Irén, Írisz
  • HUF: 316.46
  • USD: 1.13
  • 7 °C
  • 14 °C
Régió

Nagyszombat megye több mint 6 millió eurót szán iskolái épületeinek felújítására

Nagyszombat megye igyekszik prioritássá tenni a hatásköréből adódó regionális iskolaügyet. Jozef Viskupič megyefőnök ezért átfogó intézkedéseket tervez egy ezzel kapcsolatos ösztönző modell létrehozására. A megye célja, hogy az iskolaügy a tanulmányok befejeztével magas képzettségű végzősöket „termeljen”, akik könnyen el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.

 

Több összehasonlító tanulmány alapján Szlovákia gazdasági teljestménye az emberi erőforrások és az iskolaügy fejlesztése terén a leggyengébb. Egyike ezen felméréseknek a 2018. évi UK The Growth Promise Indicators, amelyben a jövőbeni gazdasági teljesítmény kilátásai alapján 181 országból Szlovákia az 58., a V4-ek közül pedig az utolsó helyen végzett.

 

Nagyszombat Megye Önkormányzata már az előkészítő rendszerszintű intézkedések során az idei költségvetésbe is jelentős forrásokat különített el nemcsak az oktatásügyre, hanem a megyei tulajdonban levő ingatlanok beruházására is. A nyár ugyanis ideális időszak a középiskolák korszerűsítésére.

 

A megyei fenntartású iskolák a közeljövőben a következő pénzcsomagokkal számolhatnak:

 

Nagyszombati Egészségügyi Szakközépiskola: 640 000 euró (kollégium)

Galgóci Műszzaki Szakközépiskola (SOŠ technická): 350 000 euró (épület homlokzata, tornaterem)

Pőstyéni Elektrotechnikai Szakközépiskola: 400 000 euró (új tetőzet)

Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Vidékfejlesztési Szakközépiskola: 400 000 euró (kazánház)

Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia (új kollégium)

Galántai Kodály Zoltán Gimnázium (tetőzet, iskolai étkezde mennyezete)

Szakolcai Egészségügyi Szakközépiskola (Stredná zdravotnícká škola v Skalici) (iskolakonyha)

 

A megye további iskolák tetőzetének, műszaki épületeinek felújítását, hőszigetelést is finanszírozza.

 

Nagyszombat Megye Önkormányzata összesen 6 386 560 euró fordít a tulajdonában lévő ingatlanokra felújítására, korszerűsítésére.

 

Laky Erzsébet

Nyitókép és felhasznált forrás: trnava-vuc.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás