Hubay Jenő, Cebrián Róza és Jászai Mari nyomában Losoncon – Képekkel

Nyitókép: Körkép.sk

Hubay Jenő (1858-1937) hegedűművész, valamint felesége Cebrián Róza (1870-1944) és Jászai Mari (1850-1926), színésznő, a legnagyobb magyar tragika nevei bizonyára ismerősen csengenek a zene- és színházművészet kedvelői körében. Azt viszont bizonyára kevesen tudják, hogy a három személyiséget egy helyszín, a Losonchoz tartózó Apátfalva és Szalatna is összeköti egymással.

A losonci Phoenix Lutetia polgári társulás legutóbbi városnéző sétája róluk is megemlékezve a nevezett helyszíneket járta be.

   

Apátfalva Losonc legnagyobb „városrésze”, melyet 1940-ig önálló községként jegyeztek, majd a város része lett és jelenleg is az.

A történelmi források a legismertebb  területét „Király-hegy”-nek, nevezték ahol az 1239-1240-es években Dénes nádor egy ciszterci kolostort épített. Ehhez és a településhez kötődik a portálunkon már többször is említett 1451. szeptember 7-én  lezajlott „Losonci csata“, melyben Jiskra seregei legyőzték Hunyadi János seregét.

Apátfalva gerincét az A. Jirásekről elnevezett utcája alkotta és alkotja, amely a Zólyom – Kassa ill. a Losonc-Rimaszombat állami főútba torkollik. A kereszteződésen túl terül el Alsó- és Felső Szalatna település, amely közigazgatásilag szintén a városrészhez tartozik. A séta is erre haladt.

A Kármán-utca folytatása a felüljáró, amely a vasúti sínek felett ívelve köti össze Losoncot Apátfalvával. 1982. július 22-én adták át a rendeltetésének a Bolykon akkor megrendezett Ejtőernyős Világbajnokság alkalmából. A területére eső utcarészeket és házakat lebontották. A szomszédságában állott a Reiprich kerámiai kályhakészítő műhelye, Wohl szeszgyára, a Červenák malom és Machala autójavító műhelye.

Apátfalva egyik legismertebb építménye a Kálmán Lőrincz tulajdonában lévő vízimalom volt, melynek meghajtását a Krivány patakból egy kb. 3 km hosszú mesterségesen kialakított mederben, az ún. Malom-patakban idejutatott vízzel biztosították.

A Červenák malom 1908-ban gőzmalomként épült fel. 1925-ig szívógáz, a villamos távvezeték kiépítése után, 1925-től elektromos motor hajtotta meg. A két világháború között a földművesek és a csehszlovák hadsereg vették igénybe a szolgáltatásait, 1938-45 között a város közellátását szolgálta. 1945 januárja és májusa között a Vörös Hadsereg részére dolgozott, majd az 1951-es államosításig a „földművesek” malmaként működött.

Azután 1990-ig államilag irányított cégként különböző malomvállalatok részeként dolgozott. Az épületet 2006 bérlők működtették, majd  befejezte a működését. Az épületet besorolták a városi műemlékek sorába.

Az ipari létesítmények közül előkelő hely illeti meg az apátfalvai posztógyárat, amely a két világháború közötti időszak egy részét leszámítva egészen a 20. század végéig működött (Poľana textilüzem n.v.), számos munkahelyet biztosítva a város és környéke lakóinak. Az épületei ma is megvannak, de csak néhány műhely dolgozik a területén.

A városrész legértékesebb építészeti emlékei a kastélyok, melyből kettő is található a területén.

A régebbi klasszicista stílusú kastélyt a mai  Zólyom-Kassai főútvonal szomszédságában  1856-ban Prónay Pál építette fel  Prónay Miksa kúriája helyén. A helyiek Havasi kastélyként ismerték. 1949-ben szociális otthon lett, 1964-ben részben javították. A losonci Járási Nemzeti Bizottság műemlékei közé sorolta, de ez nem látszik meg rajta. A szociális otthon megszüntetése után állaga gyorsan romlott, az épület már a hozzá tartozó parkkal egyetemben gyakorlatilag eltűnt.

