Csizmadia Ervin: Kétféle populizmus létezik

(..)

Arra a következtetésre kell tehát jutni, hogy a populizmus elemzésének kontextusa a két populizmushoz visz el minket. (..) A szellemi populizmus a többi szellemi termékkel akarja ezt tenni, a népi populizmus a többi politikai irányzattal. A feladatot persze azzal még nem tudtuk le, hogy mindezt megállapítottuk. Azt is meg kell néznünk: a kettő kialakulása van-e valamilyen időbeli viszonyban egymással. Azaz: melyik volt előbb?

Határozottan azt kell megállapítanunk: a szellemi. Amely természetesen indulása pillanatában nem volt populizmus, s pláne nem zsarnok. A nép sem eredendően zsarnok, de – ahogy Tocqueville mondja – azzá válhat. De azok is azzá válhatnak, akik a nép zsarnokká válását szeretnék a maguk mérsékeltnek, kifinomultnak tűnő eszközeikkel megállítani. A finom és mérsékelt elvek egyáltalán nem jelentenek védettséget attól, hogy totalizálni kívánjuk őket. És 1990 után a liberalizmus mérsékelt és toleránsnak mondott elveivel történt meg, hogy túl nagy terheket raktak a vállára.

Egy egész világrendet kellett a vállára vennie.

   

Egy egész világrendet pedig még Atlas sem bírna el. Éppen ez vezetett oda, hogy a liberalizmus, ha nem is zsarnokká, de intoleránssá vált, és legfőképpen érzéketlenné saját magára, saját mérsékeltségére és egyensúly-fenntartó mivoltára. Túlságosan arra figyelt csak, hogy ellenfeleit lebaltázza, s ez által létrehozta saját szerves ellenfeleit: a népi populistákat. Ez utóbbiak aztán maguk is követték a „játékszabályokat”: veszítsük el a mértéket, ne akarjuk megtartani az arányokat, ne legyünk toleránsak, és váljunk totálissá mi, magunk is.

(..)

Mandiner.hu – Csizmadia Ervin: Kétféle populizmus létezik