Több százan ünnepelték együtt Komáromban advent első vasárnapját - Képgalériával - Körkép.sk
Kultúra

Több százan ünnepelték együtt Komáromban advent első vasárnapját – Képgalériával

Az idei évben különlegesen szép adventi jelképek díszítik Komárom városát.

Nyitókép: Körkép.sk

 

Az idei évben különlegesen szép adventi jelképek díszítik Komárom városát. A főtéren már november 22-én felállították a közel 10 méter magas ezüstfenyőt, ami bár alacsonyabb az előző évek fáitól, de ezt ellensúlyozza szabályos formája. A fát lakossági felajánlásokból választották ki, ennek eredményeképpen idén a Hájos családnak köszönhetjük a szép ezüstfenyőt, amivel örömet nyújtanak Komárom város egész közösségének.

 

Az elmúlt hét folyamán a fenyőfára rákerültek a karácsonyi díszek is, és a belváros több pontján megjelentek az ünnepvárás egyéb vizuális elemei. A megszokott karácsonyi esztétikumok mellett új hangulatfokozó díszekkel is találkozhatunk, ilyen például a mesés ezüstös rénszarvasfogat a Szentháromság-szobor közelében, melynek hintajára fölkapaszkodhatnak kicsik és nagyok. Az új díszítőelemek közé tartozik az aranykapu is, ami tulajdonképpen egy állókoszorú, és kiváló lehetőséget teremt karácsonyi hangulatú fotók készítésére.

 

A betlehem már az előző évben megújult, ugyanis a korábbit nagyon sok kritika érte, így most már második éve a művészi igényességgel készült csodaszép Jézus-jászolnak örülhetünk.

 

 

A város főterét ékesítő koszorút a Villa Camarum civil társulás (Komáromi Önkéntesek Csoportja) díszítette advent első vasárnapján, mely szintén nagyon szépre sikerült.

 

E vizuális szimbólumok mellett azonban nem szabadna elfeledkeznünk a valódi tartalomról: az advent az elcsendesedés ideje, eredetében keresztény ünnep, már évszázadok óta a Krisztus-várás ismételt átélése.

 

 

A katolikus egyház az ünnepkörhöz kapcsolódó szertartásokat Szűz Mária tiszteletére mutatja be, advent első vasárnapjától karácsony első napjáig, minden hajnalban, napkelte előtt. E hajnali szertartásnak jelentős szerepe van az emberek lelki feltöltődésében, megújulásában.

 

Komárom Város és a Villa Camarum által szervezett nyitóünnepségre november 27-én, advent első vasárnapján került sor, az első adventi gyertyagyújtás alkalmával. Az ünnepi szertartásra több százan jöttek ki Komárom főterére, ilyen hatalmas, koncentráltan egy helyre gyűlt tömeget régen láthattunk a belvárosban.

 

Tárnok Magda, szervező

 

A rendezvényt Tárnok Magda képviselő, a Villa Camarum elnöke nyitotta meg, majd pedig fölkérte a történelmi egyházak lelki vezetőit, hogy szóljanak az egybegyűltekhez. Az egyházi méltóságok mindannyian hangsúlyozták az ünnep valódi üzenetét, amely a Krisztus-várásban nyilvánul meg, s amelyet az egymás iránti szeretetben és tiszteletben tudunk érvényre juttatni. A katolikus egyház plébánosa, a református és az evangélikus egyházak lelkészei ünnepélyesen megáldották az adventi koszorút, a baptista gyülekezet képviselője pedig közvetlen szavakkal a szeretet erejéről szólt. A lelki vezetők tehát tulajdonképpen a béke, a békesség nagyköveteiként szóltak a tömeghez.

 

 

Benes Ildikó színművésznő

 

Az egyházi szertartást követően felvillant a kültéri koszorú első gyertyája, ezt azonban már az előző tartalmaktól eltérő, egészen más hangulatú, idegenszerű, amerikai filmekre emlékeztető visszaszámlálással vezették be, ami eléggé kontrasztos volt az elcsendesedésre, lelki megújulásra buzdító prédikációk után, és nem igazán illik bele tájaink adventi szokásaiba. Talán inkább csak a szilveszteri visszaszámlálásban van helye.

 

Mindezt azonban rövidesen ellensúlyozta a nagyon tartalmas, gazdag ünnepi műsor, amelyet a Cantus Iuventus, a Selye János Egyetem Női Kara varázsolt széppé Orsovics Yvette karnagy vezényletével. A gyönyörű dallamok hatását már csak Kristóf Réka operaénekes volt képes fokozni, aki szintén karácsonyi dallamokat adott elő. A Csendes éj felhangzásánál a hatalmas tömegen érezni lehetett az emelkedettség pillanatát.

 

Cantus Iuventus
Cantus Iuventus
Kristóf Réka operaénekes

 

A karácsonyi ünnepkör nyitórendezvényét követően kicsik és nagyok boldogan fotózkodtak az aranykapuban, próbálgatták a rénszarvasok szánjának teherbíró erejét, és örültek a karácsonyfa csillogó díszeinek.

 

A csodaszép karácsonyi várakozásnak lesz folytatása.

 

De ne feledkezzünk el advent valódi üzenetéről:

 

Rorate coeli desuper et nubes pluant iustum!

Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok az Igazat! Nyíljék meg a föld és teremje az Üdvözítőt, és sarjadjon vele szabadulás is.  (Izajás 45, 8)

 

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket