Miért kellett távoznia az arrogáns berlini ukrán nagykövetnek?

Nyitókép forrása: ukrinform

Az elmúlt hetekben Ukrajna több országban szolgálatot teljesítő nagykövetét is visszahívta. A legnagyobb visszhangot mégis Andrij Melnyik berlini ukrán nagykövet leváltása váltotta ki, mivel az egyik legarrogánsabb, a német politikusokat leggyakrabban sértegető és legellentmondásosabb külképviseleti vezető volt az ukrán részről.

Azt azért érdemes kiemelni, hogy nem minden országban volt az ukrán nagykövet konfrontatív. A cseheknél szolgáló vezető ukrán diplomata például kifejezetten jól teljesített a két ország kapcsolatának ápolásában.

Nem úgy Andrij Melnyik, akinek ellentmondásos jellemét az oroszukrán háború alaposan felnagyította és ismertté tette az egész világ számára. 2015-től volt hivatalban Ukrajna berlini külképviseletén, ami szokatlanul hosszú időnek számít a nagykövetek esetében.

   

Melnyik problematikus személyiség volt, mivel diplomata létére szinte kizárólag nm diplomatikus kijelentéseket tett. Legemlékezetesebb szereplései a DenníkStandard gyűjtötte össze egy TOP5-ös listára:

1. Egy televíziós műsorban azzal vádolta meg a német szövetségi parlament külügyi bizottságának elnökét, a baloldali Michael Rothot, hogy „Roth sosem mond igazat, sokkal inkább menekül előle”. Sőt, a stúdióból távozva odavetett egy „senkiházi” jelzőt is a német politikus kárára.
2. A Die Linke szélsőbaloldali és oroszokkal szimpatizáló pártnak üzenve a Twitteren azt javasolta: „@FabioDeMasi és minden haverja inkább fogja be a pofáját”.
3. Az azonnali béketárgyalásokat szorgalmazó német értelmiségeik csoportjának petíciója kapcsán Melnyik „morálisan szegénynek” nevezte a csoport vezetőjét, Harald Melzert. Egyúttal „morális csődbe kerülő” személynek bélyegezte a 93-as éves elismert filozófust, Jürgen Habermast is.
4. Felejthetetlen jelenet volt, mikor azzal vádolta meg Frank-Walter Steinmeier német államfőt, hogy „Oroszországgal kapcsolatok egész pókhálóját tartja fenn”, amelyben a jelzőlámpakoalíció (a jelenleg kormányzó SPD-Zöldek-FDP) „számos felelős hivatalban lévő politikusa” is érintett.
5. A legnagyobb port mégis az kavarta, amikor Olaf Scholz vonakodott Kijevbe látogatni, mert az ukrán vezetés nemkívánatos személyként kezelte Steinmeier államfőt. Melnyik erre „sértődött májkolbásznak” nevezte Scholzot. Később sajnálatát fejezte ki a megjegyzés miatt, ám Scholz tekintélyén elég nagy csorba esett miatta. Főleg, hogy a németek elnézték mindezt.

Ami végül Melynik elmozdításához vezetett, az egy más jellegű kijelentés volt. Ukrajna az oroszokkal szembeni háború egy másik frontján, az információs térben mindent megtesz, hogy lemossa magáról a nacionalista, neonáci jelzőket, amelyeket nem ok nélkül aggattak rá.

Kettős mérce és információs háború

A mainstream sajtó nem szeret foglalkozni azzal, hogy az ukrán vezetés komoly nemzetiségellenes intézkedéseket foganatosított a 2014-es események után, amelyek az orosz, lengyel és magyar kisebbséget is sújtották. Mára a nyugati sajtó módszeresen „lemosta” a neonáci jelzőt az Azov hadtest ténylegesen neonáci csoportjairól. Arról pedig alig írnak, hogy a kijevi kormány tétlenségével bátorít egy szélsőséges csoportot, amely halállistát vezet „Ukrajna ellenségeiről”.

Mindezt annak érdekében, hogy a helyzet kellőképp fekete-fehér, Ukrajna „áldozat szerepe” pedig kizárólagos és megkérdőjelezhetetlen legyen.

Csakhogy egy olyan országról van szó, ahol a második világháborús múlt és  az akkori német nácikkal együttműködő politikai csoportok szerepének megítélése elég vegyes. A dilemma hasonlít a szlovák dilemmára: egy mai kontextusban történelmileg terhes személyiség emlékéhez kulcsfontosságú esemény párosul, az első önálló állam kikiáltása.

Sztepan Bandera

Sztepan Bandera szélsőjobbos nacionalista ukrán politikai vezető kiáltotta ki 1941-ben elsőként az önálló Ukrajnát Lvivben. A probléma az, hogy Banderára az utókor náci kollaboránsként tekint, két irányítása alatt álló zászlóalj a németek oldalán vonult harcba a Szovjetunió ellen.

Badnerát 2005-ben az akkori (nyugatbarát) ukrán elnök, Viktor Juscsenkó posztumusz „Ukrajna hőse” érdemrenddel tüntette ki. Különös ellentmondás, hogy a kitüntetést egyébként később Viktor Janukovics oroszbarát elnök vonta vissza – csak hogy teljes legyen a képzavar. Persze, az ellentmondás könnyen feloldható, ha a gesztusokat abból a szempontból nézzük, hogy a nacionalizmus segítségével lehet a legkönnyebben szembefordítani Kijevet Moszkvával.

Főleg, hogy Banderát végül a KGB ölette meg, sírja pedig Münchenben található, ahol emigrációban élt a háború után. Ezt sírt pedig Andrij Melnyik rögtön nagyköveti beiktatása után, 2015-ben meglátogatta, és virágokat helyezett el rajta megemlékezés keretében. Ez politikai értelemben is jelzésértékű, egyes felmérések szerint az ukrán lakosság háromnegyede  szimpatizál Banderával.

A végjáték

Ez már önmagában is problémás volt, hiszen Bandera és az irányítása alatt álló csoportok 70-100 ezer lengyel haláláért tehetők felelőssé, és azt sem nagyon vitatják a történészek, hogy segítették a zsidók legyilkolását.

Így jutunk Melnyik bukásához. Egy videópodcast keretében ugyanis védelmébe vette Banderát.

„Nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy Bandera egységei több százezer zsidót öltk volna meg”

mondta azzal, hogy ezt csak az oroszok terjesztik. Ezután a műsorvezető felolvasott egy korabeli Bandera-szórólapot, amelyen ez állt:

„A moszkoviták, lengyelek, magyarok és zsidók az ellenségeink, pusztítsátok őket!”

Mi volt Melnyik reakciója?

„Ma nem fogom azt mondani, hogy elhatárolódom tőle. Ez minden”

Ez pedig túlment egy határon. Nem csak a második világháború miatt a mai napig önostorozó németeket akasztotta ki, de legfontosabb szövetségeségt a háborúban, Lengyelországot. Tiltakozó jegyzékek érkeztek Izraelből. Melnyiktől végül saját hazája is lehatárolódott.

Így végül távoznia kellett, amit hivatalosan Kijev a diplomaták megszokott cseréjével magyarázott.

Körkép.sk, DennikStandard,