Petőcz Kálmán: a pénzosztás nem nekem való (II.)

Tavaly év végén hat év után újította fel ismét működését a Szlovákiai Helsinki Bizottság (SZHB). Petőcz Kálmánnal, a szervezet nemrég megválasztott vezetőjével beszélgettünk a szervezetről és a szlovákiai magyar politika buktatóiról. (II. rész). Az interjú első része itt olvasható.

A Dzurinda-kormány alatt Szlovákia ENSZ-nagykövete volt, majd a Szlovákia Magyarok Kerekasztalának szóvivőjeként működött. Ezt követően, Radičová kormánya alatt Rudolf Chmel mellett vállalt tisztséget, a kormányhivatal emberi jogi és kisebbségi szekciójának igazgatója volt. Hogy tekint vissza a Radičová-kormány másfél éves időszakára?

Vannak nagyon jó és kevésbé jó emlékeim is. Személyes sikerként könyvelem el, hogy két fontos dolgot sikerült elérni, ami a Fico kormány alatt is megőrizte folytonosságát. Egyrészt működik a kormány emberi jogi tanácsa, ráadásul most már úgy, hogy a nemzeti kisebbségeknek is lesz képviselője, mert eddig rejtett okok miatt nem volt. A második fontos dolog a hosszútávú átfogó emberi jogi stratégia, amelyet Miroslav Lajčák külügyminiszter, az emberi jogi tanács új elnöke, felvállalt. Ezt elég fontosnak tartom, mert az emberi jogi alapvetések újragondolása, az őszinte tükörbenézés lényegesen lendíthetne a folyamatokon. Kérdés, van-e jelenleg akarat és elszántság egy őszinte tükörbenézéshez.

   

Kövesd a Körképet a Facebookon!

 

Miután viszont Michal Vašečka szociológus és kisebbségi szakértő lett a szakmai gesztora a témának, remélem, komolyan fogják venni a feladatot külügyminisztériumban. Ha tényleg így lesz, akkor nekünk, magyaroknak is feladatunk és kötelességünk, hogy elmondjuk a véleményünket és a többi kisebbséggel együtt megpróbáljunk konkrét észrevételeket és javaslatokat belevinni a dokumentumokba.

Egyébként pedig elég csúfosnak tartom a múlt kormány működését abban a tekintetben, hogy másfél év után saját magukat tették el láb alól, így nem lehetett végigvinni az eltervezett folyamatokat. Másrészt, én nem igazán láttam a kormányban olyan politikai erőt, amely tényleg komolyan támogatta volna az autentikus emberi jogi vonal kibontakozását.

De ha ezt nem látta benne, akkor mire alapozza, hogy ha négy évig kitart a kormány, akkor valamiféle előrelépés történik?

Azért, mert értelmes ráhatást nem mindig csak nyers erővel lehet elérni, néha racionális érveléssel, meggyőzéssel is lehetséges. Ehhez sokkal több idő kell és az, hogy akik csinálják, tényleg hozzáértők legyenek és kitartóak. És persze jó lenne, ha ehhez politikai támogatást is nyernének, de ha nem nyernek, akkor is lehet előre haladni. Én sajnáltam, hogy az átfogó emberi jogi kezdeményezéseknek, a strukturális változtatásokat megcélzó igyekezetnek nem volt komoly politikai támogatottsága, és itt például a pártok mellett a miniszterelnök asszonyra is gondolok.

Ön annak idején Rudolf Chmel mellett vállalt tisztséget, ezzel akarva, akaratlanul is a Hídhoz köthető.

A demokrácia és a jogállami intézményrendszer normális fejlődésének az egyik kerékkötője, hogy az állami hivatalnokra óhatatlanul politikai jelöltekként tekintenek, ami borzasztó szerencsétlen dolog. Sajnos, jelenleg Szlovákiában és Magyarországon is ez a helyzet. Mert politikai jelölt a miniszter, az államtitkár, a kabinetfőnök, a hivatalvezető – de a főosztályvezetőre már ne tekintsünk politikai jelöltként, mert akkor megbénul az állam. Az állami intézményekben muszáj lennie valamilyen folyamatosságnak. Egyszóval: nem vagyok egyik pártnak a tagja sem, viszont minden pártban vannak emberek, akikkel jól kijövök, és akikkel együtt tudok működni.

Rudolf Chmel kinevezése miatt anno Gyurovszky László, a Most-Híd alapító tagja kilépett a pártból. Gyurovszky inkább Bastrnák Tibort szerette volna látni a kisebbségekért felelős kormányalelnöki poszton, mivel szerinte Chmel nem volt alkalmas erre a posztra. Utólag visszatekintve hogy látja ezt a kérdést? Chmel volt az ideális csatár, aki érezte a kaput?

