Csongor
  • HUF: 359.31
  • USD: 1.20
  • 3 °C
  • 13 °C
sport

Hatgólos meccsen döntetlenezett a DAC

Egymás után potyogtak a gólok az első félidőben

Nyitókép: TASR

 

Hat gólt láthattak azok a szurkolók, akik élőben követték a Zsolna-DAC összecsapást, ám így is csak egy pontot hoztak el a dunaszerdahelyiek. Érdekes módon mind a hat gólt az első félidőben szerezték a csapatok, majd a második félidőben már csak a gólnélküli helyzetek maradtak.

 

A DAC már a 11. percben ígéretes gólhelyzetet alakított ki Davis és Balic összjátékával, ám a zsolnai kapus ekkor még parádésan szögletre hárította a labdát. A 22. percben aztán Ramirez megszerezte a vezetést a vendégeknek. Ezután a játék még látványosabb lett, egyre másra jöttek a helyzetek mind a két oldalon. Nem is kellett sokat várni, a zsolnaiak a 30. percben egyenlíteni tudtak.

 

Bernd Storck védencei határozottan nem azzal a céllal mentek ki a pályára, hogy ma kikapnak – három perccel a zsolnai találat után ismét a sárga-kékek örülhettek, mikor is Balic lőtte ki a bal felső sarkat.

 

Csupán két perccel később Kaprálik és Davis tizenhatoson belüli csörtéje miatt igénybe vette a játékvezető a VAR segítségét, mely a zsolnaiaknak kedvezett – a megítélt büntetőt pedig Kurminowski értékesítette. 2:2.

 

A 41. percben a hazaiak átvették a vezetést Duris fejesével. Már-már azt hittük, hogy 3:2-vel mennek ki a szünetre a játékosok, azonban a 45+1. percben ismét Ramirez találatának örülhettek a sárga-kékek. 3:3.

 

A második játékrészben a gólparádé már nem folytatódott, helyzetekből azonban akadt így is elég. Egyik kapus sem tétlenkedhetett, hisz mind a két csapat nyerni akart ma. Bár a mai döntetlennel a Zsolna nem került közelebb a DAC-hoz, azonban tovább nőtt a Slovan és DAC közti különbség. Ezt jövő héten lesz lehetőségük csökkenteni a dunaszerdahelyieknek, hisz akkor a pozsonyiakat fogadják majd a MOL Arénában.

 

Zsolna – DAC

3:3

Gólszerzők: Duris (30., 41.), Kurminowski (36. – 11-esből), ill. Ramírez (22., 45+1.), Balic (33.)

Zsolna, zárt kapuk mögött. Vezette: Michal Smolák.
Zilina: Petrás – Rusnák, Kopas, Kiwior, Sluka – Gono (Myslovic, 82.), Fazlagitj, Bernát (Slebodník, 62.) – Kaprálik (Goljan, 76.), Kurminowski (Jibril, 82.), Duris. Vezetőedző: Pavol Stano.
DAC: Jedlicka – Sommer, Müller, Kruzliak, Davis – Blackman (Moumou, 84.), Christie-Davies, Balic, Andzouana (Divkovic, 76.) – Nebyla (Friede, 69.), Ramírez. Vezetőedző: Bernd Storck.

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: DAC Fortuna liga Zsolna

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Attila Sz
2021. ápr. 05. 08:43

Jó meccs volt csak hát örüljünk, hogy nem kaptunk ki ilyen védelemmel mert hogy sajnos se védelem se csatársor, szóval elkepeszto ez a DAC. És ugye a kezdő 11-rol ne is beszéljek, Jedlickan(Cseh) és Kruzliakon(Szlovák) kívül híre hamva sincs a Magyarnak, Szlovákiai magyarnak. És akkor a Szezon előtti bla bla a Tulajdonostól(Világi O.),hogy "Ő a jövő csapatát építi, hazai tehetsegekbol" kész röhej! Ellenben a Zilina, kb.1.5eve a Tulaj kirugott minden meghatározó alapembert mert elégedetlenek voltak és edzeni-focizni sem akartak, hát tessék az egyik legerosebb csapatuk lett-van!Saját akademiajukrol jöttek a fiatalok(hazai Szlovák fiatalok!) , no ezt csinálja utána Világi úr!

Szóljon hozzá!

Kövessen minket