sport

Az újoncot fogadják a lila-fehérek Komáromban, a cél a győzelem

A KFC Komárom mintha megtáltosodott volna tavasz óta, folyamatosan hozzák a jó eredményeket. Jelenleg a másodosztály tabellájának második helyén helyezkednek el. Szombaton délután az újonc Besztercebánya csapatát fogadják majd a városi stadionban.

 

Hetek óta alapvetően pozitív hangulat uralkodik a komáromi öltözőben, ami nem is csoda, hiszen négy forduló után 3 győzelmet és egy döntetlent tudnak magukénak a játékosok, ráadásul a Slovnaft Cupban is győzelemmel rajtoltak. A lelátók megtelnek a hazai mérkőzéseken, és egyre hangosabb a buzdítás is.

 

Jozef Olejník edző jó mérkőzésre számít, mindkét fél részéről. Az összecsapás előtt kiemelte, hogy bízik abban, hogy a komáromi és környékbeli sportkedvelő közönség kilátogat a találkozóra buzdítani a csapatot.

 

Lukáš Duda, a lila-fehérek játékosa is jó mérkőzésre és a hazaiak győzelmére számít.

 

“Nehéz mérkőzés lesz, de győzni akarunk, és mindent megteszünk ezért.”

 

nyilatkozta Duda a mérkőzés előtt.

 

Két héttel ezelőtt, a Pozsonyligetfalu elleni mérkőzés előtt fél órával még hosszú sorok kígyóztak a jegypénztár előtt, ami szintén a hazai szurkolók megnövekedett érdeklődését bizonyítja. Erre reagálva a lila-fehér klub már pénteken is lehetővé tette a jegyek elővételét, majd szombaton ismét korábban, már 14:30-tól jegyet válthatnak a szurkolók, miközben elég lesz a mérkőzés előtt belépniük a stadionba.

 

A klub felhívása szerint

 

-Szombaton a jegypénztár 14:30-kor nyit, a jegyeket már ekkor is meg elhet vásárolni – nem kötelező ekkor belépni a stadionba.
-A mérkőzés előtt 3 pénztár is működni fog a hazai nézők számára. A jegyek ára 2 Euró ill. 1,50 Euró a kedvezményes belépő.

 

Ugyancsak fontos információ a szurkolók számára, hogy a mérkőzés idején átmenetileg megváltozik a forgalmi rend a stadion környékén.

 

Szombaton a KFC – Besztercebánya mérkőzés napján 15:30-tól a Sport utca a Belső körúttól (Vnútorná okružná) egyirányúsítva lesz a Vár (Hradná) utca felé ideiglenes jelzőtáblákkal a városi rendőrség felügyelete alatt.

 

 

4 fordulóval a rajt után a KFC eddig gyűjtött 10 pontjával a tabella második, a Dukla Besztercebánya pedig hét ponttal a 6. helyét foglalja el, miközben a jelenleg éllovas Szakolca tegnap már lejátszotta ötödik szezonbeli bajnokiját is.

 

A mérkőzés 16:30-kor kezdődik a komáromi Városi Stadionban.

 

A Körkép.sk kamerái ma is a helyszínen követik az eseményeket, majd képes és videós összeállítással jelentkezünk.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: körkép.sk/kl

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás