Ábelfalván barangolva I.

A Losonc északnyugati határában, a Korponai-fennsíkon, gyönyörű természeti környezetben fekvő  település, Ábelfalva legegyszerűbben Gácsról közelíthető meg. Első írásos említése 1275-ből való, amikor Abelfeuld néven jegyezték. Mai szlovák elnevezését (Ábelová) 1808-ban kapta, a magyar megnevezését csak 1899-ben, amikor országos szinten számos, idegen nyelvű település nevét magyarosították. A losonci járáshoz tartozik.

Lakosainak száma a 20. század elején megközelítette az 1000 főt, azóta folyamatosan csökken. A trianoni békeszerződés után került Csehszlovákiához, amikor a Gácsi járás része lett.

   

A 2. világháború után, 1948-ban még 849 lakosa volt, ma alig 200-an lakják. A mindig is szlovák többségű falu története során többször lett tűzvész áldozata. Az 1742-es tragédiáról, amikor valamennyi háza leégett Bél Mátyás is beszámolt.

Fényes Elek 1851-ben kiadott munkájában (Magyarország geographiai szótára) így ír a településről:

 „Abelova, tót falu, Nógrád vármegyében, közép magas hegyháton, Losonczhoz 3, Gácshoz 2 mfd. Szántóföldjei, úgymint rétjei annyira kövesek, hogy a termőföldet rajtok csak egy negyed résznyire tehetni. Termesztetik búza, rozs, árpa, zab, burgonya, borsó, pohánka. Egyszer kaszálható rétjei jó hegyi szénát adnak. A határ kiterjedése 8000 hold, mellyből 2000 h. urbériség, 850 h. irtás, 5150 hold majorság. A föld sárgás agyag, fövennyel vegyitve, és köves. A lakosok nyáron át sok juhot tartanak, mellyeket őszszel eladnak, veszik pedig tavaszszal Erdélyben és a Bánságban. Továbbá magok készitik azon fekete és fehér posztót, mellyből a szinte maguk varrta kankó és kunya készül. Népessége 908 lélek, u. m. 894 evang., 8 r. kath., 6 zsidó. Az iskola jó állapotban. Evang. temploma új, mert a régi goth modorú paplakkal, iskolával és fél faluval együtt 1824. máj. 17-kén ismét leégett, mert 1722-ben a tűz már ezeket egyszer elemésztette. Anyakönyve kezdődik 1736-tól. Birtokosai: id. gr. Zichy Ferencz, mint a Zichy család legöregebbike és gr. Zichy Károly.”

Borovszky Samu fél évszázaddal később megjelent Nógrád vármegye című munkájában ezt a leírást találjuk:

„Ábelfalva. (Előbb Abelova vagy Ábel-Lehota.) A gácsi járásban fekvő kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 153, lakosaié 998, a kik leginkább tótok és evangélikus vallásúak. Postája helyben van, távíróállomása Gács, vasútállomása Losoncz vagy Gács. 1461-ben Somoskő várának tartozékai közé számították; az 1548. évi adóösszeírás szerint a Lossonczy család és Balassa Imre, 1598-ban Forgách Zsigmond volt a helység földesura. 1660-ban a divényi uradalomhoz tartozott. 1718-ban 17, 1720-ban pedig 20 háztartását írták össze. 1740-ben 7 ház kivételévél az egész helység elhamvadt. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával gróf Zichy Ferencz és gróf Forgách János voltak a helység földesurai és a Zichyek révén 1848-ig a divényi uradalomhoz tartozott. Jelenleg is a gróf Zichy-féle seniorátusi uradalom a helység legnagyobb birtokosa. Az ág. ev. templom 1826–1829 között épült. A községben levő urilakot 1900-ban Sternlicht Lipót épittette, kinek itt turógyára, is van. Továbbá van helyben még fogyasztási és értékesítő szövetkezet is. E helységhez tartoznak: Agyagos, Forgách, Pásitos és Szikla-irtvány nevű lakott helyek“

A néprajzi szempontból (főleg csipkeverés) is nagyon érdekes településhez több neves egyéniség köthető. Itt született Mikoviny Sámuel térképész (1700 – 1750. 3. 23.), Petényi Salamon János ornitológus (1799. 7. 30 – 1855. 10. 5. ), Haan János magyar evangélikus lelkész (1799. 2. 3. – 1855. 9. 12.).  Közel 40 évig (1909-1945) itt élt és alkotott Božena Slančíková Timrava szlovák írónő (1876. 10.. 2. – 1951. 11. 27.), aki a szomszédos településen, Parlagoson (Políchno) született és Losoncon hunyt el.

Amint már utaltam rá, nagyon szép természeti környezetben fekszik, sok eredeti állapotban megmaradt épülettel. Rendezettek az utcái, temploma, környezete és a temetője is.

A faluba vezető utakon nincs nagy forgalom, ami rendkívül előnyös a kerékpárosoknak, akik élnek is ezzel a lehetőséggel. Ott jártamkor szinte folyamatosan találkoztam kerékpárosokkal. Megjegyzem, hogy csak az induljon ide, akinek megvan a kellő edzettsége, hiszen akármelyik oldalról közelítik is meg, egy közel 600 méter magas hegytetőre kell felkerekeznie.

Az említett személyiségek közül a szülőházuk falán emléktábla (csak szlovák nyelven) őrzi Mikoviny Sámuel és petényi Salamon János nevét.  B.S. Timravának szépen berendezett emlékháza látogatható, melyet az egykori iskola épületében 1977-ben nyitottak meg a látogatók előtt. Ugyanitt található a mellszobra is.

Ha kilátogatunk a temetőbe, láthatjuk, hogy sok magyar feliratú síremlék van, ami arra utal, hogy egykor magyar nyelvű lakosok is lakták. A népszámlálások adatai szerint 1910-ben 55 magyar nemzetiségű lakosa volt, 1930-ban már egy sem.

A település elnéptelenedése szorosan összefügg azzal, hogy helyben ritka kincs a munkalehetőség. A nagyobb, munkahelyet adó városok közül a mintegy 20 kilométer távolságra fekvő Losonc a legjobban megközelíthető.              A közlekedést rendszeres autóbuszjáratok biztosítják.

Jelentős tartalékokat jelenthet a turizmus ill. a régi épületeket felvásárló tehetősebb „vidékiek“, akik ezeket hétvégi házzá alakítják át. Közigazgatásilag a településhez tartozik a védett természeti környezetű, de a gyakorlatilag lakatlan Madácsi (Madačka) és Nederes (Nedelište), melyek szintén vonzzák a vidéki házak kedvelőit.

A népszámlálások 1910-ben Madácsin 11, 1900-ban Nederesen (mindkét falu 1907-ben kapta a jelzett  megnevezését)  4 magyar lakost mutattak ki. Mindkettőt 1930-ban csatolták Ábelfalvához.

Puntigán József