Nemrég olvastam, mindegy, hogy milyen gyorsan vagy hogy hányadikként futsz egy ultrát, mert ha csak erre figyelsz, nem fogod élvezni. Ha ezeket elengeded csak akkor tudod majd igazán megélni. És ha az élvezet megvan, akkor jön magától majd a jó ritmus a könnyedség a puhaság és magas szinten a gyorsaság is és a jó eredmény.
Az utóbbi kettőt leszámítva, ez nekem tegnap sikerült. Belehemperegtem és betekartam magam a Magas-Tátra hatalmas, éles szikláival, csúcsaival, szelével, egével, felhőivel és egyedi, sehol sem megtalálható illatával és futottam, másztam a jelenben.
Az történt velem, amiért mi ezt csináljuk, eggyé váltam a környezetemmel és nem volt külön ember és hegy csak egy egész volt. Külső szemmel és nekem is, ha nem így történik, ez egy brutális verseny. Két éve fel is adtam, mert a fáradságtól beszédültem a törpefenyők közé. Átfutunk a Magas-Tátrán 55km-n keresztül és közben felmászunk kétszer közel kétezer méterig és egy 2023méteres hegyről is körbenézhetünk.
Boka és csukló ficamító ereszkedések, volt akinek az álla tört be. Az illyennel való találkozás rendesen kiélesíti az elmét és dupla koncentrációra késztet. Igen van olyan, amikor nincs tovább, nem lehet folytatni, de „a fájdalom csak fáj”, lehet a barátom is, erre a pár órára. Szerettem ezt nagyon tegnap,sikerült egy ilyen nehéz terepen is természetesen, jól, könnyedén mozognom egy karcolás nélkül,kilenc órán keresztül. Nem voltam gyors, de így legalább többet lehettem a hegyen 🙂
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
