Nyitókép forrása: 

 

A szlovák Štandard konzervatív portálnak adott interjújában nemrég Peter Pellegrini, a HLAS elnöke azt mondta, hogy a KDH „természetes szövetségese lehet” egy HLAS-Smer tandemnek. Bár a kijelentés sokkal inkább arra utal, hogy a HLAS egyre távolabb kerül a PS-től, azt is világosan mutatja, hogy hasonló döntést hamarosan a KDH-nak is meg kell hoznia. Főleg, hogy a HLAS nélkül a PS már nem alternatíva…

 

A felmérések szerint a KDH nélkül nincs progresszív kormány, ugyanakkor a KDH folyamatosan belebukott a túl közepi progresszív kapcsolatba. Ezért Milan Majerský pártelnök minden igyekezetével igyekszik olyan retorikát folytatni, ami nem zárja ki a PS-szel való együttműködést, de kizárja azokat a célokat, amelyeket a PS meg akar valósítani a kormányrakerülése után.

 

A KDH-t jelenleg 6 százalék fölé is mérik az ügynökségek, így elképzelhető, hogy egy SMER-HLAS-KDH koalíciónak meglenne a kormányzótöbbsége. Nem véletlenül mondta Pellegrini a Štandardnak, hogy „egy ilyen kormányban biztosan lenne helye a KDH-nak”.

 

 hirdetes_810x300  

Mikor emlékeztették arra, hogy Majerskýék kizárták a Smerrel való választások utáni együttműködést, Pellegrini azzal reagált, hogy majd kiderül, hogy áll hozzá a KDH a kérdéshez október 1-jén, látva, hogyan osztották le a lapokat a választók.

 

Tény, hogy a KDH a múltban is sokat tépelődött azon, hogy a Smert tekintheti-e koalíciós partnernek vagy sem, ugyanakkor alapvetően az SDKÚ politikai teréhez, később pedig a liberálisokhoz orientálódott. 2006-ban elutasították a Smerrel való kormányzást, de az elnökségi szavazás rendkívül szoros volt, 5:5-höz, az akkori pártelnök, Pavol Hrušovský pedig sokáig mérlegelte a döntést, míg végül nemmel szavazott tizenegyedikként.

 

2010-ben a KDH Ján Figeľ vezetésével az SDKÚ-val, az SaS-szel és a Most-Híddal közösen kormányzott. Az a kormány azonban két évet sem bírt ki, az SaS megbuktatta és megteremtette az alapját a Smer egypárti kormányzásának 2012 és 2016 között.

 

Épp ebben az időszakban kerültek legközelebb a Smerhez a kereszténydemokraták, igaz, hogy egy kifejezettek konzervatív témában: az elnökválasztások előtt a Smer támogatta, hogy az alkotmányba bekerüljön, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége.

 

A 2016-os választásoknál azonban a KDH kimanőverezte magát a parlamentből, 2020-ban pedig a választói körében nagy felháborodást keltő, progresszívekkel kötött megnemtámadási szerződés miatt pár tizedszázalékkal csúszott le az öt százalékról.

 

Mára tanultak a dologból, és elhatárolódnak a progresszív témáktól, bár nem utasítják el a progresszíveket. Több konzervatív témára összpontosítanak, miközben igyekeznek elkerülni még a látszatát is, hogy a liberális erőtés befolyási körébe tartoznak. Például ellenálltak a brüsszeli nyomásnak, hogy közösen induljanak Eduard Heger exkormányfő pártjával, a Demokratival – rá akarták bírni a kereszténydemokratákat, hogy mentsék meg a konzervatívnak hazudott atlantista-progresszív pártot, amely ma már 3 százalék alatt van, és amely kritikátlanul megvalósított minden brüsszeli kérést, amit kormányzása idején kapott.

 

De a KDH nem minden témában szakított a liberális mainstreammel. Ukrajna kérdésében az amerikai külpolitikát támogatja, erőteljesen és kritikátlanul Ukrajna-párti. Ez talán az egyik fő akadálya annak, hogy a Smerrel közös kormányban szerepeljen, hiszen Robert Fico pártja Ukrajna támogatásának megszüntetését és a háború narratíva felszámolását szorgalmazza.

 

Tovább bonyolítja a helyzetet, a KDH szavazók egy része szimpatizál Zuzana Čaputová államfővel is.

 

Abban azonban Pellegrininek igaza van, hogy október 1-jén más lesz a helyzet. Az eredménytől függően előállhat olyan helyzet, hogy a KDH nem mondhat nemet egy HLAS-Smer koalícióra, hiszen nyolc évi parlamenten kívüli lét után igencsak ki lehet éhezve a sikerre.

 

Az pedig a játszma egy másik vonala, hogy hasonlóan „sikerre éhes” helyzetben más pártok is vannak, például a Szövetség, amelynek még a kereszténydemokratáknál is nagyobb békákat kellene lenyelni egy HLAS-Smer tandemmel közös koalíció esetén. Ez azonban valószínűleg a választások másnapjáig nyitott kérdés marad.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!