Ferenc
  • HUF: 418.67
  • USD: 0.98
  • 8 °C
  • 20 °C

Hirdetés (X)

Szemle

Juraj Hipš: Az a rendszer, amiben a gyerekeim most tanulnak, még mindig ugyanolyan, mint amilyenben én tanultam

Juraj Hipš (1976) a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett filozófia–esztétika szakos tanári oklevelet. Az egyetem befejezése után középiskolai tanárként és fűtőként dolgozott, később főiskolán is tanított. A Živica nonprofit szervezet igazgatója, valamint a Komenský Intézet alapítója. Pozsonyban született, majd később egy hegyi tanyára költözött, ahol a közösségi iskolán kívül megalapította a Zaježová Oktatási Központot is. Három gyermekével és feleségével él.

 

A Szlovákia Tanára (Učiteľ Slovenska) című verseny szervezője. Ön szerint milyennek kellene lennie a győztesnek?

 

Be kell, hogy valljam, még a gyerekek között sem vagyok a versenyek híve, de ez egy minőségi nemzetközi verseny, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ennek a versenynek hála meg tudjuk mutatni, hogy milyenek a minőségi tanárok. Arra, hogy miképpen kellene kinéznie egy jó tanárnak, nem létezik semmiféle minta. A zsűriben ezért is foglalnak helyet különböző szakterületről érkező személyek. Elsősorban olyan tanárt keresünk, aki képes arra, hogy inspiráljon másokat és megmutassa a többi tanárnak, hogy igenis lehet másképpen csinálni. Ezt a versenyt különböző kritériumok alapján évente más típusú tanár nyeri meg.

 

Mi a különbség az átlagos és a jó tanár között?

 

Ki kell, hogy mondjuk azt, hogy az oktatásügyben átlagon aluli tanárok is vannak. Ez tragédia. Az átlagon aluli és az átlagos tanártól a kiváló tanár az alábbiak alapján ismerjük fel: az átlagon aluli tanár azt hiszi, hogy neki már nincs hova fejlődnie, a tanítása pedig úgy néz ki, hogy kiáll a tábla elé, diktál a diákoknak, majd számon kéri. Ez a tanítási módszer nem csak a szlovákiai iskolákban gyakori. Ma már tudjuk, hogy ez a módszer nem effektív, mivel az agy egyáltalán nem így működik. De ehhez nem kellenek kutatások sem. Ha valaki hat órára beül az iskolapadba jegyzetelni, akkor annak az esélye, hogy valamit megtanul, egyenlő lesz a nullával. Én rendkívüli módon értékelem azokat a tanárokat, akikben olyan mély alázat és önreflexió van, hogy képesek azt mondani: én szeretnék tanítani, de nem tudok. Egy ilyen kijelentéshez hatalmas nagy merészség kell. (…)

 

Hogyan lesz egy átlagos tanárból jó tanár?

 

Lao-ce kínai filozófus azt mondta, hogy a legjobb uralkodó az, akiről nem tud az ország. Szerintem is az a legjobb tanár, akiről az osztály nem tud. A tanár nem áll a figyelem középpontjában, képes arra, hogy elfoglalja a gyerekeket, feladatokat ad nekik, de másrészt magára is hagyja őket, hogy képesek legyenek felfedezni és kutatni. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg. Az ember belép az osztályba, és hirtelen nem tudja, hogy ki a tanár, mert mindenki dolgozik, a tanár pedig a vezető, aki motiválja és előreviszi a diákokat.

 

Tegyük fel, hogy egy átlagos tanár tudomásul veszi, hogy ő átlagos. Hogyan lehetne őt motiválni ahhoz, hogy átlagon felüli legyen, miközben alacsony a fizetése és rossz a társadalmi státusza?

 

Évekig én is tanárként dolgoztam. Szerintem a tanároknak van egy nagy előnyük – rögtön kapnak visszajelzéseket. Abban a pillanatban, amikor tanít, látja, hogy a gyerekeket érdekli-e vagy sem. Azt én is beismerem, hogy a fizetési feltételek egyáltalán nem motiválóak. Ezért is fontos, hogy a fizetés is megváltozzon. Másrészt nem tudom elképzelni, hogy éveken keresztül állok a diákok előtt és nemcsak őket, de saját magamat is untatom. Ha dolgozol a diákokkal, ők pedig a tudtodra adják, hogy érdekli őket az, amit csinálsz, akkor az mindenképpen motiváló. Még ha klisének is fog hangzani, de ez egy olyan érzés, amit nem lehet pénzzel megfizetni.

 

(…)

 

Azt mondta, hogy az a rendszer, amiben ön tanult ugyanolyan, mint amilyenben most a gyerekei is tanulnak. Milyen ez a rendszer?

