sport

Komáromi vereség az évzáró bajnokin

Kellemetlen vereséget szenvedett a KFC Komárom Bártfától a pénteki évzáró bajnokin a szlovák másodosztály 17. fordulójában. A mérkőzés valószínűleg nem írja be magát a lila-fehérek történelemkönyvébe, legfeljebb a kihasználatlan helyzetek iskolapéldájaként emlegeti majd védenceinek Olejník edző.

 

Komáromi mércével mérve szokatlan időpontban, pénteken 13:30-kor vette kezdetét a KFC Komárom – Bártfa összecsapás a Városi Stadionban. A komáromiak – hiányzó játékosaik ellenére – a mérkőzés esélyeseként léptek pályára, hiszen a tabella 4. helyezettje fogadta az utolsó előttit.

 

Már rögtön a mérkőzés elején jött a hidegzuhany, hiszen a kezdőrúgást követő percekben jóformán a komáromiak tizenhatosának környékén folyt a játék, a vendégek agresszívan letámadták a hazaiakat.

 

A 12. percben aztán szinte már a zsebükben érezték a vezető gólt a lila-fehérek, mikor a Nurkovič elleni szabálytalanság után 11-est ítélt a játékvezető a hazaiaknak. A komáromiak gólvágója azonban kihagyta a helyzetet, így 0:0-ás állással folytatódott a játék.

 

A következő negyed óra sem hozott áttörést a hazaiak játékában, Olejník edző láthatóan változtatásra készült, miután pedig egy esetben teljesen csődött mondott a komáromi védelem, és csak a szerencsén múlott, hogy nem szereztek vezetést a vendégek, gyorsan melegíteni küldtek Lukáš Dudát.

 

 

Mielőtt azonban a fiatal játékos pályára léphetett volna Fronc helyett, a bártfaifak rögzített helyzetből gólt lőttek. A komáromiak játékát sok pontatlan passz és beadás jellemezte, láthatóan hiányzott Domonkos Kristóf és Mikeš Erik a pályáról.

 

Az első játékrész vége több izgalmat is tartogatott a hazai szurkolók számára. A 41. percben Mészáros Andrással szemben voltak szabálytalanok a bártfai védők, a komáromi játékos pedig gólra váltotta a játékvezető által odaítélt büntetőt – ezzel 1:1-re módosult az állás.

 

 

A gól láthatón adott némi önbizalmat a lila-fehéreknek, Nurkovič pedig egy szép támadásból, körülbelül 25-30 méterről tiszta helyzetből bombázhatott volna a vendégek kapujára, azonban ő inkább lepasszolta (volna) Mészárosnak a labdát, azonban félúton elhalászta azt egy bártfai védő.

 

A második játékrészben már jobban uralmuk alatt tartották a mérkőzést a hazaiak, azonban a stadionba kilátogató félezer szurkoló csak a kihagyott helyzetek miatt mérgelődhetett.

 

Végül az egyébként agresszív mérkőzést a hosszabbításban a bártfaiak javára megítélt tizenegyes “koronázta” meg, mellyel a Zsolna B után Komáromtól is 3 pontot raboltak a “partizánok”.

 

A komáromiak így – valószínűleg – a tabella 4. helyéről várják a márciusi folytatást.

 

 

KFC Komárom – Partizán Bardejov BŠK

1:2

42. A. Mészáros (11 m) – 36. Horodník, 90. Milunovič (11 m)

 

Sárgalap: A. Mészáros, Szikonya – P. Lipták, Berežný, Milunovič, Belunek, Rocheu
Játékvezető: Nemček, 482 divákov
Komárom: Slávik – Szikonya, Popovič, Ondruš, Šurnovský, Zemko, M. Kollár, Fronc (37. L. Duda), Nurkovič, A. Mészáros, Luzin. Vezetőedző: Jozef Olejník
Bártfa: Gmitter – Berežný, Rocheu, Belunek (89. Siwahla), Dupkala (80. Sarki), J. Staško, Stachura (84. R. Silva Santos), Dybala, P. Lipták, Milunovič, Horodník. Vezetőedző: Roman Berta

 

 

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Képek: Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás