Vencel
  • HUF: 363.15
  • USD: 1.16
  • 11 °C
  • 17 °C

Hirdetés (X)

sport

Nemzetek Ligája: „Az MLSZ döntse el végre, milyen céllal indulunk”

Egy a magyar játékosok és szurkolók számára rendkívül sikeres Eb-szereplés után jött a feketeleves. A csapat egyre hanyatló játékot mutatott, jött a történelmi andorrai vereség, és sorolhatnánk. Most új szövetségi kapitánnyal, és remélhetőleg megfelelő összeállítással, felkészüléssel vágunk neki az UEFA új sorozatának, a Nemzetek Ligájának. Ezzel kapcsolatban szólalt meg a Nemzeti Sportnak Détári Lajos, Gellei Imre, Nagy Antal és Hrutka János.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyarország a C-ligában Észtországgal, Finnországgal és Görögországgal került egy csoportba. A Nemzetek Ligája lehetőséget nyújt az európai középmezőnyhöz, illetve a hátsó régióhoz tartozó válogatottaknak, hogy a sikertelen Európa-bajnoki selejtező ellenére kvalifikálják magukat a kontinenstornára, és résztvevői lehessenek a 2020-as Eb-nek.

 

„Furcsa érzéseim vannak a lebonyolítással kapcsolatban – mondta Détári Lajos, korábbi 61-szeres válogatott, hétszeres világválogatott középpályás. – Egyértelmű, hogy az UEFA a kisebb csapatoknak akar segíteni, de az úgymond rosszabb vagy gyengébb válogatottak kijutásával csökkenhet a színvonalas mérkőzések száma az Európa-bajnokságon. Igaz ugyanakkor, hogy másfél éve a franciaországi Eb-n Izland, Wales, valamint a magyar válogatott is bizonyította, ha esélyt kap, képes felvenni a versenyt nevesebb ellenfelekkel is.”

 

Gellei Imre, aki 2001 és 2003 között szövetségi kapitányként 23 mérkőzésen irányította a válogatottat hozzáfűzte, hogy

 

Talán minden labdarúgónak leesett végre, hogy egyetlen mérkőzésen sem lehet könnyelműen futballozni, és akiket a jelenlegi kapitány behív a keretbe, azoknak apait-anyait bele kell adniuk, hogy kikecmeregjünk a mély hullámvölgyből

 

Dzsudzsák Balázsnak (jobbra) és társainak minden esetben a legjobb teljesítményre kell törekedniük, így a Nemzetek Ligája esélyt adhat a fejlődésükre (Fotó: Szabó Miklós, nemzetisport.hu)

 

Nagy Antal, a Bp. Honvéd korábbi harminckétszeres válogatott hátvédje szerint

 

„A hetvenes, nyolcvanas években a Közép-európai Kupával kapcsolatban is jobbára csak azt hallottam, hogy minek az. Aztán amikor megszűnt a sorozat, a szerényebb képességű klubok rádöbbentek, a BEK-ben vagy később a Bajnokok Ligájában esélyük sincs a nevesebb csapatok ellen, viszont az otthoni edzéseknél lényegesen jobbak lennének a tétmérkőzések. Hasonlóan látom a Nemzetek Ligáját is, vagyis az UEFA kezdeményezése remek, de fontosabb, hogy az MLSZ döntse el végre, milyen céllal indulunk a sorozatban, mert az utóbbi években a válogatottunk mindig csak formálódik.

 

Az esetleges csoportgyőzelemmel válogatottunk még nem Eb-résztvevő, ugyanis a C-liga négy csoportjának győztese rájátszásban dönt az egyetlen továbbjutó helyről.

 

„A válogatottban sosem tettem különbséget felkészülési vagy tétmérkőzés között – vette át a szót Hrutka János, a Ferencváros korábbi 24-szeres válogatott hátvédje. – Minden esetben a legjobb teljesítményre törekedtem, és ez elvárható a jelenlegi labdarúgóktól is. Különben sem vagyunk abban a helyzetben, hogy ne vegyük komolyan valamennyi mérkőzést, mert a legnagyobb problémát továbbra is a hazai és a nemzetközi szint közötti sebességkülönbségben látom. Azért is lehet jó a Nemzetek Ligája, mert legjobbjaink a hazai bajnokságban nem fejlődnek megfelelően, lassan, ütemtelenül futballoznak, nemzetközi tétmérkőzésen talán javul a helyzet.”