 

A gyerekek ülnek az osztályban a padokban, nézik egymás hátát, előveszik a füzeteiket és jegyzetelnek. A különbség talán abban van, hogy az egyes tanárok milyen gyorsasággal diktálnak. A gyerekeim hirtelen rájöttek, hogy a kulcsfontosságú dolog az, hogy fejből megtanulják azt, amit leírtak a füzetbe. Én pedig tudatosítottam, hogy a gyerekeim elbutulnak. Ha elég úgy felelniük, ahogy azt a tanár lediktálta, akkor tovább már nem fognak gondolkodni.

 

A tanárok azt mondják, hogy nincs más választásuk, mivel rengeteg a tananyag. Ezzel azonban nem értek egyet. Lehet, hogy a tananyag sok, de le lehet csökkenteni, sok dolgot pedig a diktálás nélkül is meg lehet tanítani. Azt akarjuk a gyerekektől, hogy tudjanak prezentálni, vitázni, párbeszédet folytatni, mégis egész álló nap egymás mögött gubbasztanak az iskolapadban. Már maga a helyiség lehetetlenné teszi a párbeszédet és a vitát. Mindig azt mondom a tanároknak, hogy ültessék kör alakba a diákokat, hiszen ehhez még uniós források sem kellenek. Néhány tanárnál még ez is problémát okoz, de itt csupán a szokások megtöréséről van szó.

 

Tehát nem az a legfontosabb, hogy az iskola tudást és információkat adjon át? Mi lenne az iskola feladata?

 

Véleményem szerint az iskolának egyáltalán nem az a feladata, hogy információkat adjon át. A gyerekeknek saját maguknak kellene felfedezniük, és maguktól kellene, hogy rájöjjenek az információkra. Néha mindez lassabban megy, de utána ott van a felfedezésből származó öröm, a gyerek pedig jobban megjegyzi az adott dolgot. Azután, hogy a gyerekek megírják a tesztet, fél órán belül minden kiszáll a fejükből. Az egész úgy működik, mint egy szivacs. A diákok felszívják az információt, egy ideig megtartják, az írásbeli során kifacsarják, és újból már nem megy. Abból a tananyagból, amit egész életünk során tanultunk, mára már szinte semmire sem emlékszünk. Az iskolának nemcsak információkat kellene átadnia, hanem arra is meg kellene tanítania, hogyan fedezzük fel azokat.

 

(…)

 

A Szlovákia Tanára (Učiteľ Slovenska) verseny kampányának egyik célja, hogy megváltoztassa a tanárokról kialakított képet. Valójában milyen ez a kép?

 

Meg kell, hogy mondjam, az oktatásüggyel kapcsolatos problémák globálisak, és világviszonylatban nem Szlovákia a legrosszabb. Szlovákia két szempontból tekint a tanárokra. Az egyik nézet szerint az, aki nem tud sokat, az az oktatásügyet választja. A másik nézet szerint a tanár egy őrült, mert küldetésnek veszi a szakmáját. Mindkét hozzáállás rossz. Nem várhatjuk el a tanároktól, hogy küldetésként tekintsenek a munkájára, hiszen nekik is megvan a saját életük. Mindemellett az emberek többsége azt gondolja, hogy a tanároknak sok szabadidejük van, délután végeznek a munkában, nyáron pedig két hónapig otthon lógatják a lábukat.

 

Zaježován (Tótpelsőc (Pliešovce) falurésze – szerk. megj.) van a közösségi iskolánk, ahol minden szülőnek lehetősége van arra, hogy asszisztensként segítse a tanárokat. Tíz év alatt még sosem fordult elő, hogy a szülők azt mondták volna, sok szabadidejük van a tanároknak. Mindegyik szülő, aki letanított egy órát, csodálja a tanárokat. (…)

 

(…)

 

Szlovákiában a diákoknak pedagógiai gyakorlatot kell abszolválniuk az iskolákban. Miben hiányos a felkészülésük?

 

Az iskolákban töltött gyakorlat csupán néhány százaléka annak az időnek, amit a hallgatók az egyetemen töltenek. Egy normális világban ennek úgy kellene kinéznie, hogy a hallgatók a legjobb tanárokhoz mennek tanulni. Régen a tanoncoknak is megvoltak a mestereik, akik vezették, irányították őket. Ennek ma is így kellene lennie. Ma az egyetemisták próba-szerencse alapon keresnek olyan tanárt, akinél gyakorlatozhatnak, így sokszor rossz tanárnál kötnek ki. Amennyiben a jövendőbeli tanárokat átlagon aluli tanárok fogják tanítani, akkor egy elátkozott körforgásba kerülünk.

 

Denník NOrganizuje súťaž Učiteľ Slovenska: Hodiny porovnávame kvalitu práčok, ale nezaujíma nás, kto učí naše deti

Nyitókép: Komenského Inštitút

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket