Nyitókép: Körkép.sk

 

Bizonyára sok embert megérint Peter Káčer tevékenysége, aki immáron 10. alkalommal szervez kerékpáros túrát az országban azzal a céllal, hogy csekély összeggel minél több egészségkárosult emberen tudjon segíteni a bajában. Idei terve, hogy 10 embernek segítsen, akik többnyire bénulásban szenvednek. Emellett célja minden egészségkárosultat bátorítani, biztatni, hogy bajukban nincsenek egyedül, mert a társadalom figyel rájuk.

 

Peter Káčert, a TA3 Alapítvány gondnokát a kerékpár szerelmeseinek nagyszámú hada kíséri és segíti tevékenységében. Ebben az évben túrázási útvonalát úgy választotta, hogy a többnapos rendezvény során eljusson Dél-Szlovákiába is, az itt élő – zömmel magyar – emberek közé. A gömöriek nagy örömére ezúttal Tornalját választotta, Gömörnek ezt a szép – az utóbbi időben jelentősen fejlődő – kisvárosát.

 

 hirdetes_810x300  

 

Tornalján két szimbolikus csekk került átadásra. Az egyiket, amely 1000 euróról szólt, Zuzana Szabová egészségkárosult kapta, a másikat Győrfi Erika, a város polgármestere vette át, ennek kedvezményezettjéről később döntenek.

 

A rendezvényen sok érdeklődő vett részt, aminek Káčer nagyon örült. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a kerékpáros túrázók száma ezúttal igen magas volt, 100 körül mozgott. A város jelentősen bekapcsolódott a rendezvény sikeres lebonyolításába, lehetőségeikhez mért kultúrműsort szerveztek, amellyel a közönséget szórakoztatták. 

 

A polgármesternő a díjazottak, de az egész város nevében is meghatódva köszönte meg az alapítványnak és Peter Káčernek a figyelmességet, hogy Tornalját besorolták az útvonalukba és segíteni igyekeznek rászoruló lakosain. 

 

 

Káčer és a kerékpáros résztvevők ezután bejárták a várost. Útvonalukat úgy választották, hogy megismerjék Beje, Sajókirályi és Sajószárnya városrészeket is. A rendezvényről egyenes adásban tudósított a TA3 hírtelevízió, amelyen keresztül egész Szlovákia megismerhette Tornalja szép városát.

 

Peter Káčer profilja a TA3 Alapítvány szerint:

 

„Mgr. Peter Kácer, a TA3 Alapítvány gondnoka egészségkárosult, sportoló és filantróp. 1974-ben született agyi bénulással, az orvosok azt jósolták, hogy egész életében fekvőbeteg és művelődésképtelen lesz, rá lesz szorulva mások segítségére. Hála a szülők elszántságának, saját kitartásának és erős jellemének be tudott sorakozni a mindenapi életbe, nemcsak önálló személyiséggé vált, hanem sikeres és megbecsült emberré is. Sőt diplomát szerzett a Komenský Egyetemen. 

 

A kerékpározás a legnagyobb öröme, amely munkája és egyben az ismertetőjele is. Speciálisan kialakított háromkerekű biciklijével mindenütt találkozhatunk. A sport lehetővé teszi számára az egészsége stabilizálását, egyben eszköze a charitasznak, a mások segítése eszme terjesztésének is. Saját példájával bátorítja Szlovákia népét, motiválja az embereket, hogy soha ne adják fel.”

 

A Körkép.sk megkérdezte Mag Róbert helyi polgárt, egyben a városi hivatal alkalmazottját, mi a véleménye a rendezvényről? 

 

„Nagy öröm számomra, hogy az idén kiválasztották Tornalját is, úgy hiszem, hogy a rendezvény hozzájárul a városunk szélesebb körű megismertetéséhez. Megelégedettséggel tölt el az is, hogy a jó időben sokan eljöttek drukkolni Káčernek, nagy tapsokkal és integetésekkel biztatni őt és sok-sok segítőjét a további munkára”

 

mondta el nekünk Mag Róbert.

 

Mede Géza

Képek: A szerző felvételei

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 18 olvasónak tetszik ez a cikk.