 

Sorsoltak a Nemzetek Ligájában. Ők lesznek a magyarok ellenfelei

 

Mit mond Georges Leekens?

 

Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön sajtótájékoztatón válaszolt a Nemzetek Ligájával kapcsolatos kérdésekre.

 

Örülök, hogy négyes, és nem hármas csoportba kerültünk. Nagyon kiegyensúlyozott sorsolást kaptunk, hasonlóak az erőviszonyok, még ha a válogatottak stílusa különbözik is. A helyszínen sikerült egyeztetnem az ellenfelek képviselőivel is, így friss információink is vannak mindhárom válogatottról, és már megkezdtük a legutóbbi mérkőzéseik videós elemzését is. Rendkívül fontos lesz az első, Finnország elleni idegenbeli mérkőzés, szeptemberre már tudnunk kell, hogy milyen szinten állunk, hiszen néhány nappal később a görögöket fogadjuk

 

– mondta Leekens.

 

forrás: mlsz.hu

 

A játékosoknak felelősséget kell vállalniuk a címeres mezért, keményen kell dolgozni, mindent meg kell tennünk a sikerért. A nulláról indulunk, innen kell közösen felépíteni magunkat. Márciusban a kazahok és a skótok ellen lépünk pályára, júniusban pedig további két meccsre készülünk, de hogy pontosan kik ellen lépünk majd pályára a vb előtt, az még a jövő zenéje. Addig is, figyeljük a hazai bajnokság alakulását, a légiósok teljesítményét, az U21-es válogatott játékosait, az ellenfeleket. Annyi információt kell begyűjtenünk, amennyit csak lehet. (…) A válogatott meghívó nem ajándék, ki kell érdemelni. Mindenkinek meg kell feszülni a címeres mezért és egymásért. Ez a minimum, amit meg kell tenni mindannyiunknak.

 

– hangsúlyozta Georges Leekens Telkiben a sorsolás után.

 

A szövetségi kapitány azt is kiemelte, hogy nem szabad különbséget tenni az egyes sorozatok, selejtezők vagy akár a Nemzetek Ligája között, még a felkészülési mérkőzéseken is úgy kell pályára lépni, mintha a BL-döntő lenne.

 

A lehetőség minden játékos számára adott, de nekik kell megragadni a lehetőséget – nemcsak a válogatottban, de a klubjaikban is rendszeres játéklehetőséget kell kiharcolniuk. Csak azokra számítok majd, akik mindent megtesznek azért, hogy bekerüljenek a válogatottba, és akik építik, inspirálják, erősítik a közösséget

 

– szögezte le a kapitány.

 

forrás: mlsz.hu

 

Leekens a hírek szerint a következő hetekben véglegesíti stábját.

 

A legegyszerűbb az lett volna, ha Belgiumból hozok magam mellé segítőket, de én nem így dolgozok. Olyan segítőkre van szükségem, akik ismerik a magyar futballkultúrát, szakmailag elhivatottak, alázatosak, és képesek csapatban dolgozni. Nem vagyok egy könnyű ember, fanatikusan dolgozom, és ezt várom másoktól is, mert meggyőződésem, hogy erre van szükség a fejlődéshez. Ugyanakkor az is fontos az MLSZ és a magam számára is, hogy ők magyar szakemberek legyenek

 

– zárta sajtótájékoztatóját a kapitány.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI A NEMZETEK LIGÁJÁBAN

2018. szeptember 8., 18.00: Finnország–Magyarország

2018. szeptember 11., 20.45: Magyarország–Görögország
2018. október 12., 20.45: Görögország–Magyarország
2018. október 15., 20.45:Észtország–Magyarország
2018. november 15., 20.45: Magyarország–Észtország
2018. november 18., 20.45:Magyarország–Finnország

 

Nemzetisport.hu, mlsz.hu, Körkép.sk

Nyitókép: az MLSZ facebook-oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket