Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík

 

A Štandard konzervatív szlovák hírportál közlése szerint az új belügyminiszter meneszti a dezinformáció elleni harcra specializált rendőrségi osztály egyes tagjait. Befejezi pályafutását a hibrid fenyegetések központjának igazgatója és a rendőrség hivatalos Facebook-oldalának szerkesztője is. Az érintett személyek mind az atlantista (amerikai) és progresszív narratíva erősítéséért dolgoztak az éterben, olyan mértékben, hogy nem egyszer „orosz kollaboráns putyinistáknak” nevezték azt az átlagpolgárt, aki háború helyett békét akart Ukrajnában. Túlkapásokból volt elég, ám valószínűleg nem ez volt az utolsó csepp a pohárban.

 

2023 májusában a Smer figyelmeztetett, hogy egy 21 főből álló szlovák delegáció Brüsszelbe, a NATO központjába látogatva a szervezet beavatkozását kérte az akkori ellenzék (Smer, HLAS) ellen. A nyilvánosságra hozott információk szerint több esetben hivatalos szervek képviselőiről volt szó, köztük a hibrid fenyegetések elleni központ igazgatójáról is.

 

„Új embereket kell odaültetnünk, akiknek egyszerűen nem lesznek politikai ötletei. Én azon leszek, hogy ez az osztály ne legyen átpolitizált. A hibrid fenyegetések részlegének nem lehet feladata eldönteni, melyik politikus álhírterjesztő, és melyik nem”

 

mondta kedden Matúš Šutaj Eštok. Hozzátette, hogy a posztokra a megszokott kiválasztási folyamaton keresztül kerítenek új embereket, akik nem keverik bele munkájukba a politikát.

 hirdetes_810x300  

 

„Ha valaki politikát akar csinálni, akkor alapítson pártot, és hirdesse a véleményét azon keresztül”

 

emelte ki.

 

Érdekes egyébként a Brüsszelbe látogató delegáció összetétele is, amely sok mindent elárul. Az ellenzék elleni beavatkozást kérő delegáció a következő intézmények és cégek képviselőiből állt:

 

  • a kormányhivatal, a belügyminisztérium, a külügyminisztérium, a védelmi tárca, az oktatási minisztérium, a kulturális tárca,
  • a SIS,
  • a Nemzetbiztonsági Hivatal,
  • a rendőrség,
  • egyéb oktatási intézmények,
  • a Konšpirátori.sk dezinformációs vadászprojekt,
  • az AFP francia hírügynökség,
  • a Memo 98,
  • a Gerulata nevű cég, amely több százezer euró értékben kapott kormányzati megbízást Čaputová szakértői kormánya regnálása idején. A cég az ESET vállalat tulajdonosának fiáé, az ESET pedig a Progresívne Slovensko támogatója és a balliberális Denník N társtulajdonosa is egyben;
  • és persze nem hiányozhatnak a listáról a mélyatlantisták és az amerikai külpolitikai meghosszabbított kezeit egy ernyő alá gyűjtő GLOBSEC sem.

 

Juraj Gedra, a kormányhivatal új vezetője novemberben jelezte, hogy nem egymástól független politikai aktivizmust folytató egyénekről van szó, hanem lényegében egy jól szervezett láncról, amelynek az volt a feladata, hogy az állami hivatalok és intézmények kifelé csak és kizárólag egyetlen politikai (a liberális, progresszív, háborúpárti) narratívát engedjenek érvényesülni, és „politikai sejtekként” működtek az intézményeken belül.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.