Nyitókép: Körkép.sk
A budapesti Széchenyi Társaság 2023. szeptember 21-én emlékünnepséget tartott gróf Széchenyi István születésének 232. évfordulóján. A koszorúzással kezdődő rendezvény emléküléssel folytatódott, amelyre a Magyar Tudományos Akadémia felolvasó termében került sor. Számunkra, felvidéki magyarok számára azért hírértékű e budapesti rendezvény, mert egy köztiszteletben álló felvidéki magyar pedagógus, Miholics Zoltán jelen volt a Széchenyi Társaság 2023. évi díjazottjai között.
A bátorkeszi alapiskola nyugalmazott pedagógusát Pallag György, a Felvidéki Értékőrzők elnöke terjesztette fel e magas kitüntetésre, melyet a fent nevezett nemzetnevelő tevékenysége joggal alátámaszt.
Miholics Zoltán 1943. március 27-én született Komáromban, gyermekkorát szülőfalujában, Komárom-Szentpéteren töltötte. Többgenerációs pedagóguscsaládból származik, édesapja a helyi alapiskola igazgatójaként, édesanyja szintén pedagógusként, nagyapja pedig kántortanítóként tevékenykedett.
Nem véletlen tehát, hogy Miholics Zoltán az elhivatottság legmagasabb fokát hozta magával a szülői házból, s e hatalmas lelkülettel fejtette ki áldásos tevékenységét sok évtizeden át a bátorkeszi alapiskolában.
Pedagógiai munkájára a maximalizmus igényével tekintett, a lehető legtöbbet kívánta átadni diákjainak. Precíz volt és következetes, a tanulóktól is a képességeikhez viszonyított maximumot várta el, tehát az elégséges osztályzatért is meg kellett dolgozni. Világosan, érthetően magyarázott, a tudásszomjjal felruházott tanulók pisszenés nélkül figyelték minden szavát.
Pedagógiai pályafutását az 1965/66-os tanévben kezdte el Bátorkeszin, s bár földrajz-biológia párosítású tanári diplomát szerzett, leginkább földrajzot és testnevelést, időnként magyar nyelvtant és irodalmat tanított.
A földrajztananyagot az alapiskolai tanórákon olyan hatalmas igényességgel adta át, hogy diákjai az általa felvértezett tudással a gimnáziumi érettségi vizsgán is megállták a helyüket. Nem véletlen tehát, hogy a bátorkeszi alapiskolából elindult tanulók jelentős része a középiskolában éppen a földrajzot választotta kötelezően választható érettségi tantárgyként.
Az sem véletlen, hogy a komáromi Selye János Gimnázium korábbi neves földrajztanára, Fehér István hasonló igényességgel adta át és kérte számon diákjaitól a tananyagot, hiszen alapiskolás éveiben, szülőfalujában Miholics Zoltán tanító úrtól kapta meg mindehhez a jó példát, a szilárd alapokat.
Nem mellékes tényező az sem, hogy a tanító úr nagy hangsúlyt fektetett a csoportszellem kialakítására, ugyanakkor felfigyelt a tanulók egyéni képességeire, ezeket kiemelte és buzdítással, dicsérettel erősítette.
A Széchenyi Társaság Magyar Tudományos Akadémián megtartott ünnepségén Pallag György, a Felvidéki Értékőrzők elnöke adta elő MIHOLICS ZOLTÁN laudációját, amelyben a pedagógus nemzetnevelő szerepe kapott fő hangsúlyt, szétbontva apró részleteire. Hangsúlyozta, hogy a neves pedagógus a ’89 előtti egypártrendszerben nem volt a kommunista párt tagja, ellenben, amikor megalakult az Együttélés politikai mozgalom, úgy érezte, ott még többet tehet a felvidéki magyarságért. Így hamarosan elnökségi tagként dolgozott a helyi szervezetben. Jelenleg, nyolcvan évesen is a Szövetség aktív tagja, bölcsességgel felvértezve mutat példát az ifjabb generációk előtt.
A legnehezebb helyzetekben is védte a magyar oktatást, Pallag György laudációjában erről így szólt:
„1998. január első felében megjelent a minisztérium közlönye, mely szerint az iskolai dokumentációkban nincs helye a magyar nyelvnek, így a hamarosan kiosztásra kerülő félévi bizonyítványokban sem. Helyi kezdeményezésre összeült egy bátorkeszi és búcsi pedagógusokból rögtönzött váltságstáb, mely arra kérte a szülőket, hogy tiltakozásul ne vegyék át a gyermekeik előmenetelét értékelő szlovák nyelvű tanúsítványt. Többségük eleget is tett a kérésnek. A hivatalos szervek erre válaszul március 15-i hatállyal elbocsátották a két érintett iskola igazgatóját… A helyzet kezelése érdekében megalakult egy petíciós bizottság, melyben a bátorkeszi tantestületet Miholics Zoltán képviselte…
Kitartásuk végül meghozta gyümölcsét, az igazgatókat visszahelyezték pozíciójukba, és a bizonyítványokat ezután magyar nyelven is kitöltötték. Nagy győzelem volt ez a hivatali bürokrácia és a hatalom arroganciája felett. A két falu utólag megkapta a Pro Probitate – Helytállásért díjat, melyet Bátorkeszi nevében Miholics Zoltán vett át. Azóta több mint húsz év eltelt, mégis rendszeresen tartanak bensőséges megemlékezéseket az akkori eseményekről.”
