János, Pál
  • HUF: 323.37
  • USD: 1.14
  • 21 °C
  • 34 °C
politika

Az MKP politikusa nekiment Orbán Viktornak

Három és fél órával a vasárnapi urnazárása előtt közölt interjút a második legolvasottabb szlovák internetes portál, az aktuality.sk Csáky Pállal. Az MKP EP-képviselője ebben a magyarországi népszavazással kapcsolatban úgy fogalmazott, a referendum Orbán egójáról szól, és szerinte nem lesz meg az 50 százalékos választási részvétel.

 

Csáky hozzátette, a kötelező kvótákra ugyanakkor legalább az emberek 80 százaléka nemmel fog szavazni.

 

„A magyar kormány és Brüsszel különbözőképpen fogják magyarázni az eredményeket. Az Unió és az ellenzék azt fogja mondani, hogy  Orbán Viktor kormánya színházat játszott. A Fidesz politikusai ugyanakkor azt mondják majd, hogy óriási sikert értek el, mert a véleményüket a választók nagy része osztja”

 

– fogalmazott az MKP-s politikus.

 

Csáky Pál szerint

 

a referendum Orbán Viktor kormányának egójáról szól, hogy növelje a súlyát az Unióval való tárgyalásokon. Hogy elmondhassák: ez nem a mi vagy a kormányunk véleménye, hanem az emberek akarata.”

 

Az MKP EP-képviselője az interjúban az Uniót is kritizálja. Mint elmondta, a migránsválság terén Brüsszel egyelőre semmilyen megoldást nem kínál, és csak improvizál. Csáky indirekt módon azt is elárulta, hogy nem rendelkezik magyar állampolgársággal, mivel mint elmondta, ő maga nem szavazhat. Arra nem akart válaszolni, hogy javasolná-e a választópolgároknak a népszavazáson való részvételt.

 

Körkép.sk/aktuality.sk

 

Nyitókép: cas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

imre
2016. okt. 02. 19:14

Ez Csáky!Amíg itthon volt képviselö akkor Orbán seggéböl csüngött ki,most a brüsseli politikusoknak lóg a seggügböl!

    imre
    2016. okt. 02. 19:16

    És még valami a kitüntetéseit MO-on nem Orbántól kapta?

Busova Maria
2016. okt. 03. 10:56

Akkoriban amikor meg hittem a magyar kepviselokben, nagyon frappansan megfogalmazta egy ismerősöm,hogy csakynak nem lehet hinni mert "je slizky ako had" magyarul azt jelenti, hogy csuszos ( vagy sikos) akar egy kigyo . Akkor meg a partjat fogtam, mert hittem a becsuletessegeben, sajnalom, hogy igy hagytam magam atverni . Most mutatta meg igazan a fogafeheret, ezzel a kijelentesevel amikor kepes volt Orban miniszterelnok ur ellen menni.hogy nem sul le a pofajarol a bór beleharapott abba a kezbe amelyik mindig is tamogatta, hanyingerem van tole.

Boncz Cilike
2016. okt. 04. 08:40

Olvasom a hazzaszollasokt. Mindenki kifejti velemenyet illendoen fogalmazva.Miert nincs igy az anyaorszagiakkal is .Megfordul a vilag velem ,olvasva a sok tiszteletlen hozzaszollasukat egy-egy esemeny kapcsanFertelmesen nagy a gyulolet bennuk.Isten ovjon mindanyiunkat.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket

Megosztás