„Magyar ember az akinek fáj Trianon” Sokan szeretnek legyinteni e 98 évvel ezelőtt történt gyalázatra. „Ugyan már minek foglalkozni a múlttal. Mikor volt már ” Hát nem is olyan régen. Még filmfelvétel is van róla! A majd száz esztendő megtépázta, porlasztotta felvidéki közösségünk.
Majd egy millió magyarból mára alig 450 ezren maradtunk. A legtöbbje sajnos az önfeladás útjára tévedt. Abban a hitben, hogy a többséghez tartozni előnyöket jelent. Sajnos ők azok akik a legtöbbet ártanak ezzel a hozzáállással. Gazdatestben szétterjedő kór mely végül, ha nem vigyázunk, felemészti azt. Egy szülőjét elvesztett ember sem legyint évek múltán, minek beszélni róla hiszen olyan régen volt már az.
A dolgok nincsenek rendjén, a gyermek az anyjától elszakítva él immár 98 esztendeje. Igazságtalanság történt, szörnyű ítélet amely romba akart dönteni egy nemzetet. Az idő mégis velünk van. Megtépázva,fogyva, sokszor hit nélkül de még itt vagyunk. Születnek még magyar gyermekek a közös Kárpát haza reménye az ő vállukon nyugvó nemes teher. Ahogy Wass Albert sorai papírra vésve mementóként figyelmeztetnek :
„És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.”
Nyitókép: 24.hu
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
