A politika, mint erkölcsi probléma – adalék a témához

Kis János filozófus, A politika, mint erkölcsi probléma című párszáz oldalas könyvét javaslom elolvasni, én becsületesen átrágtam magam rajta. A politika viszont produkál olyan példákat, melyek a műben található típuspéldák csoportjába nem beilleszthetők. Éppen ezért, közelmúltbeli tapasztalataink miatt ismétlem meg a könyv címét írásom címében, az Adalék kifejezéssel utalva a téma továbbgondolására,  pontosítására.

Ez az adalék természetesen nem törekszik teljességre, hisz új szempontok, tapasztalatok bármikor felbukkanhatnak. A mű legfontosabb megállapítása a vége felé, Max Weber munkásságát taglaló részben található, melyet idéztem is az Autonómiával a nemzeti megmaradásért című írásomban:

 

Weber abból indult ki, hogy a politika céljai nem erkölcsi célok. Megvetéssel utasítja el „a lelkület nyárspolgári elpuhulását, mely, úgy véli, a politika ideáljait etikaiakkal helyettesítheti, ez utóbbiakat pedig ártalmatlanul azonosítja a boldogság előmozdításába vetett optimista reménnyel”. „Nem békét és emberi boldogságot kell leszármazottainknak útravalóul hagynunk – vonja le Weber a következtetést –, hanem örök harcot nemzeti fajtánk fennmaradásáért és kiműveléséért.”

Ezt most az aktualitása miatt tettem ide, mert nem kevés értelmiségi szeretetpojáca, pl. Alföldi Róbert azt nyilatkozta, hogy a „menekültek“ befogadása erkölcsi kérdés. De nem láttam, hogy egyet is befogadott volna.

   

A pápa sem érti a bibiliai példákat

[stw]

Weber legismertebb tanulmánya, a Politika mint hivatás, szétválaszja az érzületi morált, mely az egyéni életre vonatkozik, (s nem egész államokra) s a felelősség-morált, mely a politikát kell hogy irányítsa. Valahogy a pápa sem érti, hogy a bibliai példák nem egész népek államok általi befogadását preferálják, hanem a hajlékot kereső vándorra utalnak, pl. a szent családra, akik  csupán a saját hazájukban vándoroltak, és a saját népük tagjaitól vártak segítséget.

A morálfilozófiai mű túlnyomó részét egyébként nem az ilyen jellegű, magas erkölcsiségű témák teszik ki, hanem a hétköznapi politika erkölcsi kihívásai, és az azokra adandó válaszok Elsősorban a vállalkozói szféra és a politikusok kapcsolataiban megbúvó erkölcsi csapdahelyzetekre mutat rá, főleg a korrupció témájában.

A klasszikus példa, amikor egy vállalkozó, egy politikus pl. kampánytámogatásáért  állami megbízások elnyerését kéri cserébe. E témakör ágát-bogát járja végig a könyv fő része.  De nem találunk utalást, arra a jelenségre, ami a leginkább foglalkoztatja elsősorban a magyar (ellenzéki) sajtót a mostani esetekkel kapcsolatban. E területen mutatom meg a saját nézőpontomat.

A „mészároslőrincezés“

Ezt a jelenséget a „mészároslőrincezés“ kifejezéssel lehetne a legjobban leírni. Tudvalévő, hogy a személy a kormánypárt tagja, polgármestere a miniszterelnök szülőfalujában, tehát evidensen közbizalmat élvez ott, ahol a legjobban ismerik. Többek közt útépítési vállalkozása is van, s nagy számban nyeri meg a közbeszerzéseket e területen.

Az ellenzéki sajtó ezt a tényt egységesen a korrupció kifejezéssel illeti, ami egy tudatos, demagóg csúsztatás. Ezt még Tamás Gáspás Miklós is szóvá tette, ugyanis a korrupció mindíg valaki lefizetésével, vagy anyagi előnyszerzéssel jár. Itt azonban annak az esete forog fenn, amit inkább a protekció, de még inkább a klientelizmus kifejezéssel illethetünk. Márpedig ez nem minden esetben jár együtt amoralitással. Véleményem szerint ebben az esetben sem. Megmutatom egy típuspéldán, mire gondolok.

Vegyünk egy polgármestert, aki olyan probléma elé kerül, hogy tataroztatnia kell a községházát. Ki is ír egy versenyt, amire három jelentkező akad, egymással szinte teljesen azonos anyagi vállalással. Az első jelentkező „vidéki“, ahogy falun mondják, tehát nem falubeli. A másik kettő otthoni, közülük az egyik a polgármester barátja, aki építési vállalkozó. Mivel az ajánlatok szinte azonosak, a polgi a következő erkölcsi dilemmák elé kerül: Az első az, hogy a helyi vállalkozókat segítse-e a falu pénzéből?

