Ádám Zita Rimaszombatból Magyar Nyelvőr Díjat kapott – Interjú

Mottó: „Nem tudom minek és kinek köszönhetem a Magyar Nyelvőr Díj odaítélését, hiszen életemben egyebet sem tettem, mint törekedtem a sors által nekem kijelölt és nekem is tetsző feladat betöltésére, amiért nem jár köszönet.” (Ádám Zita)

2023 decemberében Ádám Zita Magyar Nyelvőr Díjat kapott. Az elismerést Tuzson Bence, Magyarország igazságügyi minisztere adta át a Magyar Tudományos Akadémián. A miniszter a díjátadón kiemelte, hogy az elismerést olyan személyek kaphatják, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért határon innen és túl. 

„Ez az az idő, amikor a legnagyobb jelentősége van annak, hogy ki ápolja, ki vigyáz a magyar nyelvre. Itt vannak a díjazottjaink, akik talán a legtöbbet teszik a magyar nyelvért, köszönet érte. Az ő munkájuk nélkül ez a nyelv, a szép magyar nyelv talán egyáltalán nem maradhatna meg, eltűnne, felolvadna a nyelvek világában.”

– tette hozzá.

   

Ádám  Zita emblematikus alakja a felvidéki, ezen belül a gömöri oktatásügynek. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége tiszteletbeli elnökeként, de főleg a Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központ vezetőjeként ma is megkerülhetetlen személye nemcsak a stratégiai kérdések eldöntésének, hanem a magyar oktatásügy mindennapos kérdései megoldásának gyakorlatában is. Dolgozik, fáradozik, szervez.

Vele készült interjúnkban arra kértük, valljon olvasóinknak szakmai pályafutásáról, kitüntetéseiről, és hogy ezek között hova helyezi a mostani díjat. Megkértük, mondja el, hogyan jellemezné a felvidéki magyar oktatásügyet és a pedagógusok helyzetét, hogyan vélekedik régiónk oktatási helyzetéről. Ádám Zita beszélt az oktatásügy örök kérdéséről is, arról, hogy minek van nagyobb súlya, az iskolai oktatásnak, vagy a szülői nevelésnek? 

Hogy látja, visszatekintve, saját szakmai pályáját, életútját?

Pályámnak szakmai fejlődésem szempontjából négy jól elkülöníthető szakasza, periódusa van, mindegyik tele tanulással, tapasztalattal, tanulsággal, stratégiával.

25 évig gyakorló pedagógusként kezdődött a pályám, ezen évek alatt tanultam a gyermeket, mint a nevelés-oktatás alanyát, kutattam, hogyan lehet minél élményszerűbbé varázsolni a tanítás folyamatát. Kutattam azt a belső motivációt, ami elengedhetetlenül fontos a tudatos, kreatív, a világot kerek egésznek látó és használható ismeretek megszerzéséhez. A cél minden esetben tanítványaim kritikus, nyitott, befogadó szemléletének alakítása volt, hogy felelős emberként viszonyuljanak a világhoz, a társadalomhoz.

Szakmai életem második szakasza a járási hivatal oktatási szakosztálya módszertani osztályán folytatódott, ahol egy járás pedagógusai szakmai arculatának kiteljesítése volt a feladat. Pedagógusok szakmai továbbképzése, szakmódszertani konferenciák, módszertani segítségnyújtás, tanulmányi versenyek szervezése, előadások tartása, elemzések készítése, szakírói tevékenység és az önképzés töltötte ki időmet. A célom – kollégáimmal közösen – minden esetben a járás magyar iskoláinak és pedagógusainak a fejlesztése volt a fenti tevékenységek, találkozások, megbeszélések, szakmai műhelyek szervezése által.

Életem harmadik szakaszában megjelent a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szakmai egyesülése. Ez újabb kihívás volt a szlovákiai magyar iskolák minőségét és a pedagógusok szakmai fejlődését megcélzó komplex feladatokban való aktív együttműködés terén. Ha eddig örömöm telt a munkában és egyre több tudást szívtam magamba a feladatok ellátása, megoldása érdekében, a Szövetségben töltött munkám mindmáig hatványozottan hozzájárult mindehhez. Egyedülálló tapasztalatok birtokába jutottam, ahol csapatépítéssel, közös gondolkodással, tervezéssel országos fejlesztési feladatokat láttunk el. A kilencvenes évek elején ez volt az az időszak, amikor a magyar iskolákban pezsgett az élet, tele volt az életünk az újítás, a változás akarásával. Közben egy választási ciklusban irányítottam a Szövetség munkáját.

A negyedik szakasza életemnek, ami egy teljes kört zár magába, a gömöri régióban az SZMPSZ Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központjának a vezetése. Feladatom lett a régió magyar iskoláinak „szakmai gondozása”. Ebben a szakaszban regionálisan tettem azt, amit előtte országos viszonylatban. Közben új feladatokkal töltődött fel eddigi tevékenységem, mint a szakirodalom elkészítése, tantervírás, módszertani segédkönyv megírása, az országos hatósugarú Olvasni jó! vetélkedő útra indítása (18. évfolyamát írjuk 2024-ben), a pedagógiai projektek megszervezése, pedagógus-továbbképzések, előadások vezetése, nyári egyetemek, országos és regionális szak- és közoktatási konferenciák szervezése, fiatal kollégák szakelőadókká nevelése. Meg kell említeni a Gömöri magyar iskolák története készülő kiadványt, ami szintén a szakmai műhelyben készült (pillanatnyilag tördelés alatt van). 

