Benedek
  • HUF: 313.77
  • USD: 1.14
  • 4 °C
  • 19 °C
Régió

Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – VII. rész.

A sorozat eddigi részei itt ittitt , itt, itt és itt olvashatók.

 

Az előző részben leírt, drámainak is mondható események nem véletlenszerűen alakultak ki. A cseh-szlovák hatalomátvétel nem állt meg Losoncon, az az Ipoly teljes vonalára kiterjedt. Piccione tábornok azon önhatalmú döntése, hogy a területfoglalást az Ipoly déli partjára is kiterjeszti, kiváltotta a magyar kormány ellenállását.

 

 

A területfoglaló-bizottság Losoncról rendszeres „kiruccanásokat” tett a környékbeli vasúti állomásokra. Nem volt mind sikeres, 1919. január 25-én egy végzetes utat tett Balassagyarmatra. A bizottságot ott hajnalban magyar irreguláris katonai egység támadta meg és ejtette fogságba. Jozef Bušek ellenőr súlyos sérüléseket szenvedett.

 

 

A Losoncról kiküldött segélyvonat este érkezett vissza a légiósokkal. Meg kellett hátrálnia  a magyar páncélvonat elől. Hazahozták magukkal egy megölt tisztet is. A területfoglaló bizottság vonatának személyzete másnap, gyalog érkezett vissza. A területfoglaló bizottság tagjai a Csehszlovák kormány beavatkozásának  nyomán csak három héttel később jöhettek vissza, a súlyosan sebesült tagjuk (Bušek) kivételével, aki Budapesten, kórházban feküdt.

 

Utóbbi sorsáról nem voltak információk. Pavel Kompiš, losonci vasúti hivatalnok a veszélyek ellenére elutazott Budapestre, hogy megkeresse Bušeket. Sikerrel járt, de a hazautazása útján valaki elárulta őt, letartóztatták és börtönbe zárták. Csak a  csehszlovák kormány beavatkozása után sikerült őt kiszabadítani.

 

 

„A Losonc  elfoglalása utáni szolgálatok nem voltak nehezek, de veszélyesek” – jegyzi meg a vasúti emlékkönyv. A demarkációs vonal az Ipoly vonalában haladt valamint a Losonc – Fülek vasút vonalon, a Losonctól 6 km-re lévő galsi megállóval. Losonc elfoglalása után a Losonc-Rimakokava és a Losonc-Gács helyi vonalakon a magyar menetrend szerint folyt a közlekedés. A Losonc-Balassagyarmat vonalon leállították a forgalmat.

 

 

A magyar kormány eközben értesítette az Ipoly menti egységeit, hogy Piccione tábornoknak nem állt jogában az Ipoly déli partjára áthelyezni a demarkációs vonalat. Kijelentette, hogy nem ismeri el a döntését és január 29-én 24 órás ultimátumot adott a csehszlovák katonaságnak arra, hogy visszatérjenek az északi partra.

 

 

A magyar „bolsevik egységek” még az ultimátum kihirdetése előtt, január 29. éjszakáján megtámadták a balassagyarmati helyőrséget és a dejtári és drégelypalánki gyenge őrjáratokat. A balassagyarmati csehszlovák helyőrség (erős golyószórós egység és utászszakasz) védekezett a túlerő ellen és csak a muníció elfogyása után adta fel a harcot. A katonák egy része megpróbálta átúszni az Ipolyt, hogy ne essenek fogságba. Négy katona vízbe fulladt.

 

 

Délután a 34. ezred egy páncélozott vonatszerelvény támogatásával Ipolyságról indulva megpróbálta visszaszerezni Drégelypalánk vasúti állomását. A támadás főleg a magyar golyószórós túlerő miatt sikertelen volt, és az ezrednek vissza kellett vonulnia Ipolyságra.

 

 

Másnap 10.00 órakor lejárt a magyar ultimátum. A magyar hadsereg a válaszra való várakozás nélkül a teljes losonci csoport szakszán támadásba lendült. Chlupáč őrnagy saját felelősségére parancsot adott a szétszóródott szakaszoknak, hogy vonuljanak vissza az Ipoly északi partjára. Nagyon jól tudatosította, hogy a déli parton nem tudják  megtartani az állásaikat.

 

 

Mivel az Ipoly-völgye télen mocsaras és átjárhatatlan volt, visszavonulni csak a szilárd átjárókon lehetett. A Litkén, Nógrádszakál és (Ipoly) Tarnóc községekben lévő helyőrségek nem tudtak visszavonulni, fogságba estek.

 

 

Losoncon a magyarok azt várták, hogy a magyar katonaság bejön a városba. A lázadást és vérfürdőt csak gyors és rendkívüli intézkedésekkel és túszejtéssel lehetett megakadályozni.

 

 

A harcok január 30-án fejeződtek be, a csehszlovák katonaság visszavonulásával az Ipoly túlsó oldalára. A 34. csehszlovák ezred 45 katonát vesztett (közülük egy tiszt), 19 sebesültje volt és 219-en estek fogságba (7 tiszt).

 

 

Február 2-án a Losonc alatt elhúzódó demarkációs vonal mentén folytak harcok. Ekkor terjedt el, hogy Losonc magyar lakossága fegyveres felkelést készít elő, amelynek egyik következménye volt az előző részben leírt eseménysor.

 

 

A város lakói február 5-én tudták meg, hogy az entente hatalmak megállapították az ideiglenes határvonalat. Ennek következtében a határokat le kellett zárni és a két terület között megszűnt minden határforgalom. Aki utazni akart ,annak útlevelet kellett szereznie. Rövidesen megtiltották a külföldi, azaz magyar nyomtatványok terjesztését is.

 

 

Az ezt követő napokban a magyar katonák tűz alatt tartották a folyó partján járőröző csehszlovák katonákat. Nagyobb összetűzésre 1919. február 6-án a Losonctól délkeleti irányban lévő Galsa község mellett került sor. Itt két magyar szakasz megtámadta az ottani csehszlovák őrséget, a tűzharcban két cseh katonát lelőttek, egyet megsebesítettek. A 80 fős magyar csapat támadására a délutáni órákban került sor.

 

A cseh-szlovák 7. hadosztály parancsnoksága másnap parlamenteket küldött a magyar oldalra, hogy tiltakozzanak az Ipolyon túli területek megtámadásáért. Egyúttal értesítették V. Šrobár minisztert és Vixa ezredest a támadásról, mert attól féltek, hogy ez egy nagyobb méretű magyar támadás előfutára volt. Piccone ezredes elrendelte a Losonc melletti csehszlovák egységek megerősítését a zólyomi 35. ezreddel, ha arra Zólyomban nem lesz szükség.

 

 

A demarkációs vonalon gyakorta került sor fegyveres összetűzésekre, melyek során többen megsebesültek, mások elestek. A harcokban elesett csehszlovák katonákat ünnepélyes szertartás keretében Losoncon temették el. A szertartásokon a Cseh-Szlovák Köztársaság támogatói közül sokan vettek részt.

 

 

1919. február 11-én a szlovák vasutak magyar nemzetiségű alkalmazottjai általános vasutas sztrájkot hirdettek. Leállt a Losonc-Rimakokava vasúti közlekedése is. Egyedül az ipolyberzencei (Breznička) vasúti állomáson nem sztrájkoltak.

 

A sztrájknak elsősorban gazdasági okai voltak. Az államfordulat után meredeken emelkedett a drágaság, ezért a magyar kormány 300-400 korona ún. fegyverletételi drágasági pótlékot fizetett a magyar vasutasoknak. Ezt a pótlékot a csehszlovák kormány nem ismerte el, s nem fizette ki, azzal a kitétellel, hogy a fizetések majd utólagosan és egységesen lesznek rendezve. Ennek eredményeként a vasutasok csak havi 100-200 korona fizetést kaptak, melyből a családok nem tudtak megélni. A vasutasok így jó eszközei lettek az agitátoroknak. A sztrájk gyorsan terjedt, ahhoz több mint 10 városban csatlakoztak további alkalmazottak.

 

 

A sztrájknak, mint említettük, eleinte gazdasági okai voltak, de fokozatosan államellenes akcióvá alakult át. A Csehszlovák vasutak igazgatósága a helyzetet úgy oldotta meg, hogy Csehországból, Morvaországból és Sziléziából küldött vasutasokat. Február 10-én felszólították a sztrájkolókat, hogy azonnali hatállyal vegyék fel munkát. A sztrájk ideje alatt csak a szlovák és cseh vasutasok dolgoztak. Kevesen voltak, és folyamatosan ki voltak téve a sztrájkolók támadásainak. Ezek az alkalmazottak rendkívüli jutalékokat kaptak a fizetésükhöz.

 

 

Az állam ezen, átgondolt intézkedése ellentéteket váltott ki a sztrájkolók között, aminek eredményeként sokan közülük február 11-15-e között visszatértek a szolgálataikba. Azok, akik ezt megtették, újra felvételt nyertek a szolgálatba.

 

Losoncon az olvasztóműhely személyzete csatlakozott először a sztrájkhoz, a többiek követték őket.  Két hivatalnok (Jozef Vagyor, Pavel Kompiš) kivételével az állomás teljes személyzete sztrájkba lépett. A szabadságukat töltő hivatalnokokat a sztrájk kitörése után arra kérték fel, hogy jöjjenek vissza munkába. Aki ezt nem tette meg, sztrájkolónak minősítették és elbocsátották.

 

 

A mozdonyok felfűtése közben megállapítást nyert az is, hogy a gépekből különböző fontos alkatrészeket vettek ki, melyek nélkül a mozdony nem indult volna el. A sztrájkolókat katonai őrkíséret előtt arra kényszerítették, hogy tegyék rendbe a mozdonyokat.

 

A sztrájk befejezése után az alacsonyabb beosztású személyzetet visszavették a szolgálatba. A hivatalnokok és alhivatalnokoknak írásban kellett az ismételt visszavételüket kérni és azt a rehabilitációs bizottság egyedileg bírálta el.

 

 

Az elbocsátott magyar vasutasok helyébe Morvaországból és Csehországból érkezett alkalmazottakat vettek fel. Ezzel konszolidálódtak az állapotok. A teljes konszolidációt a magyarországi események  akadályozták meg.

 

Puntigán József

További ajánlott írások:

 

További ajánlott írások:

 

Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – I. rész

 

Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – II. rész.

 

Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – III. rész.

 

Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – IV. rész.

 

Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – V. rész.

 

Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – VI. rész

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás