Orsolya
  • HUF: 362.25
  • USD: 1.16
  • 10 °C
  • 15 °C

Hirdetés (X)

politika

Rendőrháború: Lipšic és Kollár összeszólalkozott, egymást érik az ideges nyilatkozatok

Lipšic szerint egy nemlétező rendszámú autóval figyelteti őt a SIS

Nyitókép forrása: SITA/Kancelária NR SR

 

Az egymás ellen eljárásokat indító rendőrség és belügyi felügyelőség, valamint a kölcsönösen egymást kritizáló Főügyészség és Speciális Ügyészség után új frontovnalak nyíltak, immáron a politikában is. A zátonyok között igen nehezen navigáló korrupcióellenes harc szembe állította egymással a kormánypártokat is. Boris Kollárnak köszönhetően pedig a politikai üzengetések átlépték azt a határt, amit nem kellett volna.

 

Boris Kollár pénteken bejelentette, hogy nem kíván csatlakozni, de még csak támogatni sem fogja a kormány azon kezdeményezését, hogy bizottságot hozzanak létre a büntetőhatóságok egyes szervei közti konfliktusok kezelésére.

 

“Harcolni kell a Fico-féle maffia ellen, amely kirabolta ezt az országot. Ugyanakkor nem fogokk támogatni egy másik maffia létrejöttét, amit nyugodtan nevezhetünk Čurilla-maffiának, ami majd ugyanazt tenné, mint a korábbiak: visszaélne a törvényekkel”

 

fogalmazott sajtótájékoztatóján a Sme rodina elnöke. Különösen érdekes volt ez a bejelentés, tekintve, hogy a különleges munkacsoport létrehozásáról szóló bejelentésen Heger és Matovič mellett ott állt Milan Krajniak munkaügyi miniszter is, aki a Sme rodina második embere. Enyhén szólva teljes a káosz a politika palettán.

 

Lipšicet megfigyelik, a SIS ismét konspirál

 

Daniel Lipšic speciális ügyész a parlament védelmi és biztonsági bizottsága előtt a rendőrháború kapcsán szólt arról s, hogy őt magát egy “nemlétező rendszámú” autó követi és figyeli meg. Részleteket nem árult el arról, hogy mikor szúrta ki először az autót.

 

Lipšic pénteken az Expres Rádióban kijelentette, hogy szerinte hamarosan érte is eljöhetnek a kommandósok. A héten történt letartóztatások mögött pedig a Szlovák Titkosszolgálatot (SIS) sejti.

 

A SIS természetesen mindent tagad, és hivatalos nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát a speciális ügyész kijelentései okán, majd hozzátette, hogy Lipšicnek törvény adta joga van arányos személyi védelmet kérni.

 

“A Szlovák Titkosszolgálat sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a releváns tények bármilyen előzetes hitelesítése nélkül olyan felvetések hangzanak el nyilvánosan, melyek szerint a SIS követi és megfigyeli a Szlovák Köztársaság speciális ügyészét, Daniel Lipšicet.”

 

fogalmazott a SIS.

 

Lipšic a rádióban úgy fogalmazott, hogy az elmúlt napok nagy korrupciós ügyeket érintő eseményei mögött a SIS szervezkedése áll.

 

“Általános megállapítást tettem, amelyek konkrét büntetőügyek bizonyítási eljárásaiból következnek. Mindezt megerősíti a SIS igazgatójának nemrégiben tett kijelentése is, amelyben nyíltan kommentálja a büntetőhatóságok eljárásait”

 

fogalmazott később a speciális ügyész.

 

A Sme rodina beszólt Lipšicnek

 

A Sme rodina a speciális ügyész kijelentéseire reagálva nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Lipšicnek kevesebb konspirációs napilapot kellene olvasnia. Szintén a “konspirációk” elutasítását emlegette a SIS is nyilatkozatában (megjegyezzük, hogy a Sme rodina jelölte a SIS korábbi és jelenlegi igazgatóját).

 

Juraj Šeliga (Za ĺudí) parlamenti képviselő azonban meghallgatásra hívta Lipšicet a parlament SIS-t felügyelő bizottsága elé.

 

Lipšic nem maradt adósa Kollárnak, és a Facebookon közölte, hogy a házelnöknek nyilvánosan bocsánatot kellene kérnie a Ján Čurilla nyomozót illető kijelentései miatt.

 

A jövő héten képviselői ellenőrzést tartanak a belügyi felügyelőségen, amely hétfőn négy NAKA-nyomozót tartóztatott le, akik a legmagasabb körökig vezető korrupciós ügyekben nyomoztak, és néhányan épp a felügyelőség nyomozói után nyomoztak.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket