Júlia, Rita
  • HUF: 384.59
  • USD: 1.06
  • 13 °C
  • 25 °C

Hirdetés (X)

Mindennapjaink

Koronavírus – Honvédkórház főigazgatója: a két oltás nem elegendő

Az omikron nagyon gyorsan átfertőzheti a lakosságot, ugyanakkor gyorsan le is csenghet

Nyitókép forrása: mti

 

A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja – fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

 

Elmondta, koronavírus-fertőzés miatt jelenleg kevés páciens fekszik a Honvédkórház intenzív osztályán és többségében olyan betegek jutnak oda, akik nincsenek beoltva vagy négy hónapnál hosszabb ideje kapták a legutóbbi oltást.

 

“Tehát összességében az üzenet egyértelmű: még ma sem késő menni, sőt holnap is nyitva vagyunk, holnap is lehet jönni felvenni a harmadik oltást, mert a második oltás után négy hónappal nagyon elkezd a védettség csökkenni, hat hónap után meg szinte alig van védettség” – hangsúlyozta a főigazgató.

 

Az éppen zajló oltási akcióról azt közölte, úgy tűnik, tetszik az embereknek, hogy időpontfoglalás nélkül is megkaphatják a vakcinát, mert folyamatosan érkeznek.

 

Wikonkál Norbert Miklós hozzátette: ma már azt is meg lehet fontolni, hogy szükséges-e a negyedik oltás. Kifejtette, a 60 év felettieknek, a valamilyen krónikus betegséggel – például cukorbetegséggel vagy daganattal – rendelkezők számára egyértelműen javasolják.

 

Kérdésre elmondta azt is, a honvédség saját laboratóriumaiban is megállapították, hogy az omikronnal fertőzöttek aránya 90 százalék felett van, vagyis a delta variáns “már csak ritka vendégként jelenik meg”.

 

Hozzátette, az omikron nagyon gyorsan átfertőzheti a lakosságot, ugyanakkor gyorsan le is csenghet, és – a remények szerint – ez jelentheti a koronavírus-járvány végét. Megjegyezte: bár az esetszámok folyamatosan nőnek, a koronavírus omikron variánsa sokkal “szelídebb”, mint az eredeti, vuhani törzs vagy a delta variáns volt.

 

Sajnálatosnak nevezte, hogy egyre népszerűbb az antitest teszt, mert ennek a “tudományos hozadéka nagyon csekély”, és ennek az eredményéből nem érdemes következtetéseket levonni.

 

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket