Csaba
  • HUF: 407.73
  • USD: 1.03
  • 18 °C
  • 27 °C

Hirdetés (X)

Mindennapjaink

A Statisztikai Hivatal hamarosan közzéteszi a népszámlálás teljes adatlistáját

Megtehettük volna azt is, hogy a teljes adatbázis birtokában közöljük az eredményeket,2022 decemberében.

 Nyitókép: Körkép.sk

 

Január 20-án ismertette a Statisztikai Hivatal a 2021-es népszámlálás első, nemzetiségekre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatait. Mivel a Most-Híd javaslatára átültetett, és komoly zavart okozó második nemzetiség feltüntetésére most először volt lehetőség, annak feldolgozása is időt igényel.

 

Az első eredmények azonnal a politikai pártok, illetve egyes platformok politizálásának áldozatává váltak. A Szövetség párt Összefogás-platformja általános meglepetésre,ň azzal vádolta meg a Statisztikai Hivatalt, hogy visszatartja a teljes adatokat.

 

A valóság ezzel szemben az, hogy Szlovákia azon országok közé tartozott, akik az elsők között tették közzé a népszámlálás első, alapadatait.

 

Az ún. bővített adatok – például, hogy akik második helyen más nemzetiséget jelöltek meg maguknak, azok első helyen mit tüntettek fel, vagy, hogy milyen anyanyelvet írtak be maguknak azok, akik második nemzetiségként nem a magyart tüntették fel – később kerülnek nyilvánosságra. A Statisztikai Hivatal ezt már jó előre, még tavaly júniusban jelezte.

 

Egyes, a nagypolitikában most felbukkanó szereplők nyilatkozatai zavart okozhattak a választók körében azzal, hogy azt sugallták, mintha a Statisztikai Hivatal visszatartaná az eredményeket.

 

A valóság ugyanis ennek épp az ellenkezője. Az alapadatok az uniós országok közül Szlovákiában az elsők között kerültek nyilvánosságra, a bővített adatlista pedig a napokban válik ismertté.

 

A Statisztikai Hivatal ezzel is próbált minél gyorsabban adatokat közölni, hiszen megtehette volna azt is (mint egyes országok esetében történik), hogy csak a teljes adatlista birtokában hozza nyilvánosságra a számokat. Ez akár 2022 decemberéig is elhúzódhatott volna.

 

A Körkép.sk Ľudmila Ivančíkovát, a Statisztikai Hivatal szociális statisztika és demográfiai osztályának vezetőjét kérdezte.

 

Egyes politikusok szerint a Statisztikai Hivatal késik a népszámlálással kapcsolatos teljes körű adatszolgáltatással. Megalapozott a kritika a részükről?

 

Mi elejétől fogva figyelmeztettünk arra, hogy először az alapadatokat tesszük közzé. Azaz, az alapszintű struktúrát, amire már decemberben sor került.

 

Amit ők kérnek, azok az ún. bővített eredmények. Jelenleg az adatok feldolgozása zajlik. Prioritásként kezeljük a kérést. Hogy mikor tesszük közzé a teljes eredményeket, az az elkövetkező napok döntése. De megteszünk mindent annak érdekében, hogy ezeket az adatokat megkapják.

 

Szlovákia azon országok közé tartozik, akik az elsők között tették közzé a népszámlálás alapadatait, eredményeit.

 

Tudomásul kell venni azt, hogy a népszámlálás két szakaszban zajlott. Az asszisztált népszámlálás júniusban ért véget, mi pedig még abban az évben prezentáltuk az első adatokat.

 

Januárban pedig az újabb alapszintű adatokat. E mögött óriási munka van a feldolgozást illetően. Tudatosítani kell, hogy az eredmények nem csak a terepről származnak, és azok a mutatók, melyeket az emberek kitöltöttek, nemcsak terepről, hanem adminisztratív forrásokból is érkeznek, melyeket utólag kell feldolgoznunk.

 

Milyen ütemterv alapján zajlik az adatok feldolgozása?

 

Számunkra a népszámlálás nem ért véget júniusban. 2021 júniusában csak a lakosság számára fejeződött be az adatszolgáltatás. Ezután kezdődött meg az a munka, mely a lakosság számára kevésbé látható. Tehát a mi munkánk folytatódott.

 

Júniusban, amikor befejeződött a terepen az adatgyűjtés, bejelentettük, hogy milyen formában tesszük majd közzé az adatokat. Nem voltunk biztosak abban, hogy sikerül-e még ugyanabban az évben (szerk. megj. tavaly decemberben). Sikerült, amit hatalmas sikernek tartunk.

 

Az, hogy igény van a további eredményekre, természetes. Megtehettük volna azt is, hogy a teljes adatbázis birtokában közöljük csak az eredményeket, ami 2022 decemberében lett csak volna. Ez is megoldás lehetett volna.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket