Ha Gyűgyre mennél feltöltődni, felejtsd el az anyanyelved!

Nyitókép: slovenskoroute66.sk

Gyűgy Ipolyságtól tizenöt kilométerre, északnyugatra elterülő fürdőváros, mely világszerte ismert kiváló termál- és gyógyvizeiről, a városban működő gyógyszállóiról és azok jellemzően magas szintű szolgáltatásairól.

A gyűgyi gyógyvíz Szlovákia és Közép-Európa egyetlen olyan gyógyító erejű vize, amely egyidejűleg jó hatással van a mozgásszervi, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekre. Nem csoda tehát, hogy egész évben látogatják – többek között – orosz, német és (főleg szlovákiai) magyar gyógyulni vágyó turisták, de nem ritka az albán és a kanadai vendég sem.

Vályi András és Fényes Elek a 18-19. században még magyar-szlovák vegyeslakosságú településként írja le az akkori Gyűgy falut, mára a magyarok lakosság számaránya elenyészőnek mondható. A környékről naponta ingázó magyar munkavállalóknak, egyészségügyi alkalmazottaknak, illetve a felvidéki magyar és magyarországi turistáknak hála azonban ma sem ritka a magyar szó a településen. És ezzel véget is érhetne a történet, de tudjuk, Szlovákiában nem mehetnek ilyen egyszerűen a dolgok…

   

A napokban egy régi jó ismerősöm keresett meg felháborodva, aki az egyik – általa megnevezni nem kívánt – gyűgyi szálloda egészségügyi részlegének alkalmazottja. Elmondása szerint az ominózus szálloda megtiltotta a magyar nemzetiségű alkalmazottainak, hogy munkahelyükön egymás között anyanyelvükön kommunikáljanak egymással.

Úgy gondoltam, érdemes az üggyel foglalkozni, ugyanis nem mehetünk el szó nélkül a folyamatos megaláztatások mellett. Már csak azért sem, mert az elszlovákosítás rögös útját járó településeink jövőjébe is betekintést nyújt Gyűgy kétszáz éve. Megtudhatjuk, mire is számíthatunk majd új földesurainktól, ha eljön a fordulat. Mivel forrásom, tartva a retorzióktól, nevének elhallgatását kérte, a cikkben csak Gizellának nevezzük.

Betiltották az alkalmazottaknak a magyar nyelv használatát

Gizella elmesélte, hogy a részlegen, ahol dolgozik, sok a környező falvakból naponta bejáró magyar ajkú dolgozó. Értelemszerű volt tehát, hogy egymás között anyanyelvükön, magyarul beszélnek egymással. Tehették mindezt addig, míg egy „jószándékú” szlovák kolléganő be nem panaszolta őket a vezetőségnél.

„Nemrégiben történt, hogy az egyik fiatal kolléganő a saját részlegén magyarul beszélt a kolléganőivel, az ott dolgozó szlovák munkatársai pedig besúgták őt a főnöknőnél. A részleg vezetője behívta őt, hogy nem szeretné, ha magyarul beszélnének a munkahelyen. Ő azzal érvelt, hogy vannak külföldön dolgozó rokonai, ott nem probléma az ilyesmi. A főnöknő erre azt mondta, nem érdekli, Gyűgyön, Szlovákiában vagyunk, nem külföldön, és ezt ő nem kívánja”

– magyarázta Gizella, majd így folytatta:

„A következő héten ebéden voltunk, a magyar csoport a szomszéd asztalnál ült, a «kisfőnöknő» pedig csak úgy lesett és fülelt, hogy hogyan beszélünk. Szándékosan többször eljött a hátunk mögött és figyelt. Amikor sétáltunk visszafelé, magyarul beszélgettünk, majd hirtelen elsuhant mellettünk, s jó hangosan ránk köszönt, hogy „dobrý deň”. Ekkor mondtam viccesen a lányoknak, hogy valamelyikünk be lesz hívatva a jövő héten.„

A felvidéki magyar vendégek névhasználata is zavaró

Persze, mondhatnánk erre nagyot legyintve akár azt is, hogy a főnök szava szent, ám a felvidéki magyar páciensekkel sem bánnak kesztyűs kézzel Gyűgyön.

„Volt egy páciens, aki elpanaszolta, hogy amikor jött felvételre a fürdőbe, bemondta a nevét a portán, nevezzük a példa kedvéért Hamis Sárának, így mäkčeň nélkül. Az előzetes bejelentkezés után egyből tudják, hogy felvidéki magyar az illető. Mikor bemondta a recepción a nevét, a recepciós visszakérdezett, hogy: Hamisz Szára? Mondta, hogy nem, Hamis Sára, s mutatta a személyijét is, mondván: így használom, ez a nevem. Erre a recepciós azt válaszolta, hogy használhatja így, de Gyűgyön, itt Szlovákiában így fogjuk olvasni: Hamisz Szára. Erre kérdezi tőlem a páciens: a német nevét miért tudja helyesen olvasni, az enyémet miért nem, a pénzem megfelel nekik?„

– emlékezett vissza Gizella.

Az sem ritka, hogy a szálloda magyar ajkú alkalmazottjai a vezetés irányából érkező gúnyolódásoknak vannak kitéve.

„Amikor elkezdtem dolgozni a részlegünkön, tudták, hogy magyar nemzetiségű vagyok. A főnöknőnk már az első pillanatokban érdekes utalást tett. Azt mondta, ha valamit nem értenék szlovákul, itt egy fiatal kolléganő, majd ő segít, ő is magyar. Láttam a cinikus mosolyt az orra alatt, amit nem tudtam mire vélni. Később tudtam meg, hogy mindezt azért mondta, mert a kolléganőnek korábban nehézségei voltak a szlovák kifejezésekkel”

– magyarázta forrásom.

Gizella elmondta, hogy sok országból érkeznek vendégek hozzájuk, oroszok, németek, kanadaiak, ezért érthetetlen számára, hogy ilyen nemzetközi környezetben hogyan fordulhat elő ilyesmi.  Hozzátette: csak a magyar, ezen belül is leginkább a felvidéki magyarok nyelvhasználata sérti a gyűgyi fürdő vezetésének és néhány alkalmazottjának érzékeny fülét.

Mi több, a német és orosz vendégek kedvéért németül és oroszul (is) tudó orvosokat alkalmaznak, továbbá a szlovák mellett német, orosz és angol feliratok, információs táblák segítségével próbálják otthonosabbá tenni a külföldi látogatók itt töltött napjait. A rengeteg szlovákiai magyar látogatónak nem jár hasonló figyelmesség. A pénzüket azonban minden probléma nélkül elfogadják.

Dolgozz nekem, hozd a pénzed és kuss!

Úgy látszik, Szlovákiába még nem köszöntött be a XXI. századi Európa. Több ismerősöm is dolgozik külföldön, sőt, családtagjaim is dolgoztak „kint” évekkel ezelőtt. Barátokkal, „csapatban” indultak útnak, adott munkahelyen egymás közt magyarul beszéltek, nem csak otthon. Általános tapasztalat, hogy Európa-szerte senkit sem érdekel, hogy ki milyen nyelven beszél, csak az, hogy a munka el van e végezve és hogyan.

Ellentmondásos tehát, hogy a magyarfóbia ellenére mégis magyar nemzetiségű munkavállalókat alkalmaznak. Gizella elmondása szerint a magyar ajkú alkalmazottak szerencséje éppen az, hogy a fürdőnek nagy szüksége van rájuk. A szakértelmükre, úgy tarják, a magyarok becsületesen elvégzik munkájukat és kiváló munkaerők. Ennek dacára folyamatosak a szurkálódások, a rosszízű megjegyzések.

„Miért zavarja őket, ha magyarul beszélünk egymással, vagy ha a páciens magyarul írja a nevét? Más nyelv miért nem zavarja őket?”

– tette fel a kérdést Gizella beszélgetésünk során. A választ nehéz megfejteni, talán a félelem, a bosszúvágy vagy revans a magyarokon. Ki tudja? Sajnos, ismét a régi nóta: az adónk, a pénzünk, a munkánk nem büdös, a nyelvünk igen.

Javaslom a gyűgyi szállodáknak, tegyék ki a bejárati ajtóra, hogy mindenki, aki gyógyulni térne be, előre tudja: Magyarul beszélni tilos!

Kapusník Csaba