Nyitókép: Körkép.sk
Rimaszombat képviselő-testülete legutóbbi ülésén jóváhagyta a városi díjakat. A döntés értelmében idén a kitüntetést Rastislav Polák, Lubica Varjúová és Bán Zoltán kapja. A díjakat a városnapok alkalmából ünnepi ülésen adja át a város polgármestere.
A képviselő-testület 8 jelöltből válogathatott, ezekből 7 jelölés személyeket érintett, egy jelölés pedig kollektívát.
A Város Díját a város alapszabálya alapján a város képviselő-testülete adja három jelöltnek, akikről 3/5-ös többséggel dönt. A jelölést a város polgárai tehetik meg olyan személyekre vagy kollektívákra, akik jelentős mértékben részt vettek a város gazdasági, illetve kulturális fejlesztésében, akiknek jelentős eredményeik vannak tudományos, műszaki, művészeti, sport, szociális, vagy publicisztikai területen. Külön kategóriát képez az emberi élet és a városi tulajdon védelme.
2022-ben a városi díj nem lett kiosztva, mivel a jelöltek közül senki nem kapott elegendő szavazatot, most ez sikerült. Ismerkedjünk meg röviden a kiválasztottakkal:
Rastislav Polák – a rimaszombati római katolikus egyház plébániájának esperese, aki jelentős mértékben vett részt az elmúlt években az egyház életének fejlesztésében és a város egyik domináns épültének, a római katolikus templomnak a felújításában.
Lubica Varjúová – hosszú éveken keresztül volt a város Polgári Ügyek Testülete rendezvényeinek szervezője, motorja.
Bán Zoltán – korábbi városi és kerületi képviselő, aki jelentős szerepet játszott a város magyarságának a képviseletében. Ezenkívül Rimaszombat kálvinista egyházának világi aktivistája.
A képviselő-testület az idei évben Jozef Šimko polgármester javaslatára egyhangúlag jóváhagyta Helena Husárová jelöltségét a Város Tiszteletbeli Polgára címre.

Helena Husárová érdemei, a város érdekében végzett tevékenysége kivételesen gazdag. Mint a speciális alapiskola volt igazgatója hosszú éveken keresztül részt vesz a polgári ügyek szervezésében is. A szülők kezdeményezése alapján 1997-ben megalapította a Vienala Polgári Társulást, amely lehetőségeket biztosít az egészségkárosult gyerekek találkozóira és művelődésére. Az ő kezdeményezésére alakult meg a városban a krízisközpont is, amely a gyerekintézetekből származó leányok és a krizishelyzetben levő nők és gyerekek részére szolgál 2003-óta.
Mede Géza
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.