Nem érez fáradtságot?

Nem tudom, mi a kiégés. Minden napra megvan a tevékenységlistám, aminek megfelelni minden nap új kihívást jelent. S a tarsolyban benne van a napjainkban induló tartalmi reformra való felkészülés. Aki felelős egy közösségért, az közös gondolkodással, fejlesztő feladatokkal, csapatépítéssel segíti az előre haladást.

Az Ön munkásságát már többször elismerték. Megkapta a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat, 2022 májusban pedig Zuzana Čaputová köztársasági elnök Pozsonyban a Ľudovít Štúr Érdemrend második fokozatát adományozta Önnek. Mennyire tekinti a díjakat munkája elismerésekén?

A díjak, kitüntetések a megfelelés és érdem pillanatnyi kételyét kelti bennem mindig. A másodperc tört részében sem gondoltam azt, mindez nekem szól, hogy ebben a jutalmazásban ne lenne benne a szlovákiai magyar pedagógusok okos, elkötelezett és kreatív közössége. A díjak jegyzik a szlovákiai magyar pedagógusoknak a társadalomban betöltött megkérdőjelezhetetlen pozitív szerepét és munkáját.

A kitüntetések-díjak között milyen súllyal bír a 2023 decemberében kapott Magyar Nyelvőr kitüntetés?

Soha nem súlyoztam a díjakat. Meggyőződésem, mindegyik a közösséget illeti, aminek egyik tagja vagyok, és ez megtiszteltetés.

Mire kötelez egy ilyen kitüntetés?

A közösségért végzett hatékony munkára, felelősségre és értékteremtésre. Embernek lenni minden körülmények között és szolgálni a közösséget, amelyikhez tartozom. Ebben benne van az anyanyelv igényes használata és művelése, az anyanyelvvel kapcsolatos tanulmányi versenyek szervezése, a kultúrában élés, az önművelés, az igényesség, mindaz, amire egymást és a fiatalokat igyekszünk nevelni.

Több évtizednyi tapasztalatával hogyan jellemezné a felvidéki magyar oktatásügyet és ezen belül a pedagógusok helyzetét?

Azt gondolom, erre nem lehet egyszerűen és szakszerűen válaszolni, mert nem állnak rendelkezésre kutatási elemzések. Zsigerből a tisztességes ember nem nyilatkozik. Nincs felvidéki oktatásügy, csak szlovákiai, aminek a magyar iskolahálózat is része. Regionálisan ez a hálózat sok kisiskolája, az érdektelen és motiválatlan, értékvesztett, az iskolai nevelés-oktatás iránt érdektelen közösségek, szülők révén nagyon sérülékeny. 

A szlovákiai magyar szülők társadalmának azonban tapasztalnia kell, hogy minden állítással szemben a magyar iskola eredményes munkát végez, hogy a magyar iskolából induló tanuló eljuthat a csillagokig, ha támogató szülői háttér kíséri és a növendékben megvan az előrehaladás akarása és a céltudat.

Régiónk jellegzetességei jelentenek valamilyen specifikus oktatási formát? Milyen sajátos igényeket ró mindez a pedagógusok társadalmára?

A készülő közoktatási reform e körül a gondolat körül alakul. Ez alapos szakmai felkészülést és kihívást jelent az iskola és a pedagógusok számára. A gyermekek egymástól tanulása sokkal hatékonyabban zajlik ezekben a közösségekben. A nehézség abból adódik, hogy az ilyen oktatás igen költséges, mert megköveteli a személyre szabott fejlesztést, az iskolai környezetnek a gyermekközösséghez való átalakítását, a szülők részéről a megértést, a hatékony együttműködést.

Ön szerint minek van nagyobb szerepe az oktatásban: az iskolai oktatásnak vagy a szülői nevelésnek?

Azt gondolom, a válasz erre a kérdésre nagyon egyértelmű. A gyermek a családé, a szülők felelőssége gyermekük jövőjéért nem ruházható senkire. Az iskola szocializál, próbálja a gyermeket a társadalom hasznos emberévé nevelni azáltal, hogy ellátja a legszükségesebb használható tudással, kompetenciákkal, megmutatja és gyakoroltatja az egymás mellett élés elfogadható viselkedési formáit, bevezeti anyanyelvének kultúrájába, alakítja identitását, pallérozza szellemét, felruházza a világ működéséről szóló elméleti és gyakorlati tudással, melyek birtokában a társadalom hasznos tagjává válhat. A felelősség sokrétű, elsődleges a szülői, aztán a nevelési-oktatási intézményeké, de ennek része a tanuló önmagáért és jövőjéért való felelőssége is. 

Köszönjük az interjút, sok sikert kívánunk a továbbiakban és jó egészséget!

Mede Géza