Nyitókép forrása: SITA/Úrad vlády SR

 

Nagyjából azzal egyidőben, hogy nyilvánvalóvá vált, heteken belül átviszi a parlamenten a kormány a Speciális Ügyészi Hivatal megszüntetéséről szóló javaslatot második olvasatban is, a liberális szlovák sajtó közölte, hogy Daniel Lipšic speciális ügyész újra megnyitotta az Alkony-ügyet. A cirka két évvel ezelőtt indult eljárás során Robert Kaliňák (Smer) jelenlegi védelmi minisztert, Robert Fico (Smer) jelenlegi miniszterelnököt, Tibor Gašpar (Smer) parlamenti képviselőt, volt rendőrfőnököt és Norbert Bödör nyitrai oligarchát bűnszervezet alapításával vádolták meg.

 

Az eredeti, de később eltörölt nyomozati zárójelentés szerint a gyanúsítottak a politikai ellenfelek besározása kapcsán működtek együtt, visszaélve politikai helyzetükkel. A szóban forgó időszakban Fico miniszterelnök, Kaliňák belügyminiszter, Tibor Gašpar pedig országos rendőrfőkapitány volt.

 

Később azonban a Speciális Ügyészség által kezdeményezett vádemelést Maroš Žilinka főügyész a sokat emlegetett 363-as paragrafusra hivatkozva leállította, azonban az ügy egyik része esetében (adótitok megsértése) a nyomozás tovább folytatódhatott, bár gyanúsítottak nélkül.

 

 hirdetes_400x285  

A Speciális Ügyészség szerdán közölte, hogy az Alkony-ügyet újra megnyitották, ám egyelőre vádlottak nélkül. A speciális ügyész a parancsot még decemberben adta ki, hivatalosan az ügy január 2-tól él.

 

A bejelentés egyértelműen növelni kívánja a kormányzaton a nyomást. A Fico-kabinet ugyanis hamarosan második olvasatban terjeszti előre a Speciális Ügyészség eltörléséről szóló javaslatcsomagot. Mivel a volt liberális politikus, Daniel Lipšic vezeti jelenleg a hivatalt, amelynek nagy szerepe van a korábbi Fico-kormányok viselt dolgainak kivizsgálásában, az ellenzék minden követ megmozgat a hivatal megmentésére.

 

A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a vita mögött motivációknak kevés köze van az igazságszolgáltatáshoz, sokkal több viszont a Smer és a progresszívok politikai csatározásaihoz. A Speciális Ügyészség hivatalosan a Főügyészség egy alosztálya különleges jogkörökkel, de nem önálló intézmény, létrehozását a szlovákiai maffia elleni harc ösztönözte az ezredforduló környékén. Lipšic elődje, Dušan Kováčik csaknem minden hozzá kerülő korrupciós ügyet a szőnyeg alá söpört. Az intézmény megítélése így legjobb esetben is vegyes. Eltörlése ellen az ellenzék három pártja (PS, SaS, KDH) hetente kormányellenes tüntetéseket szervez, amelyeken több tízezer ember vesz részt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!