Egy volt ápolónő vallomása: Sokszor láttam magam előtt a halált

Angelika Horňáková sokszor húsz órán keresztül utazott Eperjesről, hogy aztán két hetet magányosan töltsön el a nyugdíjas ügyfelével napi két eurós órabérért. Minden egyes úton az járt a fejében, hogy mi lesz, ha a sofőr elalszik és karamboloznak, ezért inkább kinedryllel és zenével próbálta magát nyugtatgatni.

Angelika hét éven keresztül dolgozott ápolóként Ausztriában, ám ezalatt az idő alatt nemcsak a külvilággal, de a családjával is elvesztette a kapcsolatot, a gyerekeiről pedig a partnere gondoskodott. Jelenleg egy olyan csoportot működtet a Facebookon, ahol az ápolónők megosztják egymással a tapasztaltaikat. Mindemellett blogot és könyvet ír a munkájáról.

Miért kezdett el hét évvel ezelőtt ápolónőként dolgozni Ausztriában?

   

Ugyanabból az okból, mint általában a nők többsége. Kelet-Szlovákiából származom, ahol munkahiány van. Azzal, hogy munkát vállaltam Ausztriában a válás utáni anyagi helyzetemet szerettem volna megoldani.

(…)

Mennyit keresnek az ápolónők Ausztriában?

Amennyiben órabérre bontjuk le a fizetést, akkor nem beszélhetünk semmiféle remek keresetről. Az ápolónők egy napra tisztán 50 eurót kapnak. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy az ápolónők munkanapja 24 órából áll, tehát jóformán két eurós órabérért dolgoznak. Nekem például az is segített, hogy nem ügynökségen keresztül vállaltam munkát, így nem kellett semmiféle illetéket fizetnem, sőt a szállítókhoz sem voltam hozzákötve.

(…)

Mit szól a Rákosvölgyudvarnok (Nitrica) mellett történt tragikus balesethez? (Szombaton (október 14-én) hajnalban egy kamion és egy Opel Vario gépjármű ütközött össze egymással, melynek következtében az Opel vezetője és hat ápolónő a helyszínen életét vesztette. A hetedik ápolónő vasárnap hajnalban a bajmóci kórházban hunyt el – szerk. megj.)

Én tudom, hogy érzi magát minden egyes ápolónő, ezért csak idő kérdése volt, hogy mikor történik ilyen tragédia. Nem ez volt az első tragikus baleset, ám ennek olyan végzetes volt a kimenetele, hogy a nyilvánosság tudatába égett. Higgyék el nekem, hogy mi kéthetente kockára tettük az életünket. Az autók gyakran lesodródtak az úttestről, de szerencsére senkinek nem esett komoly baja.

A törvényből kifolyólag a sofőröknek kötelező lenne szünetet tartani. Hogyan lehetséges, hogy ezt a törvényt megszegik?

A sofőröknek van egy bizonyos kártyájuk, amibe be kell írni az utakat, ám ezt a kártyát senki sem ellenőrzi. Az osztrák oldalon még talán úgy-ahogy működik, viszont nálunk erről a hivatalok gondoskodnak. A rendőrök az egyszerű ellenőrzések során nem nézik meg, hogy a sofőr mekkora távot vezetett le.

(…)

Önnel is megtörtént, hogy a sofőr elaludt az úton?

Igen, főként hajnalban, az Ausztriából hazafelé tartó úton történt ilyesmi, amikor sem az ápolónők, sem a sofőr nem bírta már nyitva tartani a szemét. Mindig megegyeztünk abban, hogy a sofőr mellett ülő ápolónő szórakoztatni fogja a sofőrt, ám ezt nem mindig lehetett betartani. Előfordult, hogy arra ébredtem föl, hogy az autónk ide-oda sodródik az úton. Világos volt számomra, hogy a sofőr alszik. Aztán ez a „kilengés“ általában azzal végződött, hogy a sofőr az utolsó pillanatban rátaposott a fékre, így nem repültünk neki a szalagkorlátnak.

Ilyenkor hogyan érezte magát?

Szinte magam előtt láttam a halált. Aztán azzal próbáltam megoldani a helyzetet, hogy kinedryl altatótablettát vittem magammal az útra, a fülembe pedig bedugtam a fülhallgatót, hogy oldjam a feszültséget. Mindig azt mondogattam, hogyha valami történik, akkor az úgy történjen meg, hogy nem tudok róla. Lehet, hogy viccesen hangzik, de minden út után kedvem lett volna megcsókolni a földet. (…)

Hány órát vezetnek ezek a sofőrök?

Az út Eperjesről Linzbe 700 kilométer hosszú, így általában 12 órát utaztunk. De volt, hogy egy sofőrrel mentünk 20 órán keresztül. Amennyiben a sofőrök több pénzt szerettek volna hazavinni, akkor egész hétfőn vezettek Ausztriába, kedden Ausztriából hazafelé, szerdán pihentek. Csütörtökön pedig újra kezdték az egészet. Így kb. kétszer-háromszor fordultak egy héten.

Hányszor álltak meg szünetre?

A kötelező szüneteket nem tartottk be. Csak akkor pihentek, ha már tényleg nem bírták tovább, de akkor is csak tíz percre.

(…)

Miért fejezte be ezt a munkát?

Nem bírtam tovább így élni. Ez nem úgy van, hogy az ápolónők két hetet dolgoznak, majd két hetet pihennek. Mindig, amikor hazajöttem, egyedül voltam, hiszen a családomnak megvolt a saját élete, a gyerekek pedig iskolába jártak. Elvesztettem a kapcsolatomat a külvilággal. Befejeztem, holott tudtam, hogy az élet nem lesz könnyű utána. Egyszerűen üres volt az életem.

(…)
Sme.sk, Bývalá opatrovateľka: Bol to prázdny život, nedalo sa to vydržať