(…)
A központi Európa be fog keményíteni, a közös kasszába befizetett pénz némileg csökkenni fog, ám a lényeg az lesz az új helyzetben, hogy másra, az új feladatok ellátására fogják fordítani – s így értelemszerűen kevesebb marad majd az immár 12 éve csatlakozott tagállamok támogatására.
(…)
A migrációs folyamat egyik hozadéka ez.
S ebben a helyzetben növekedni fog annak a veszélye, hogy egyre több ember mondja majd, fenébe az Európai Unióval, menjen a csudába az egész európai együttműködés Magyarán: a kiábrándultság odavezethet, hogy kontrollálhatatlan folyamatok indulnak be az európai társadalmakban, amelyek Európa atomizálódásához vezethetnek.
Ez pedig nem lenne jó – pontosabban, ez komolyan visszavetné az európai országok fejlődését, s Európa véglegesen teret vesztene a globális versenyben.
Amikor tehát – gyakran joggal – kritizáljuk az Európai Unió helyenként rossz működését, az ne azt jelentse, hogy elvetjük az európai együttműködéselvét is. Ezer éve itt élünk egymás mellett, és láthatjuk, érezzük, mennyire egymásra vagyunk utalva. A fiatalabb generáció számára mintha túlontúl evidenciának tűnne, hogy az a gyakorlat, ami most Európában működik, automatikus, annak minden körülmények között így kell működnie, s a tapasztalatlanok talán azt is hozzáteszik, hogy ez bizonyára mindig is így működött.
Nem így van, az európai szabadságjogok az elmúlt 15 évben teljesedtek ki, és semmi garancia nincs arra, hogy fenn is maradnak.
A múltkoriban Bajorországba kellett utaznom, s az osztrák-német határon vígan elvesztegettem egy órát, mert a németek szúrópróbaszerűen ellenőrizték az autókat a határon. Ha ez rendszerré válna, az gazdasági visszaeséshez, s így a munkanélküliség emelkedéséhez és az életszínvonal csökkenéséhez vezetne.
Legyünk tehát észnél, a hibás módszereket kritizáljuk, de az európai együttműködést nem szabad feladnunk. Ez történelmi öngyilkosság lenne.
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