Ez könnyen megválaszolható, a lokálpatriotizmus erkölcsi kötelesség, s ha másként döntene, az isten sem mosná le a gyanút a korrupciós befolyásolásról. Marad a két hazai jelölt. A döntés ez esetben még nehezebb erkölcsi szempontból: Ha a barátjának adja az üzletet, akkor haverok támogatásának vádját veszi a nyakába, de ha a másiknak, akkor a korrupció gyanúja üti fel a fejét. A tetejében, baráti körben erkölcsileg leszerepel, s széteshet a szociális közege. Nem könnyű dönteni ilyen ügyben, ráadásul nem lehet belőle teljesen ártatlanul kikerülni. Szerintem azonban erkölcsileg több érv szól amellett, hogy a barátját bízza meg…De lehet vitatkozni…

Autópályaépítés, közbeszerzési pályázat

Nézzünk meg most egy típuspéldát, mondjuk egy autópálya-szakasz építésének elnyerését ML által. A közbeszerzési  pályázatra több vállalkozó is reflektált. Az ár az egyik fő szempont, de nem egyedül, hisz a különböző garanciavállalások stb. árnyalhatják a képet, s nem mindig a legolcsóbb ajánlat a legjobb. Ha az anyagi oldala tisztességesen van kiszámolva, akkor minimális különbségek lehetnek a végeredmény tekintetében.

Tegyük fel, hogy ez egy ilyen eset, és senki nem ad populista, olcsó árat, aminek a levét az alvállalkozók ihatják meg. Külföldi vállalkozók elég sok pénzt visznek ki az országból, ezért ha csak lehet, s nem ütközik valamilyen nemzetközi versenyjogi szabályba, hátra kell őket sorolni. A hazaiak közül kell tehát választani, már csak a „nemzeti“ vállalkozói réteg erősítése miatt is. A közbeszerzést a kormány bírálja el, tehát valamilyen szempontok szerint el kell döntenie. Mielőtt a választ megadnánk, zárjuk le a korrupció-nemkorrupció kérdését!

A klientelizmus nem erkölcstelen?

Ennek a jelenségnek a neve, akárhogy is csűri-csavarja valaki nem a korrupció, hanem a klientelizmus, tehát igazából inkább a protekcionizmusra hasonlít. Ha meg akarjuk őrizni kifejezéseink eredeti értelmét, akkor vigyáznunk kell a szemantikai higiéniára. De hát a klientelizmus nem erkölcstelen? Ahogy a fenti példán bemutattam, nem okvetlenül, pl. a hazaiak előnyben részesítése sem, azonos ajánlatok esetén.

Nézzük tovább azt az autópálya-tendert! Persze az is kérdés lehet, hogy van-e igazán apolitikus vállalkozó, hisz mindenki szavaz valahogy… A rendszerváltás után Közép-Európában úgy alakult, hogy a hatalomra került garnitúrák előnyben részesítik a hozzájuk közel álló vállalkozókat. Ez a közelség sokkal több esetben politikai-ideológiai, mint sokan gondolnák. Pártfinanszírozási szempontból is ez a logikusabb.

Ellenzéki vállalkozókat nemigen fognak támogatni. Ha tehát egy párt közeli vállalkozó nyer, akkor az ellenzéki sajtó azt kiáltja: lopás! Tegyük fel, hogyha egy független vállalkozás nyerne ugyanakkora összegért, az nem lenne lopás? Szerintem egyik esetben sem lehet lopásról beszélni. De még csak politikai erkölcstelenségről sem, a polgármesteri példánál megmutattam miért nem. Mészáros Lőrinc legalább hozzájárul a nemzeti sajtó fennmaradásához. Ezt megtehették volna a 4-es metró építésének balliberális kliensei is, s fenntarthatták volna a Népszabadságot….

A pályáztatás logikája

A sajtóban az ilyen közbeszerzések eredményét gyakran olyan alapon támadják, hogy alternatív számokat hoznak ki különféle mérnöki intézetek vizsgálódásai alapján. A probléma az ezekkel alacsonyabb árakkal csak az, hogy nem tartalmaznak egy csomó rizikófaktort. Hogy a tisztes nyereségről ne is beszéljek, amit egy vállalkozónak figyelembe kell vennie. Pl. a hitelfelvétel költséget, autópálya-építés esetén az előre nem látható talajtani anomáliák drágító hatását, a hátráltató időjárási viszonyokat, a beszállítói problémákat stb.

Erre szokták mondani, ha valaki ilyen okos, akkor mutassa meg úgy, hogy maga kezd el a területen vállalkozni. A pályáztatás logikája nem ezen alapszik, hanem a vállalkozói tapasztalatokon.

Lehetne erről még írogatni, de remélem a fenti példa is elég arra, hogy mennyivel árnyaltabb képet kapunk, ha egy kicsit mélyebbre ásunk, akár morális szempontból is…

Könözsi László

Nyitókép: alfahir.hu