Újra van remény… de minek? – A magyar foci jelenéről

Keserű szájízzel ültünk le a magyar-észt meccset nézni. A kezdőcsapat nem sok bizalomra adott okot, főleg a pénteki gyalázat után. Nem volt sok elvárásom nekem se, de egyszerűen nem tudom nem nézni a meccset, mondhatni „genetikailag kódolva van belém” az enyéimnek való szurkolás. Szokásomtól eltérően viszont nem izgultam, nem térdeltem végig a meccset, és nem ordítoztam egy-egy vitatott szituációnál. Ironikus, szkeptikus és hitehagyottként ültem a TV előtt. Pénteken valamit elvettek tőlem. Elvették a hitemet és az illúzióimat, hogy valóban tartunk valamerre. Félreértés ne essék, nem azzal van a gondom, hogy kikaptak, bár az évtized meccse volt. Le tudom nyelni, sőt azt is, hogy nem jutunk ki a VB-re, és még sok minden mást is, ennyire igénytelen vagyok/vagyunk mi szurkolók. De azt nem tudom elfogadni, hogy sztárgázsis celebfutballisták több millió ember becsületét vegyék el gátlástalanul. Mert tudjuk a foci több mint sport, a foci A Játék, amiben akarva akaratlanul van minden. Van politika, osztályharc, társadalomkeresztmetszet, pszichológia, biológia, emocionalitás és a sor folytatható lenne sokáig.

Mindez természetesen fokozottan érezhető volt Bukarestben. Az évtized meccse, hangzott el sok helyütt. Kis túlzással 15 millió magyar bizakodott, hogy végre büszkék lehetnek, végre revánsot lehet venni a románokon. Ehhez képest a nemzeti letargiát sikerült tovább és tovább mélyíteni, sőt mi több kinevettetni magunkat. És gondoljunk csak bele, hogy mi itthon mit érzünk, akkor román fennhatóság és elnyomás alatt élő nemzettársaink, a székelyek és az erdélyiek mit érezhetnek most? Nettó árulás volt ez részükről…

Visszatérve az észt meccsre. Nyertünk. Kötelező volt. Ennyi. Hálásak lehetünk a rokon népeknek, török kuzinoknak és a finnugor nyelvrokonoknak, hogy kicsit besegítettek, legalább elviselhetőbb legyen az olajzöld szégyen. Erre a meccs után jöttek a diadalittas pofátlan nyilatkozatok (még ilyenkor is!) „A csapat megmutatta, hogy tud futballozni. Az a nyomás, ami az elmúlt három napban ránk nehezedett, nem biztos, hogy normális.” – és hasonló bölcsességeket sikerült kinyögniük nagyrabecsültjeinknek, mindezt ráadásul pökhendi, érezhetően sértődött hangnemben. Ők, a történtek után. Mert rúgtak a világranglista 90. helyezettjének 5 gólt. Kérem szépen, ez a minimum, és tegyük hozzá, hogy ezzel tényleg csak a minimumot hozták.

Ha én leszégyenítem a csapatomat, az a minimum, hogy megpróbálom ezt jóvátenni, de nem kezdek el fölényeskedni és arcoskodni. Igyekezni fogok brusztolni, küzdeni, a szó szoros értelmében felszántani a pályát. Ehhez képest egy látványosan focizni nem akaró észt válogatott ellen is ugyanúgy ment a tili-toli, úgyanúgy a lagymatag, alacsony fordulat, a komótosság, kocogás és séta-béta. Csak ezúttal az észtek nem büntettek ezért, mint a románok. Képességeikből kifolyólag, vagy csak sajnáltatásból nem tudom, de nem győzni jöttek Pestre. Ezzel a produkcióval „visszavettük a második helyet – bravó! -, és továbbra is meg a matematikai esélyünk a pótselejtezőre.” Ettől forr fel az agyvizem igazán. Megint a hitegetés, és megint a számolgatás. 20 éve csak számolgatunk, hogyan, milyen forgatókönyv alapján juthatunk ki világeseményre. De könyörgöm minek? Guzmiccsal, Liptákkal, Elekkel, Devecserivel? Szegény Örkény, ha ezt látná, tuti írna erről egy egyperceset.  A középszürke Szombathelyi Haladás 2 játékost ad a válogatottnak. Ez az abszurd és groteszk talán mindeddig legkifejezőbb és komikusabb válfaja.

Tudom, ez egy keseredett szurkoló fanyalgása, aki rettenetes pesszimistán lát most mindent, de 20 évi bizakodás után sikerült kiölni belőlem a reményt. Olvassuk hétről hétre a bundázásokról szóló jelentéseket, leleplezéseket, és tovább lapozunk húzódozva, hogy biztos csak kamu, mert nem tehetik ezt velünk, hisz mindenünk ez a játék. Összeesküvés-elmélet, meg szándékos torz kép állítás, persze, majd pont a mieink sárosak, ugyan. És egyszer csak Németh Krisztián góljánál – akit már lassan az ellenfél is megsajnált, hogy az Istenért sem tudott betalálni –, ahogy a kapus keze mellett elmegy a labda, belém hasít! Lehet ez is csak színjáték? És, hogy mentsék a mundérbecsületet Csányi fater lezsírozta a bulit labda nélkül? De ezzel óhatatlanul felmerül bennünk a gyanú, ha ez meg lehetett játszva, akkor lehet a bukaresti meccsben is volt a simli?

   

Ááá, inkább ne is gondoljunk ilyesmire, hisz mi magyarok vagyunk az erkölcs mintaképei. Ám, tény, hogy Huszti után rejtélyes körülmények közt Szalai is összeveszett a rajzművész kapitányunkkal. Hipp-hopp, ki is került a kezdőből. Bizton reméljük, azért ő nem kerül Huszti sorsára, hiszen semmire nem lesz annyira szükségünk az amszterdami meccsen, mint Ádám góljára/góljaira. Viszont, aki most azt hiszi, hogy a poszt végére újfent el kezdtem reménykedni, az nagyon téved. Pénteken is, tegnap is láthattuk, lehet itt nyilatkozni sok mindent, de be kell látni, sajnos nem vagyunk VB kompatibilisek. A pótselejtező elcsippentésére – ahol szintén nem Kuvait vagy Vatikán lesz az esetleges ellenfél – egy dologban bízhatunkesetleg. Az annyira utált, általunk is megvetett, förmedvény korrupcióban. Úgy, hogy a már biztos résztvevő holland csapat ellen, Orbán, Csányi és a komplett MLSZ, diplomáciai kapcsolatai révén sikerüljön kiizzadni egy kínkeserves 0:1-et. Máskülönben, ha csak félkomolyan is vesznek minket van Gaalék, akkor a péntek-kedden mutatott játékunkkal még a Z csapatukat sem fogjuk tudni megverni.

Csonka Ákos

Nyitókép: A Magyar Labdarúgó Válogatott hivatalos Facebook oldala

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!