R. R. Reno: Miért sikeres a populista lázadás? (Mandiner-interjú)

Szilvay Gergely készített interjút Russell Ronald Reno író-publicist, egyetemi professzorral, a First Things magazin szerkesztőjével. 

Nemrég egy cikkében a First Thingsen arról értekezett, hogy eddig a szabadság volt a fő hívószó az amerikai konzervativizmus számára, de ez változni kezdett. Úgy látja, felül kellene vizsgálni az amerikai konzervativizmus fogalmi készletét?

Az amerikai konzervativizmus mindig azt hangsúlyozta, hogy meg kell szabadulni a kormányzati kontrolltól. S szerintem ma az emberek a nyugaton, és az Egyesült Államokban is a szabadság és a potenciális lehetőségek helyett inkább a biztonságuk felől aggódnak. Trump biztonságot ígér. A fő mozgatórugója a rend és a védelem, nem a szabadság. Ez egy nagyon érdekes változás az amerikai jobboldalon.

   

Gondolja, hogy ez a változás Európára is igaz? Elvégre az európai konzervativizmus számára sosem volt a legfőbb hívószó a szabadság.

Az európai konzervativizmust inkább a régi intézmények, struktúrák megőrzése érdekelte. Az amerikai konzervativizmus egy liberális konzervativizmus, mondhatjuk, hogy korai liberális projekt. Ez az amerikai hagyomány, így ez nem fog változni lényegesen. De az látszik, hogy az egyre tágabb szabadság kívánalmától eltávolodunk, és inkább a stabilitás iránti vágy kezd meghatározóvá válni.

Melyek a fő irányzatok a jobboldalon Amerikában?

A konzervatív gondolkodást a libertáriusok uralják, mivel az egy materialista ideológia, ami jól passzol egy kereszténység utáni világhoz. Viszont ők katonák nélküli tábornokok. A Republikánus Pártban vannak szabadpiaci libertáriusok és pragmatikusabb, hagyományosabb konzervatívok is. Az olyanok viszont, mint én, nem nagyon rendelkeznek intézményes képviselettel. Mindez elég paradox, mivel az amerikai konzervatívok váltak a forradalmi párttá.

Marx végső soron az állam béklyói alól akarta felszabadítani az embereket, hogy ne szenvedjenek többet a politikai lét korlátaitól; s fura módon a libertáriusok is ezt szeretnék. Hisznek az állam eltűnésének lehetőségében és abban, hogy a piacnak kellene meghatároznia minden emberi kapcsolatunkat.

Szóval a szabadpiaci konzervativizmus és a marxizmus valamiképp ugyanarról álmodozik: hogy az emberi élet teljes mértékben priváttá lehet tenni, reggel pecázol, délután filozofálsz… ahogy Marx gondolta. Ez az álom egyébként a modern kultúra egyik sajátossága. Mindez Rousseau-ra megy vissza, aki szerint a mindennapi, kompromissszumokra épülő politika az egy átok, s valakinek ezt meg kell törnie, s tökéletesen egyesítenie kell az egyéni akaratot a közakarattal.

Mi a véleménye Donald Trump elnökségének eddigi időszakáról?

Meglehetősen inkoherensnek tartom, már ami a nyilvános kommunikációt illeti. Az adminisztráció eddig ugyanakkor nem csinált semmi rosszat, destruktívat. De még mindig nem világos, milyen irányba szeretne menni a kormány. A politikai kultúránk ma sajnos töredezett. A politikai kultúránk a társadalmi és kulturális témák köré szerveződik; nagy a középosztály Amerikában, de a középosztály kultúrája és gazdasági stabilitása egyre csökken. Ezzel kapcsolatban pedig mindkét párt elvesztette az irányt.

Trump személyisége nagyon látható, expresszív, de mást mond hétfőn, szerdán vagy pénteken. Viszont az nem igaz, amit sokan gondoltak, hogy Trump aláássa majd a nemzetközi és amerikai intézményeket – ez egyértelműen hamis várakozásnak bizonyult. Habár a kampányban mondott olyat, hogy nincs szükség a NATO-ra, de megválasztása óta az Egyesült Államok megerősítette elkötelezettségét az ilyen alapvető intézmények iránt.

Kezdik átvenni a hatalmat a Trump-adminisztrációban a régi republikánus establishment és a neokonzervatívok?

(…) A Trump-kampány részint arról szólt, hogy az összes nagyobb amerikai intézmény globalista, ugyanakkor az általános közvélemény nemzeti irányultságú. Ezért utasította el Trumpot a republikánus elit. Az amerikai elitek ugyanis, jobboldalon és baloldalon is, globális rendszerben gondolkodtak, amit az Egyesült Államok dominál.

De ha az USA dominál egy globális rendszert, akkor igazából nincs ellentét globalizmus és nacionalizmus között az amerikaiak számára, hiszen nem csorbul a nemzeti érdek, sőt a nemzeti nagyságra is lehet hivatkozni.