Utólag nehéz összevetni, hogy ki lett volna alkalmasabb.  Én nem tudom, Gyurovszky mire alapozta, hogy Bastrnák alkalmasabb lett volna. Én nem tudok róla, hogy ő emberi jogi téren – akár elméletben vagy gyakorlatban — valami rendkívülit letett volna az asztalra. Mindenki, aki ismeri Rudolf Chmelt tudja, hogy eléggé komótos és joviális. Ami néha jó, néha nem, de nem tudom igazából elképzelni, hogy a Hídon belül lehetett volna nála jobbat találni úgy, hogy politikai támogatottsága is legyen akár párton belül, vagy kívül. Esetleg Nagy László vagy Pfundtner Edit lehetett volna ilyen személy, de nekik nem volt kellő politikai támogatottságuk.

Chmelnek minimum az az előnye, hogy van érzéke az emberi jogokhoz. Megérti és hajlandó elfogadni az emberi jogi világképet, ha valaki elé tárja. A magyar kérdést teljesen nyitott, liberális, normális módon kezeli. Az egyik komoly hátránya, amit azonban ő is elismer magáról, hogy nem egy menedzseri alkat. Kérdés, hogy mindenképpen menedzseri alkatúnak kellett volna lennie, vagy inkább maga mellé vennie ilyen embereket. Kérdés, hogy tehette-e.

Hosszú évek óta visszatérő probléma a kisebbségi kultúrák finanszírozásának és működésének modellje. Hogy olyan átlátható törvényi és intézményi rendszer álljon rendelkezésre, mely nem teszi kiszolgáltatottá a közösséget az aktuális hatalomnak. Mennyire elégedett ma Ön e téren és a korábbi évek elvégzett munkájával?

Az, ami történt, egy ponton minőségi változás. Nem emlékszem pontosan, hogy az első vagy a második Dzurinda kormány idején, de a kisebbségi támogatások területén sikerült legalább a részleges önkormányzatiság elvét, hogy ha már egyszer elkülönítenek a kisebbségeknek pénzt, neki legyen döntő szavuk abban, mire menjenek ezek a pénzek. Ez akkor a kulturális minisztériumban egypár évig viszonylag jól működött.

Előtte, Mečiar idejében a hozzá közeli emberekhez vándorolt a pénz, Dzurinda alatt részben önkormányzatiságot kaptunk. A minisztériumból gyakorlatilag csak egy hivatalnok ült a bizottságban, akinek adminisztratív funkciója volt, felügyelte a dolgokat. Ez évekig elég jól működött és aztán a feje tetejére állt. Látva a bizottságok mostani összetételét, megállapítható, hogy talán nem is a kisebbségek szakértői vannak többségben, hanem a kormányhivatal munkatársai. Ez megint visszalépés ahhoz képest, ami volt. Én csak megerősíteni tudom azt, amit a ruszinok is meg az ukránok is kimondtak a Fico beszéd kapcsán: nincs státusztörvény, nincs kultúra-finanszírozási törvény és nincsenek olyan mechanizmusok, amelyeken keresztül a kisebbségek (és itt nem okvetlenül a pártokra gondolok) ténylegesen beleszólhatnának az őket érintő ügyekbe.

Robert Fico kormányra lépésével önnek megköszönték az együttműködést a kormányhivatalban.

Inkább egyszerűen kirúgtak.

Diplomatikusan akartunk fogalmazni. Nem tervezte, hogy független hivatalnokként a kisebbségügyi kormánybiztosnál, vagy más minisztériumban folytatja tevékenységét?

A kisebbségi kormánybiztosnál nem ajánlottak állást, de nem is nagyon lett volna ínyemre. Ott most nem igazán arról van szó, amivel én pillanatnyilag foglalkozni szeretnék, én a kisebbségi kérdést tényleg szélesebb emberi jogi értelemben szeretném kezelni. A pénzosztás meg nem nekem való. A külügyminisztériumból szintén nem ajánlottak fel semmit.

És ha felajánlottak volna?

Akkor lehet, hogy megfontolom, ha tényleg olyat ajánlottak volna fel, ami érdekes és szeretném is csinálni. De nem ajánlottak fel. Az én helyzetemben az ember nem fogadhat el bármilyen hivatalnoki tisztséget. Nem is illik. Tehát marad ez, ami van. Emberi jogi neveléssel szeretnék foglalkozni a helsinki bizottságon belül, és továbbra is szorosan együtt működök a Fórum Intézettel, meg a Kerekasztal szakmai bizottságaival.

Király Zsolt. Munkatárs: Lengyel Diana

Az interjút autorizáltuk.

További ajánlott írásunk:

1. Petőcz Kálmán: A pénzosztás nem nekem való (I.)

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!