Nyitókép: Körkép.sk
A Felvidékről kitelepítettek emléknapját minden év április 12-én tartjuk, annak okán, hogy 1947-ben ezen a napon kezdődött el a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről történő kitelepítése.
A Magyar Szövetség Komáromi Alapszervezete az emlékünnep előestéjén tartott megemlékezést a Meghurcoltak emlékművénél. Az ünnepségen Andruskó Imre, valamint Iván Tamás a helyi szervezet politikusai mondtak ünnepi beszédet, hangsúlyozva felmenőink áldozatát, s azt, hogy a legnehezebb körülmények között is magyarok tudtak maradni.
Iván Tamás meghatónak találta az összegyűltek jelentős számát, s a tényt, mi szerint sokan vagyunk, akik nem engedik, hogy szó nélkül elmenjünk a nemzetrészünket ért sérelmek és a fájó emlékek mellett; majd pedig összefoglalta, miért is találkoztunk ezen a napon:
„A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-i kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország „felbomlasztásáért”. Ennek eredményeképpen a Beneš dekrétumok lehetővé tették a német és magyar nemzetiségű polgárok közmunka-szolgálatra való besorozást az ország teljes területén. Sokakat megfosztottak állampolgárságuktól, 1945-46 telén mintegy 40 ezer felvidéki magyart deportáltak fűtetlen marhavagonokban a csehországi Szudéta-vidékre.
1945. júniusi potsdami konferencián a nagyhatalmak nem engedélyezték a magyarság egyoldalú kitelepítését, csak a lakosságcserét. Elindult a reszlovakizáció, amely során 423 ezer megfélemlített, fenyegetett magyar adta be kérvényét, és a hatóságok 327 ezret nyilvánítottak közülük szlováknak. Ők voltak a csehszlovák államban azok a szlovákok, akiket az évszázadok alatt a magyar nyomás hatására elmagyarosítottak. A gyakorlatban jól tudjuk, hogy nem erről volt szó, hanem a felvidéki magyarok elnyomásáról és megfélemlítéséről.
Aki ennek ellenállt, arra a lakosságcsere várt. A csehszlovák kormány végül 1947. április 12-én megkezdte a nem „reszlovakizálódott” magyar nemzetiségűek deportálását Magyarországra. A kitelepítésekre és áttelepülésekre 1947. júliusa és 1948. nyara között került sor, amikor mintegy 110 ezer magyar nemzetiségűt kényszerítettek otthona elhagyására és ezzel szemben, nagyjából 73 ezer szlovák hagyta el Magyarországot.
Ami 77 éve a népünkkel történt, az borzasztó. Ez egy olyan trauma, amelyben majdnem minden családban élő történet található a családi legendáriumban. Ezáltal fájó, szomorú, hiszen ezrek sorsának alakulására hatott ki, családok sérelmeit dédelgeti a szomorú és tragikus emlékezés. Az egyik legkiszolgáltatottabb helyzet, amelybe ember kerülhet, és nem tud az önkényes hatalom ellen semmit tenni. A megbélyegződés tragikus, és mind a mai napig félelmet kelt a megaláztatás, mind a mai napig az identitás része a megtört lélek, és a kisebbrendűséget csak a biztos együttérző összmagyar néplélek ölelés oldja és érti.
Nem felejtünk, emlékezünk, és belekapaszkodunk egymásba, a közösségünkbe, ahol értjük és megértjük egymást. Ezzel együtt velünk van az emlékezés, hogy tartozunk valahova.
Ne feledjük, együtt bármire képesek vagyunk, de külön-külön gyengék.”
Az ünnepségen Naňo Nimród, a Selye János Gimnázium diákja tisztelgett a meghurcoltak emlékművénél, és Sóky László Képek című írását adta elő.
A megemlékezésen mécses-gyújtással tisztelegtek a Felvidékről kitelepítettek előtt, majd pedig elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Megosztás:
Címkék: Felvidék Felvidékről kitelepítettek emléknapja Iván Tamás kitelepítés Komárom magyar Szövetség
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