Nos, ez teljesen így van. Viszont egy ilyen globális amerikai birodalmat kialakítani, az elég sok pénzbe kerül, amit például az Amerika középső részein élők jóléte bánt. Így aztán Amerika közepe fellázadt. Trump pedig zseniálisan ismerte fel, hogy Belső-Amerika lakói most készen állnak a lázadásra – ugyanis tíz éve például nem voltak készen, sőt négy éve sem.

Miután négy évvel ezelőtt Mitt Romney veszített Obamával szemben, a Republikánus Párt készített egy elemzést arról, hogy mit kellene tennie. Abban az állt, hogy nyitnia kell a kisebbségek felé, és néhány addig központi ügyet el kell felejtenie, mint például a melegházasság kérdése – magyarán erős liberalizálódásra lett volna szükség a felmérés szerint. Trump viszont ennek a teljes ellentétével nyert.

Trump a kampányban mondta: az országot hülyék vezetik, akármelyik pártból is valók. Nyilván ez így nem igaz, mert intelligens emberekről beszélünk, de a feltételezéseik az emberi természettel kapcsolatban nem voltak igazak. És feltételezték, hogy a demográfiai változások végzetszerűen meghatározzák a programot. Miközben valójában az emberek szabadon változtathatják preferenciáikat aszerint, hogy ki vezeti az országot.

Obama 2013-ban még egy határok nélküli világról beszélt, mint pozitív dologról: nyitott, befogadó, határtalan, végtelen… Az amerikai és európai vezetők ezt kínálták, mint pozitív jövőkép. A jövő eszerint hérakleitoszi: minden képlékeny, állandó változásban van, és ez jó, mert ez lehetőséget is jelent.

Viszont az emberekben van egy belső állandóságigény. Szóval szerintem a populista lázadás Amerikában is Európában is igazából Hérakleitosz elleni lázadás. Azok számára, akiknek van hatalma, a változás valóban lehetőség a sikerre. A gyengék számára azonban jóval esélyesebb a kudarc. Utóbbiak számára az állandó biztonság a fontos.

A politikai élet azonban az Egyesült Államokban teljes mértékben a „Hérakleitosz-csapatok” kezében volt. Az amerikai konzervativizmus nagyrészt a szabadpiacról szól, és a szabadpiac: Hérakleitosz. „Kreatív rombolás”: pozitív kifejezés! Igazán? Innováció! Ezek olyan kifejezések, amelyek nagyon pozitívan csengenek az Egyesült Államokban. De mind a bizonytalanságra, változásra utalnak. Az olyan régi, állandóságot sugalló fogalmakra, mint hazafiasság, hit és család, a Romney-kampány nem helyezett hangsúlyt.

(…)John Caiazza összehasonlította az amerikai konzervativizmust és katolicizmust, s a számos hasonlóság mellett különbségeket is kimutatott: a katolicizmus kommunitáriusabb, az amerikai konzervativizmus individualistább.

Igen, ez így van. Ugyanakkor az amerikai katolicizmus erősen protestáns beütésű, mivel Amerika protestáns ország. Így a katolikusok is elsajátítanak egy individualistább orientációt, ami mérsékli a katolicizmus közösségiségét. Ez egyébként azt jelenti, hogy az amerikai konzervatív katolikusok jó helyzetben vannak, mivel az emberek állandóságot szeretnének, s vágynak a szolidaritásra, az egységre és a lojalitásra.  A katolikus konzervatívok pedig értik ezt, míg a protestáns és libertárius konzervatívok individualistábbak. Talán most jött el a katolicizmus ideje Amerikában!

Most? Ferenc pápával?

Nem, nem vele… Ferenc pápa nagyon vicces. Ő is nagyon hérakleitoszi figura: mindig képlékeny. Az emberek úgy látják Ferenc pápát, mint aki megtöri a status quót, szerintem viszont csak a nyugati elitek vágyait testesíti meg és fejezi ki.

És az jó?

Nem, egyáltalán nem. A posztmodern a végéhez közeledik, az emberek nem akarnak több elidegenedést, kulturális megfosztottságot: kulturális megújulást akarnak. Persze Ferenc pápában ebből is van.

(…)Make America Great Again – lehetséges, akár úgy, hogy [Amerikában] visszatérnek az ötvenes évekbe, vagy máshogy?

Az órát tényleg nem lehet visszaforgatni, de ez nem jelenti azt, hogy a jövő képlete az a mai nap plusz egy. A jövő lehet másmilyen.

Nem akarunk egy olyan országban élni, amit egy technokrata-bürokrata állam dominál, és bár nem tudjuk visszacsinálni, hogy olyan legyen, mint régen, de ettől még a jövő különbözhet a mától, nem kell, hogy minden ugyanígy maradjon.

Russell Ronald Reno (1959, Baltimore) író, publicista: többek közt a Yale-en is tanult, 2010-ig a teológia és etika professzora volt a  Creighton University-n, ma a First Things magazin szerkesztője. Két gyermek édesapja, számos kötet szerzője. Episzkopálisnak (anglikánnak) született, de felnőtt fejjel katolizált. Fő hobbija a hegymászás.

Mandiner.hu, Miért sikeres a populista lázadás? – R. R. Reno a Mandinernek

Nyitókép: Mandiner.hu