Miholics Zoltán a tanórákon átadott kötelező tananyag mellett óriási gondot fordított a gyermekek szabadidős tevékenységére, ami leginkább a fizikai és szellemi sportban jutott érvényre. A közkedvelt futball mellett teret nyert és nagy népszerűségre tett szert a pingpong és a sakk. A hatvanas évek második felében még nem sejthettük, hogy hagyományt teremtett, olyan szakköröknek rakta le szilárd alapjait, amelyek a mai napig folyamatosan, rendületlenül működnek.
A Széchenyi Társaság díjkiosztó rendezvényén Pallag György laudációja erről így szólt:
„Minden ősszel töretlen lelkesedéssel fogott neki a gyermekhad futballigényei kielégítésének, de tornaterem híján kénytelen volt alternatív tevékenységeket is keresni, más sportágakat kipróbálni. Az iskola a helyi szövetkezet jóvoltából hozzájutott egy kis helyiséghez, ahová pont befért egy pingpongasztal és néhány szék. Amíg az egyik csoport asztaliteniszezett, a másik a székeken ülve sakkozott. Történelmi időszak volt ez, hiszen mindkét szakkör azóta is tevékeny: az asztaliteniszezők a járási bajnokságban, a sakkozók pedig a második ligában szerepelnek.
1975-ben minden Bátorkeszi lakost, de a teljes kisebbségi közösséget büszkeséggel töltötte el az a tudat, hogy ennek a négyezer lakosú nagyközségnek a négytagú csapata nyerte meg az országos sakkbajnokságot. Nem mindennapi fantasztikus eredmény volt ez, hiszen a kezdetektől csupán csak 10 év telt el. Bátorkeszi neve és a szakkörvezető, Miholics Zoltán neve futótűzként terjed el az egész csehszlovák és magyar sakkéletben. Ezt az eredményt még kétszer, 1980-ban és 1984-ben sikerült megismételni.
A csapatsikerek mellett egyéniben is sok-sok megsüvegelendő eredményt értek el tanítványai, a legszebben csillogót közülük – Polgár-módra – a saját lánya, Katalin, aki 1986-ban ifjúsági és felnőtt női országos bajnok lett, majd Katalin gyermeke, Kráľ Klaudia vitte tovább a stafétabotot, és lett a 14 éves korcsoport szlovákiai bajnoka, majd járta meg az Európa- és világbajnokságot.”
Az örvendetes tények mellett azonban megmutatkozott ez élet árnyoldala is, hiszen a fent említett sakkbajnok Kráľ Klaudiának egy nem várt hatalmas ellenféllel kellett megküzdenie, és egy végső megfeszített küzdelemben sajnos alulmaradt. Élt 21 évet…
Emlékékének tiszteletére nemes, s egyben éltető gesztusként Kráľ Klaudia nevével fémjelzik a Bátorkeszin megrendezendő évenkénti sakkversenyt.
A mérhetetlen gyász ellenére, ami a családra nehezedett, Miholics Zoltán tanító úr aktív tagja maradt a faluközösségnek, és jelenleg is a felvidéki magyarság megmaradásáért fáradozik. Sok évtizedes pedagógiai munkájának eredménye, hogy egykori diákjai nem vesznek el a világtérképen, de azt is tudják, hol van az otthonuk, honnan indultak el, és érzik a meghatározó különbséget a Föld és az anyaföld szó jelentéstartama között.
Miholics Zoltán hasznos útravalóvalóval bocsátotta el a diákjait a nagyvilágba, amit konkrét megtapasztalással tanúsít a cikk szerzője is. A Széchenyi Társaság kitüntetéséhez őszinte örömmel gratulálunk, és további áldásos tevékenységéhez jó erőt, egészséget kívánunk.
Buday Mária
A fotókat Pallag György bocsátotta a Körkép rendelkezésére.
Megosztás:
Címkék: Fehér István felvidéki értékőrzők Miholics Zoltán Pallag György Selye János GIMNÁZIUM Széchenyi Társaság
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