Jóval ismertebb és láthatóbb a Losonc központjába vezető főút mellett látható Prónay-Hubay klasszicista – neogótikus stílusban épült kastély, amely 1903-ban nyerte el a mai formáját. Prónay Albert építette. Az útra néző homlokzata gazdagon díszített, nyitott az épületből kinyúló főbejáratában három oszlop áll. Az épületet a Prónay családtól 1910 körül Hubay Jenő vásárolta meg. Jelenleg magántulajdonban van, de ez nem látszik rajta. Elhagyatott, belseje omladozó, a Losonci Járási Hivatal műemlékként jegyzi.

Lényegesen jobb állapotban van a közeli Alsó-Szalatnai kastély, amelyet 1860-ban gróf Czebrián László (1823-1901) épített. A kastély és berendezése a 2. világháború után közpréda áldozata lett, amikor kifosztották. Az épületet 1950-ben kijavították és néhány évig idős lakosok otthonaként működött. 1954-ben mentálisan sérült gyerekek szociális otthona lett. 1989-ben a fiúkat a Gácsi kastélyban működtetett szociális otthonba, a leányokat pedig Pohorelská Mašai otthonba helyezték át.

Jelenleg üres, s várja sorsa jobbra fordulását. Szép és gondozott a hozzá tartozó 4,5 hektáros területű park, melyben eredeti szépségében látható a Jászai Mari és Hubay Jenő legismertebb operáját (Moharózsa)  idéző emlékmű.

A séta résztvevői megtekinthették a kastélyt, benne meghallgatták Adamová Mária előkészített előadását. Sajnos ő COVID karantén miatt nem tudott részt venni a sétán. Ebben a kastély bemutatása mellett szó esett a család történetéről is.

Cebrián Róza az 1880-as évek közepén Budapesten ismerte meg Hubay Jenő játékát és rövidesen beleszerelmesedett a művészbe. Jenő a rajongást hamar észrevette és viszonozta, Rózát kitűnő énekével és játékával fellépő partnerévé fogadta.

Róza barátai ráéreztek az alakuló kapcsolat szépségére, s próbálták egyengetni az egymáshoz vezető útjukat. Tudták, hogy a szigorú apa, Cebrián László nem lesz a kapcsolat támogatója. Nagy érzékenységgel elérték, hogy fogadja Hubay Jenőt, aki akkor már titkos jegyese volt Rózának. Hubay Jenő 1891 április 30-án lépett  be Cebrián Lászlóhoz, akinek, bár minden a szeme előtt zajlott, fogalma sem volt a kapcsolatról.

A beszélgetés rövid volt, Jenő megkérte Róza kezét, a gróf pedig ezt megtagadta. A többi mondanivalóját levélben írta meg leányának és Hubaynak is. Utóbbi elküldéséhez Róza engedélyét kérve. Rózát zokogás rázta meg, de miután megnyugodott, csak ennyit mondott:

„Belenyugszom, küldje el ezt a levelet, de ne kívánja tőlem, hogy víg legyek és jókedvű emberek társaságát keressem. Ettől a perctől kezdve egy feladatom van: várni!”

Hubay Jenő a szomszédos szobában lakó lányának, Rózának levélben írta meg, hogy nem várja el tőle, hogy szembeszálljon apja akaratával, de elvárja, hogy elé álljon és kijelenti neki, hogy a menyasszonyának vallja magát, mint ahogy Isten és ember előtt ő is a jegyesének tekinti őt. Ha ez megtörtént, várni fog ameddig kell, és amíg Róza várni akar.

Róza örök hűséget esküdött Jenőnek, de csak a naplójába írhatta le válaszát, el nem küldhette. „…három év múlva nagykorú leszek – írta – ekkor férjhez mehetek a beleegyezése nélkül is. Adja a mindenható Isten, hogy Papa e határidő előtt józan belátással „igent” mondjon, s ne legyek kénytelen boldogságomért erőszakos lépésre határozni magamat.”

A Papa nem tört meg, de három év után kénytelen volt meghajolni Jenő és Róza akarata előtt.  A Szalatnai kastélyban a jelenlétében tartották meg az eljegyzést. A két fiatal Róza nagykorúságának első napján 1894 július 6-án a losonci katolikus templomban esküdött egymásnak örök hűséget. Az apa a sekrestyében foglalt helyet.

Jászai Marinak sokkal szorosabb kapcsolata volt Losonccal, mint azt bárki gondolná. Valószínűleg már az 1880-as években Budapesten megismerkedett Hubay Jenő hegedűművésszel és a család ott gyakran megforduló tagjaival, különösen a rendkívüli zenei érzékkel rendelkező, kiválóan éneklő és zongorázó  Rózával.

Jászai Mari  nagy gyakorisággal jelent meg a szalatnai kastélyban, ahol hamar megismerték a nagyfokú érzékenységét és szeszélyességét is. Előfordult, hogy Jászai megsértődve hirtelenjében befogatott a kocsijába és kihajtatott a losonci vasúti állomásra, a kocsissal megüzenve a vendéglátóinak, hogy a nyavalya törje ki őket.

De mindig visszajött! Volt hogy csak néhány órát, volt hogy napokat, de volt hogy heteket töltött el ott. Tanította Hubayék gyermekeit, részt vett, szavalt a kastélyban megtartott családi és baráti találkozókon, de a legszebb élményeket a Rózával eltöltött beszélgetései, sétái jelentették számára.

A Róza naplóbejegyzése alapján összeállított, Hubay Jenő életét bemutató kötetében a szerző így ír a két asszony egyik együttlétéről.

„Két asszony ül a szalatnai kertben, melyet a lehanyatló nap örök harmóniával tölt el és azt az el nem múlás szimbólumává avatja. Az egyik asszony (H. Róza) … a politikán érzett elkeseredésében feljajdult: – csak egy órára szeretnék férfi lenni! A másik asszony Jászai Mari, a nagy tragika, akarásra, tudásra is férfi. A zseniális művésznő most nem olyan, mint máskor:

„Mirja rendkívül szelíd! Ma igazán nagy meghatódottsággal arra kért, hogy én mindég őszintén mondjam meg, ha ő valamit mond vagy tesz, ami nem tetszik, ő, a mindenkor önálló s magányos, úgy szeretne csak egy kicsit is valakitől függni. Nem megható? Ő, a nagy, az erős, a bátor, én egy szürke madár! Milyen ezerféle húron pendül az ember!”.

Jászai Mari végrendeletében úgy határozott, hogy minden vagyona „nyilvános árverésen eladassék, mert így azoknak a kezébe jutnak ingóságaim, akik azokat megbecsülik.”

Csak néhány kivételt tett, ezek egyike  Róza volt, aki „ … az üvegszekrényemből (vitrin) válasszon magának három darabot emlékül.” Ezt a végrendelet felbontásánál tette meg, melyen jelen volt. Mint az esemény tudósítója írta: „Hubay Jenőné, a nagyasszony végrendelkezése szerint három tárgyat választhat magának a porcellán-vitrinből. Három jelentéktelen apróságot tart az ölében Cebrián grófnő, a legprimitívebb nippeket vette magához, pedig nagyértékű antikdarabok is rendelkezésére állottak.”

Jászai Maritól nemcsak a három nipp maradt Rózánál. Hubay Jenő Moharózsa c. operájának 1903-as nagy sikerű bemutatója „arra sarkallta” Jászai Mari színésznőt, hogy a szalatnai kastélyának kertjében egy Mária-házat emeltessen, amelynek a pécsi Zsolnai gyárban készült Mária szobrát (1903) Telcs Ede mintázta.”

Jászai Mari így emlékezett Hubya a családra, mely gondolatokat azt követően mondta el,  hogy a halálos ágyánál meglátogatták őt Hubayék:

   „Drága Hubayék! Őket is hányszor megmartam! És mindég változatlanul szerettek. Én imádtam őket, de folyton tönkretettem az együttlétüket azzal, hogy olyan szerettem volna lenni, amilyenek ők. Ez volt a legmagasabb szellemi környezet, melybe valaha kerültem, a nagy ember és a nagy művész környezete és nem tudtam megtalálni helyemet. Ma már nem viselkedném ilyen ostobán. Most már tudnám adni olyannak magamat, amilyen vagyok … Gyávaságból vakmerő lettem és Hubayék mindég megbocsátottak. Könnyű nekik. Ők felsőbbrendű emberek, mindenkit megértenek és mindenkit olyannak szeretnek, amilyen.”

Puntigán József