Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová

 

Az atlantista és Magyarországot a kampány során fenyegetésként bemutató Demokrati elnöke és egyik alapítója a Facebookon kért pénzügyi támogatást pártjának, amelyből „erős jobbközép pártot” akar kiépíteni. Egyúttal új tagokat is toboroz a csúnyán leszereplő pártba.

 

A Demokrati a választásokon a szavazatok 2,93 százalékát szerezte meg, így nem jogosult állami támogatásra (annak alsó határa 3 százalék).

 

„A választási eredményünket tekinthetjük lehetőségnek is arra, hogy a Demokratiból erős jobbközép pártot építsünk színvonalas csapattal, erős regionális tagsággal és vonzó programmal”

 

írta a Facebookon Heger.

 hirdetes_810x300  

 

„Mint tudják, az eredményünk szorosan három százalék alatti, így nem kapunk állami támogatást a párt működésére. Ezért Önökhoz fordulunk, hogy segítsenek minket ebben”

 

fogalmazott a volt kormányfő. A poszt azt jelzi, hogy a pártnak súlyos anyagi gondjai lehetnek.

 

Eduard Heger és a Demokrati Jaroslav Naď, Rastislav Káčer, Karel Hirman és más erőteljesen atlantista politikusok projektjeként született idén tavasszal úgy, hogy a vezető politikusok kiléptek az OĽANO-ból. Heger akkor nagyképűen a választási győzelmet tűzte ki célul, de már az első felmérések is 3-4 százalékot adtak az új formációnak.

 

Megjegyezzük, hogy a párt szereplése egyértelműen azt jelzi, mi a véleménye a választóknak a Heger-kormány ténykedéséről és arrogáns viselkedéséről.

 


Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.