politika

Kell-e az MKP-nak profitálnia abból, hogy a Most-Híd gyengül?

Sajnos, még mindig ott tartunk, hogy sokan úgy látják, a két felvidéki magyar érdekeltségű pártnak egymás hibáiból kell építkeznie! Ez egy olyan kárörvendő hozzáállás, valami olyasmi, hogy akkor pusztuljon a haragosom tehene is. A Most-Híd elnökével szembeni bizalom jelenleg ugyan a mélyponton van, ennek ellenére, az MKP elnökét ezek a felmérések még csak nem is mérik. Nem is mérhetik, mert egyrészt nem közjogi méltóság, másrészt pártja nincs hosszabb ideje az 5 százalékos parlamenti küszöb közelében, ami a mérés feltétele. Vagy másik: A vegyespárt népszerűsége zuhan, az MKP-é pedig stagnál jó ideje!

 

Miközben az MKP politikailag alszik, az ellenzék már a magyar vizeken halászik

 

Hirdetés(X)

Amikor kicsúszott az MKP a parlamentből, a Most-Hídasok kárörvendően lekezelték a pártot, miszerint dühöngjetek és árulózzatok csak nyugiban, mi majd fokozatosan felőröljük őket a szlovákjainkkal. Eddig ez nem történt meg, az MKP regionális szinten továbbra is vezető pozícióban van Dél-Szlovákiában, míg a vegyespárt kormánytényező szerepben. De azóta fogyott a vegyespárt is, az etnikai párt is, de fogytak a magyarok is Szlovákiában!

 

Amikor kormányválság van Szlovákiában (elég sűrűn), akkor az etnikai párttal rokonszenvezők kezdik el sebesen dörzsölni a tenyerüket, hogy lám-lám, mi megmondtuk, nem sokáig fogja kihúzni a Most-Híd ezzel a kormánnyal, és aztán magára vessen, amiért összeállt a Szlovák Nemzeti Párttal és a Smerrel. Meg hogy Bugár a politikai süllyesztőbe vezeti pártját! Eddig ez nem történt meg, de a sűrű egymásra mutogatásban fogyott a vegyespárt is, az etnikai párt is.

 

De ami a legszomorúbb, fogytak a felvidéki magyarok is!

 

Miközben a két magyar érdekeltségű párt egy kicsi és mozgáslehetőségben korlátozott szemétdombon kakaskodik egymással, a szlovákiai magyarok helyzete nem javul! Attól, hogy lesik és igyekeznek rácsapni egymás hibáira, még a helyzetünk nem változik! Formailag ugyan kapunk a kirakatba egy-két táblát magyar nyelven, tartalmilag viszont status quo van, amit a vegyespárt elfogadott!

 

Most viszont egy fordított folyamat részesei is lehetünk: Bugárt felemás politizálás miatt lassan, de biztosan elhagyják díszszlovákjai (Šebej, Žitňanská, Meravý, Janckulík). Bármennyire is igyekszik ezt más szemszögből feltüntetni a pártelnök, a tények nem hazudnak, és a folyamat visszaköszönhet majd a parlamenti választásokon a megcsappant szlovák szavazatokban.

 

Az MKP pedig a jobboldali szlovák ellenzék felé vette az irányt, aminek végkimenetele lehet ugyan a visszanyert parlamenti képviselet, a kérdés csupán az, hogy ez mennyiben fogja kedvező módon befolyásolni sorsunkat. A probléma úgyis megközelíthető, hogy amennyiben a Most-Híd hajlandó lett volna egyezségre jutni az MKP-val a legutóbbi parlamenti választások előtt, akkor most a magyar etnikai pártnak nem kellene új és egyelőre kifürkészhetetlen szlovák koalíciós partnerek előtt riszálnia magát.

 

Egy magyarországi bölcsészbarátom ezt írta ezzel kapcsolatban bejegyzésében egy, a  Körkép.sk-n megjelent íráshoz:

 

„Rohamosan asszimilálódnak (felvidéki magyarok – a cikkíró megjegyzése) egy soha korábban a fasorban sem volt, csikorgó nyelvű kis néphez, tehetséges embereik egymást gáncsolják. Lehet persze, hogy végül csak föl kell adni a külön, látható és céltáblaként is szolgáló etnikai pártpolitizálás útját. Ez is működhetne – mármint az, hogy a magyarság mindenütt jelen legyen a szlovákiai élet kulcshelyein, a szlovák pártoktól a kulturális és a gazdaságirányításig, a belügytől a sajtóig, stb. és így érvényesítse, talán kevesebb zászlólengetéssel, de kőkeményen és egymást segítve, a maga sajátos érdekeit. Működhetne, ha…”

 

Bugárék megpróbálták, de nem működik elég hatékonyan, mert asszimilációnk nem lassult le! Menyhárték most próbálkoznak hasonló módon, ki tudja, mit hoz a jövő, milyen lesz a hozzánk viszonyulás az ellenzéki szlovák politikai partnerek részéről. A SNS-ét és a Smerét már ismerjük. A SNS éppen most készül lemondatni a Most-Hídnak, koalíciós partnerének egyik államtitkárát, a Smer pedig, hogy csak egyet mondjak, nem hajlandó módosítani nyilvánvalóan a magyarok ellen hozott állampolgársági törvényen.

 

A hangsúly a barátom bejegyzése végén található „ha” kötőszón van. Vajon megvan-e már a szlovákságban a kellő politikai akarat és merészség ahhoz, hogy egyenrangúként kezeljenek minket az országban? Ha nincs, akkor van-e értelme feladni Felvidéken a magyar összefogás lehetőségét? Akár intő jel is lehet a magyar választók részéről, hogy amíg a Most-Híd népszerűsége zuhan, az MKP-é nem növekszik! Lehet, hogy folytatni kellene a magyar párbeszédet?

 

Ez viszont Bugár Bélával már nehezen menne! Esetleg nélküle…

 

Száraz Dénes

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás