Kultúra

Korpás Éva bemutatta új lemezét

Vasárnap délután került sor Korpás Éva legújabb lemezének, a Libidaridomnak a bemutatására a komáromi Matica székházban.

 

A népdaléneklésnek szentelte idejét

Hirdetés(x)

 

A többszörösen díjazott népdalénekes már gyermekkorában kitűnt tehetségével. Tagja volt a komáromi  Jókai Mór – akkori nevén Béke Utcai Alapiskola – gyermekkórusának, ahol a karvezető,  Stirber Lajos zenepedagógus azonnal felfigyelt a kislány abszolút hallására és nagyon szép énekhangjára. Így nem véletlen, hogy már serdülőként is jelentős sikereket ért el szóló-, duó- és trió kategóriákban a korosztályának meghirdetett  énekversenyeken.

 

Középiskolásként testvérbátyja invitálására tagja lett a Hajós Néptáncegyüttesnek, ahol rövidesen a csoport szólóénekesévé lépett elő. A gimnáziumi érettségit követően a pedagógiai pályát tűzte ki célul, mindeközben, egyetemi diákévei alatt sem hagyott fel az énekléssel, sőt, ebben az időben már az Ifjú Szívek Táncegyüttes lelkes tagja volt.

 

 

Pár évvel később, aktív pedagógusként és családanyaként kezdett énekelni a budapesti Tükrös Zenekarral, így az időkorlátok miatt kénytelen volt feladni a tanítói pályát, hogy a népdaléneklésnek szentelhesse idejét. Tizennégy éven át az említett zenekar énekeseként szerepelt, akikkel összesen hat lemezt készített.

Hirdetés(x)

 

2007-ben jelenik meg első önálló szólólemeze Csalogató címmel, amelyben már a világzene felé is kitekint. A magyar népzene hangszerei mellet –  mint a hegedű, a nagybőgő és a brácsa – zenei kíséretében helyet kap a gitár, sőt a dob is. A kortárs hangszerelésnek köszönhetően közelebb viszi az autentikus zenét a ma emberének  “pergősebb” műfajokhoz szokott füléhez.

 

Az azóta eltelt bő évtizedben a népdalénekesnek több önálló lemeze is megjelent. A bemutatásra került Libidaridom immár hetedik a sorban, melyet a fent említett világzenei stílus jellemez.

 

Korpás Éva ismét megénekeltette a közönséget

 

A rendezvénynek a 300 férőhelyes Matica székház (a rendszerváltás előtt Szakszervezetek Háza) adott otthont. Az egybegyűlt nézőközönséget a korosztályok sokfélesége jellemezte: az egészen kicsi gyermekektől az idős nagyszülőkön át minden generáció képviseltette magát. Ez az összetétel kiváló kezdésnek bizonyult, hiszen Korpás Éva új lemeze a családok egységét célozza meg, lehetőséget nyújtva azoknak a közös koncertélményhez. Az új CD-n  gyermek és felnőtt egyaránt találhat neki tetsző dallamokat.

 

Az előadóművész repertoárja természetesen most is a népdalokra épült, hasonlóan a Csalogató és a Szól a kakas című lemezeihez, szintén kortárs hangszerelésben,  világzenei vonalon.

 

 

A színvonalas műsor keretében hallhattunk moldvai, gyimesi, somogyi népdalokat, de a hazai tájak dallamai, a csallóközi és zoboralji énekek sem hiányoztak a színes csokorból.

 

A zenekar tagjai régóta együtt dolgoznak az énekesnővel, zongorán, gitáron és kobzon Madarász András, nagybőgőn Lelkes Tibor, szaxafonon Sipos Dávid és dobon Varjú Attila játszott.

 

Ami mégis teljesen újszerűvé tette a jelenlegi műsort, az az a hattagú leánykórus volt, – közöttük a népdalénekes lánya, Lakatos Lili, valamint unokahúga, Korpás Réka – ,amelyik üde, finom hangjával még színesebbé tette az énekesnő előadását. A színpadi esztétikum szempontjából is kiváló hatást ért el a tűzpiros ruhában szereplő  népdalénekes körül a virágkoszorús fejdíszt viselő fiatal lányok csoportja.

 

 

Említést érdemel, hogy szokásához híven Korpás Éva most is megénekeltette a közönséget. A Madárka, madárka című népdal tisztán csendült fel a nézőtér soraiból is. Bizony, komoly megtartó erővel bírnak e régi dalok, s jó, ha énekelgetjük, hiszen ezek dallamvilága és szövege lopja be a szülőföld iránti szeretetet a legkisebbek szívébe is.

 

A műsor végén néptánccal felpezsdített moldvai dallamokban gyönyörködhetett a nézőközönség, amely az előadóművészeket e nagyszerű, színvonalas produkcióért vastapssal jutalmazta. Nem egy kisgyermekes anyuka a hátsó soroknál szintén táncra perdült csemetéjével. Mi sem bizonyítja ennél jobban a Libidaridom azonnali sikerét!

 

 

Befejezésül az új lemez keresztelőjére került sor. Az ünnepi ceremóniához Korpás Éva Antal Tamást, a dunaszerdahelyi világutazót kérte fel, aki a népdalénekes állítása szerint nagyban elősegítette a lemez megjelenését. A pezsgőbontás ünnepélyes és egyben vidám pillanata volt az új CD megszületésének. Bizonyára sok örömteli órát szerez majd gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt az elkövetkezendő években.

 

 

Kívánom, hogy így legyen!

 

Buday Mária

Képek: Korpás Péter fb-oldala.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket