politika

2017 legjei a Körképen: A DAC VIP szektor üzenete

Év végi sorozatunkban 2017-ben a Körképen megjelent legnépszerűbb, legolvasottabb cikkekből szemlézünk.

 

A tegnapi (szerk. meg. 2017. április 8-i) DAC – Slovan örök élményként vésődik be minden magyar ember emlékezetébe. László Csaba fiai hazai pályán, a csordultig megtelt DAC-Arénában egy csodálatos mérkőzésen hosszabbításban szerzett góllal legyűrték ősi ellenfelüket, a pozsonyi Slovant. A Körkép helyszíni, élő közvetítésben számolt be olvasóinak minden egyes lényeges pillanatról. Hidegrázós felvételeink és videónk itt, itt, itt és itt visszanézhetők.

 

Egy ilyen meccs fontos üzenete az is, ki mindenki volt jelen, és főleg, ki ült a VIP szektorban. Nos, a tegnapi mérkőzés fényképeit elemezve az látható, hogy valójában két VIP szektor volt a stadionban. Egy Világi Oszkár vezette, Most-Hidas politikusokkal telepakolt „üzleti“ VIP (képünkön narancssárgával jelölve), és egy másik, „nemzeti“ VIP a C4-ben, az egyszerű szurkolók között (képünkön zölddel jelölve), ahol a magyar érzelmű politikusok ültek Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének vezetésével.

 

 

 

Bugárékat a DAC-meccs sem rehabilitálhatja

 

Már a stadionavató után a Körkép több, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a DAC-VIP kezd Mostos szektorrá válik és nincs jó hangulata, ezért jóérzésű magyar politikus, ha csak teheti,  inkább máshová ül.

 

A tegnapi mérkőzés képei ezt alá is támasztották.

 

Világi Oszkár mellett Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnöke foglalt helyet. Fölöttük pedig a teljes Most-Hidas vezérkar. Bugár, Solymos, Érsek, Csicsai, Bastrnák.

 

A fotón Világi Oszkár, Hernádi Zsolt, Bugár Béla, Solymos László, Érsek Árpád, Bstrnák Tibor, Csicsai Gábor…Kép: Körkép.sk

 

A legexkluzívabb vendég, maga Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke és kísérete, beleértve az MKP vezetését és a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkárát a VIP helyett inkább a szurkolók közé ült.

 

Kövér László mellett Menyhárt József és Őry Péter, fölöttük Retkes János (MKP) és Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes-államtitkára. Alattuk foglalt helyet Molnár Attila, Komárom polgármestere. MTI Fotó: Krizsán Csaba

 

A hangulat mindenesetre feledhetetlen volt, Dunaszerdahelyen órákkal a mérkőzés után is igazi fieszta hangulat uralkodott. A város megtelt ünneplő, boldog, örömittas szurkolókkal.

 

Ugyanakkor az összecsapás egy fontos üzenettel szolgált: Egy DAC-meccs sem feledheti azt a „nemzetárulást a nem magyar Most-Híd magyarul jól beszélő, szlovák elnökétől” (Kövér László után szabadon), melyet Bugár Béla a felvidéki magyarság kárára elkövetett.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket