politika

A nehéz örökséget ünnepeljük

Két hete ültünk ünnepet a rendszerváltó 1989-es esztendő évfordulója felett érzett örömünkben, és a negyedszázados jubileum tovább növelte a meghatottságunkat. Ezúttal még többen emlékeztek vissza, még többen meséltek azokról a duhaj időkről, amikor a forradalmár nép saját kezébe vette a sorsát, leváltotta a régi rendszert, és a sikertörténetet betetőzve, új rendszer alapjait vetette meg.

A mára ötvenesekké-hatvanasokká vált korabeli résztvevők egyre jobban szeretnek mesélni a ’89-es történésekről. Beavatják a rendszerváltást kisgyerekként végigélt, és abból vajmi keveset érzékelt, vagy eleve csak később megszületett nemzedékeket a legapróbb Kossuth-és-Ferencjóskarészletekbe is, elmesélik a feszültséget, az összejöveteleket, az egyezkedéseket, a falfirkákat, a fővárosoktól távoli településeken szervezett megmozdulásokat. A beszámolókat pedig összeköti az a mindegyiket selymesen beborító, vékony pátosz, amely azt sugallja, hogy itt valami nagy és hősies dolog történt.

Huszonöt év úgy látszik, elég hosszú idő ahhoz, hogy elkezdhessük viszonylagosítani a dolgokat, figyelmen kívül hagyva az önellentmondásokat. Ahogy néhány évtizeddel az 1848/49-es szabadságharc után, az új körülmények között, Ferenc Jóska képe is felkerülhetett a magyar lakások szobáinak falára legádázabb ellensége, Kossuth apánk mellé, úgy fér meg ma a rendszerváltás és az utána jött korszak nyilvánvaló csődje a rendszerváltók iránti tisztelettel.

HZDS
A dunaszerdahelyi baromfi-feldolgozó üzem tönkrement épületei (kép: skyscrapercity.com)

Mert a csődöt kár is lenne tagadni. Kenőpénzek és mutyizások mentén, fillérekért elprivatizált horribilis állami vagyonok, külföldi kezekbe átjátszott, majd az új tulajdonosok által leépített teljes iparágak, szétrohadt gyárak és mezőgazdasági üzemek, a hazai termelés drasztikus visszaesése, teljes piaci kiszolgáltatottság az európai gazdasági nagyhatalmaknak, illetve azok vállalatainak, a nyugati termékek salakjának felvevőpiacává lealacsonyodás.És ezek még általános dolgok, amelyek ugyanúgy jellemzőek mondhatni az összes áldozattá vált posztszocialista országra.

Ha a Felvidéken kisebbségben élő magyarok sorsára, érvényesülésére tekintünk, akkor a helyzet még siralmasabb, hiszen mára se gazdasági alapunk, se népesedési tartásunk, se jövőképünk nincsen. Ezt mindet sikerült elérnünk a rendszerváltás utáni időszakban, a rendszerváltó nemzedék vezetésével.

Hirdetés(x)

Amikor a rendszerváltásra emlékezünk, akkor erre kell emlékeznünk, és amikor a rendszerváltók önmagukat ünneplik, akkor ezt ünnepelhetjük velük mi is. Világos persze, hogy a szocializmusban elsorvasztott társadalom tagjaként, magyarként, főleg kisebbségi magyarként úgy kell nekünk a sikerélmény, mint gömöri fiatalnak a londoni minimálbér, és ezért szinte már bármire képesek vagyunk ráhazudni, hogy siker, mégis tisztába kell tenni magunkban, hogy előírásosan, faltól falig át lettünk verve.

Amit ma megtehetsz
Akarták a dolgok azonnali megoldását, csak nem sikerült (kép: shiz.sk)
Bársonymentes forradalmár '56-ban, Budapesten
Bársonymentes forradalmár ’56-ban, Budapesten

„Tetszettek volna forradalmat csinálni” – csenghetnek fülünkben Antall József volt magyar miniszterelnök szavai. Történész volt, bizonyára ismerte azt a történelmi alapbölcsességet, hogy az igazán nagy mocskot – amilyen például a szocializmus volt – csak vérrel lehet lemosni. Az erőszak persze olyannyira nem nemes cél, hogy már akkor sem volt rá vevő a tömeg, ma meg aztán végképp nem az.

A forradalmak rendszerváltozást szoktak magukkal hozni, de mindig vannak, akiket az érdekeik kötnek a bukófélben lévő rendszerhez, így körömszakadtáig kiállnak mellette, s az ő meggyőzésük gyakorlatilag lehetetlen feladat. Ezért nem szoktak vértelenül elmúlni a forradalmak.

Ma, amikor utólag valami különleges és jó dolognak próbáljuk látni az 1989-es változást, nem tudatosítjuk, hogy a „bársonyos” és a „forradalom” kifejezések kizárják egymást. Ezzel az önmagát cáfoló nyelvi bravúrral kezdődött az a bizonyos átverés. Amikor az előző rendszer működtetőivel ki lehet egyezni egy túlzottan nem is kikényszerített rendszerváltásban, ott sántít a dolog, és sokkal inkább van szó vagyon- és hatalomátmentésről, mint tényleges váltásról.

Orbán 89-es beszéde
Orbánt ellenzéki körökben is sok kritika érte a “túl kemény” beszédért (kép: hungarianspectrum.wordpress.com)

Ez tehát a következő bibi, azaz, hogy nem igazán volt kikényszerítve ez a rendszerváltás, hiszen nem volt megalapozott, társadalmilag beágyazott ellenzék sem.

Magyarországon nem is kerítenek túl nagy feneket a dolognak, ’89 emlékezete kis túlzással Orbán Viktor beszédét jelenti, amelyben a szovjet hadsereg kivonulását követelte olyan időben, amikor a szocializmus által megtört gerincű nép többsége, kénytelen-kelletlen, már inkább elégedett volt a rendszerrel. Ugyanez a politikus, 21 évvel később, a posztszocialista társadalmi, jogi, gazdasági és kulturális berendezkedés maradékainak lebontásával valóban befejezni látszik a félresiklott átalakítást, ami viszont nyilvánvalóan fájdalmas, és láthatóan rengeteg érdekkel ütközik.

Magyarországon, a privatizáción mesésen meggazdagodott, szocialistából kapitalistává átváltozott vállalatigazgatók mellett, a történet legrosszabb szereplői azok az egykori MDF-es ellenzékiek, akik mostanság tévéműsorokban magyarázzák szakértő, bölcs arccal, hogy mit kellett volna nekik, akkor, ott másképp csinálniuk, csak éppen nem tudták, vagy nem merték. Ugyanők voltak, akik akkor belső körökben élesen bírálták Orbán „túl kemény” beszédét.

Öröm az ürömben, hogy ott legalább nem övezi olyan mérvű hamis nosztalgia ezt az egész rendszerváltást, mint amilyet Szlovákia örökölt meg Csehszlovákiától. Itt a kulcscsörgetős tüntetések emlékéhez ma olyan hangnem társul, mintha valami komoly hőstett történt volna. Csehországban egyébként sincs hagyománya az idegen elnyomás elleni fegyveres ellenállásnak, ezért valószínűleg ott ez volt a helyzetből kihozható legtöbb, ám a pozsonyi és egyéb, vidéki városokban megvalósult kulcscsörgetéseken sincs mit ünnepelni. Nem hoztak megtisztulást, sem valódi átalakulást, így aztán kár csodálkozni azon, hogy mára mindenkit a saját bőrén éget a társadalom széthullásának szörnyű élménye.

Elszántan rázzák a kulcsot, de ez önmagában aligha lett volna elég bármilyen változásra (kép: www.cas.sk)
Elszántan rázzák a kulcsot, de ez önmagában aligha változtatott volna bármin (kép: www.cas.sk)

A rendszerváltó nemzedék elrontotta a dolgot, és az utánuk következőknek nemcsak egyszerűen rendbe kell hozniuk a hibát, hanem szüleiknél sokkal mélyebbről indulva kell valamit kezdeniük a helyzettel. Az persze előfordul, hogy valami nem sikerül, lehetőségek úsznak el, viszont az állapotokat idáig elfajulni engedő nemzedék részéről iszonyatosan cinikus önfelmentés ezt megünnepeltetni. Ha jobb ötletük nincs, legalább nagyokat kéne hallgatniuk, amiért a saját naivitásuk, tapasztalatlanságuk és sok esetben önzésük miatt ritka nehéz örökséget hagytak a mostanra már felnőtt gyermekeikre.

Vésey Kovács László

(A nyitókép forrása: buongiornoslovacchia.sk)

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket