2015. augusztus 8-án rajtol az angol Premier League. Az alábbiakban a bajnoki címre legesélyesebb csapatokat mutatjuk be. A Chelsea végső győzelme szinte megkérdőjelezhetetlen, a második helyre azonban három csapat (Manchester City, Arsenal, Manchester United) is eséllyel pályázik.

2. Manchester City (60/54)

Az elmúlt idényben a Manchester City bizonyult a Premier League leggólerősebb együttesének. A manchesteri alakulat összesen 83 találatot jegyzett, mégis 8 ponttal lemaradt az első helyezett és „mindössze“ 73 gólt szerzett Chelsea mögött. Manuel Pellegrini csapata a fontosabb mérkőzéseken rendszerint kudarcot vall.

Nemzetközi porondon is hasonló a helyzet: a világoskékek minden évben nagy lelkesedéssel és elvárásokkal vágnak neki a Bajnokok Ligájának, de általában már a sorozat kezdeti szakaszában elvéreznek. Manszúr sejk egyelőre hiába pénzeli kedvenc csapatát, s hiába a minőségi játékosállomány: a City jelenleg nem tartozik Európa legjobb csapatai közé.

A háttérkép forrása: entertainment.ie
A háttérkép forrása: entertainment.ie

Klub: 10/8

Az 1880-ban alapított Manchester City négyszeres angol bajnoknak mondhatja magát (1937, 1968, 2012, 2014). Manszúr sejk 2008-as érkezésével az addig csak kisebb manchesteri alakulatként ismert City a világ egyik leggazdagabb csapata lett. Mark Hughes és Roberto Mancini menesztése után Manuel Pellegrini vette át az együttes irányítását, a tulajdonos által hőn áhított Bajnokok Ligája-győzelem azonban mindezidáig elmaradt. A City székhelyeként szolgáló Etihad stadion 46 708 vendég befogadására képes.

 hirdetes_810x300  

Edző: 10/8

Manuel Pellegrini alighanem új munkaadó után nézhet, ha csapata idén is trófea nélkül zárja a szezont. Kijelenthetjük, hogy a chilei tréner által preferált 4-4-2-es formáció szavatossága lejárt. Az elmúlt szezon hajrájában a City áttért a XXI. század legdinamikusabb alakzatára, s a 4-2-3-1-es felállásnak köszönhetően megőrizte második helyét a „nyomuló“ Arsenallal és Manchester Uniteddel szemben. Egy újabb szűk esztendő Pellegrini távozását és Guardiola érkezését eredményezheti.

Jelen és jövő? (Forrás: uefa.com)
Jelen és jövő? (Forrás: uefa.com)

Kapu: 10/9

A Premier League előző idényének legjobb „clean sheet“-je a City és az angol válogatott első számú kapusának, Joe Hartnak a nevéhez köthető: a 28 éves hálóőr kapuja 14-szer maradt érintetlen a bajnokság során. Willy Caballero személyében a City egy rendkívül tapasztalt kapust is a soraiban tudhat.

Védelem: 10/9

Eliaquim Mangala a Premier League történetének legdrágább védője: a Porto számlájára átutalt 32 millió font a középső védő előző idénybeli teljesítménye alapján soknak tűnik. A 24 éves francia válogatott játékos a csapatkapitány Vincent Kompany mellett kaphat újra lehetőséget a bizonyításra, szükség esetén pedig a veterán Martin Demichelis is bevethető lesz. A védelem bal oldalán Alexandar Kolarov és Gaёl Clichy, a jobb oldalon pedig Pablo Zabaleta és Bacary Sagna vár bevetésre.

Középpálya: 10/10

Pellegrininek a középpályán több variációs lehetősége is van. 4-2-3-1-es felállás esetén Yaya Touré és Fernandinho a védekezésben, Jesus Navas, David Silva és az újonnan igazolt Raheem Sterling pedig a támadásban segíthet. Amennyiben a chilei mester a Txiki Begiristain által javasolt 4-3-3-as rendszerben küldi pályára csapatát, a középpályán Touré, Fernandinho és Fernando, a csatársorban pedig Silva, Agüero és Sterling rohamozhat. A középpályán bevethető Samir Nasri és az új igazolás, Fabian Delph (Aston Villa) is.

Sterling első találata a City színeiben

Csatársor: 10/10

A 4-3-3-as alakzat a támadófoci szempontjából a legattraktívabb opció, melyet a Barcánál és a Madridnál is előszeretettel alkalmaznak. Amennyiben Pellegrini a háromcsatáros felállás mellett dönt, az ellenfelek a SAS (Silva – Agüero – Sterling) karmaitól retteghetnek. A Liverpooltól 44 millió fontért szerződtetett Raheem Sterling minden idők legdrágább brit futballistája. Az egycsatáros rendszerben (4-2-3-1) az előző idényben 26 találatával gólkirályi címet nyert Sergio Agüero az abszolút kezdő, kétcsatáros felállás (4-4-2) esetén pedig Wilfried Bony vagy Edin Dzseko lehet az argentin párja.

A Goal.com által készített formáció átdolgozása
A Goal.com által készített formáció átdolgozása

A játékoskeret értéke (transfermarkt.de): 438,25 millió €

Első mérkőzés: 2015. augusztus 10. (West Bromwich Albion; The Hawthorns)

A sorozat első része: Premier League 2015/2016: Újra a Chelsea?

A sorozat harmadik részével hamarosan jelentkezünk!

Nyitókép: mirror.co.uk

Istók Béla

Ajánlott írások:

1. Premier League 2015/2016: Újra a Chelsea?

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!