolatosan szerettem volna megkérdezni, hogy sokszor hivatkoznak a nyugati egyházak a nagyon közismertté váló jézusi mondásra: „Jövevény voltam és befogadtatok…”, mely alapján a keresztyén embernek szinte kötelessége a migráció támogatása. De ha a társadalmi gondolkodás hatással van a Biblia értelmezésére, akkor valószínűleg ez is ebből ered…

Hát igen. Jézusnak ez a mondása – „Jövevény voltam és befogadtatok” – ez nem migrációs összefüggésben értelmezhető, ahogy az irgalmas samaritánus története sem. Alapvetően Jézus ezt a vándorprédikátori szolgálatra mondta, és ezt a jézusi mondást az ősegyház ezért hagyományozta tovább. Ugyanis a vándorprédikátorok hirdették Isten igéjét, a kérés az ő befogadásukra vonatkozott: egy keresztyén közösségen belüli biztatás volt, nem pedig egy külső kultúrkörből érkező idegennek a befogadására vonatkozott.

Hat év elteltével, a püspöki ciklusa végén milyen eredménnyel lenne elégedett?

Én abban reménykedek, hogy Isten szeretete és kegyelme megtart bennünket, és tovább tudunk lépni az egyház építésének szolgálatában. Én nem tudok önmagam és az egyház elé kitűzni egy olyan célt, amely aztán annak elérésekor értékelhető lesz, vagy el nem érése esetében pesszimizmust, keserűséget okoz.

Azt gondolom, hogy mindenkinek a saját életterületén, az egyházon belül a lelkészeknek, a gondnokoknak, a presbitereknek, a gyülekezeti tagoknak, az intézményeknek hűséggel, szeretettel, hittel kell odaállnia a szolgálathoz. Akkor ennek a szolgálatnak eredménye lesz, még akkor is, hogyha lesznek olyan helyzetek, ahol mi úgy érezzük, inkább veszteség ért bennünket. Én azt látom, hogy Isten megtartó szeretetében kell bíznunk, és erre tudjuk építeni a következő éveket.

Édes Enikő